Aktuális

Szlávik János szerint járványügyi intézkedésekre van szükség

A szakember szerint sok lehet a tünetmentes fertőzött, ezért lenne szükség újabb korlátozásokra.

A koronavírus második járványa már a tanév kezdete előtt berobbant, feltehetően sok tünetmentes fertőzött miatt – erre figyelmeztetett dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a HírTV Magyarország élőben című műsorában – írja a 444.hu. A szakember rámutatott, hogy akár 30-35 százalék is lehet a tünetmentes fertőzők aránya, hozzátéve, hogy a vírus a nyár során a különféle tömegrendezvényeken, esküvőkön, templomi eseményeken és gólyatáborokban tudott terjedni. 

„Járványügyi intézkedéseket kell hozni” – mondta Szlávik a műsor vendégeként. A szakember például a határzárra gondolt, de úgy fogalmazott, „elférnek még” bizonyos intézkedések, amelyekkel gátolni lehetne a vírus további terjedését. 

Szlávik János szerint járványügyi intézkedésekre van szükség

dr. Szlávik János szerint a tünetmentes fertőzöttek miatt robbant be a második hullám

Szlávik János szerint tavasszal a mostaninál kisebb mértékű terjedés volt megfigyelhető, köszönhetően a szigorú korlátozásoknak, ugyanakkor hozzátette, hogy fontos megtalálni az egyensúlyt az emberek élete és a korlátozások között.

További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top