Tabatabai Nejad Flórát 2013-ban, a TV2 Az ének iskolája című tehetségkutató műsor első évfolyamában ismerte meg az ország. A tündéri kislány akkor, a maga 8 évével a mezőny legfiatalabb versenyzője volt és Szandi mentoráltjaként egészen a döntőig menetelt. Még ugyanebben az évben megjelent az első lemeze, illetve duettet énekelt St. Martinnal, a művész jubileumi albumán. 2016-ban a Sztárban sztár +1 kicsi első évadában tért vissza a képernyőre. A műsorban Király Linda oldalán versenyzett, akivel a döntő legjobb öt párosa közé jutottak.
Az abszolút hallással rendelkező tehetség óvodás kora óta folytat zenei tanulmányokat. Több nemzetközi zenei versenyen is komoly eredményeket ért el, ének és zongora kategóriákban egyaránt. Kipróbálta magát gyerekszínészként is a Nemzeti Színház Egerek, illetve a Pinceszínház Négyszögletű kerek erdő című előadásaiban. Mindemellett a Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskolában, néhány diáktársával zenekart alapított Florists néven. Az elmúlt években több saját dalt is felvett és videoklipjei is készültek.
Flóra, aki augusztusban töltötte be a 17. életévét, idén jelentkezett az X-Faktorba. Az előválogatón Labirinth Jealous című dalát adta elő, amivel lenyűgözte a zsűrit.
„Már most érett, nőies hangod van, de ami a legfontosabb, hogy bele tudod adni a szívedet. És tudom azt, hogy benned még rengeteg van, te egy gyémánt vagy, egy csiszolatlan gyémánt” – méltatta meg Gáspár Laci a produkció után. „Már akkor is csodálatosan énekeltél, de most még inkább” – utalt Csobot Adél arra, hogy korábban, a Sztárban Sztár + 1 kicsi zsűritagjaként már találkozott Flórával. A tinilány négy határozott igennel jutott tovább a Táborba, majd a Mentorok házába, ahonnan aztán Puskás Peti az élő show-ba is magával vitte.
„Hiába próbáltam ki magam például a színészetben, zenekarom is volt, akkor sem éreztem, hogy ez lenne igazán az én utam, valami mindig hiányzott. Azt remélem, hogy az X-Faktorban megtalálhatom a saját utamat” – nyilatkozta a tinilány még a válogatások idején.