nlc.hu
Aktuális
Keresik az oltóhelynek alkalmas háziorvosi rendelőket

Csak most mérik fel a háziorvosi rendelőket, alkalmasak-e oltóhelynek

Bár a bejelentés szerint készen van az oltási terv, mégis nagyon úgy tűnik, hogy még mindig dolgoznak rajta. Ezúttal egy háziorvosoknak szétküldött levél szivárgott ki, amiben az orvosokat arra kérik, nyilatkozzanak arról, rendelőjük alkalmas-e oltópontnak.
1,5 millió embert oltanának be egy hétvége alatt

A háziorvosok egy része levelet kapott a kormányhivataltól, és ebből kiderül, hogy a kormány 5000 háziorvosi rendelőt tervez kijelölni oltóhelynek. Az egyik ilyen levelet tette közzé Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebook-oldalán – írta meg a 444.

Ezt kapta ma a háziorvosok egy része. 5000 oltópontot akarnak kialakítani, azaz még a lövés sincsen az érdemi oltási...

Közzétette: Dr. Kunetz Zsombor MBA – 2021. január 6., szerda

Arra kérik a háziorvosokat, hogy igennel vagy nemmel válaszoljanak arra, hogy a rendelőjük rendelkezik-e az 1998-as rendeletben előírt, tömeges oltások elvégzéséhez szükséges feltételekkel. Kunetz felhívja a figyelmet, hogy az 1998-as rendelet az oltóhelyet olyan helyiségként határozza meg, ami legalább a rendelő szakmai minimumfeltételeivel rendelkezik. A levélben feltett kérdés tehát értelmetlenné válik, mert egy rendelőnek alaphelyzetben is hoznia kell ezeket a minimumfeltételeket. Orbán Viktor már november 27-én arról beszélt, hogy kész az oltási terv, bár ezt azóta sem hozták nyilvánosságra – leszámítva a beoltandó csoportok sorrendjét. Müller Cecília pedig szerdán mondta el, hogy a magyar háziorvosi rendelők alkalmasak az oltások tömeges beadására, hiszen fel vannak készülve sürgősségi ellátásra és az oltóanyagot is tudják hűteni.  

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top