Túl magas. Túl fiús. Rövid a haja. Milyen a szeme. Milyen a füle. Ezek miatt mind kapott már bántást életében Kozma Rita – gyerekkorától kezdve. Úgy tűnik, valahogy sosem tudott megfelelni a „külvilág” ízlésének. Nem volt elég átlagos.
Amikor Barbie-t kapott, levágta a haját, mert neki is rövid haja volt.
Ahogyan nőtt, nőiesedett, úgy bántották egyre inkább a kritikák, amelyek olykor nem is élesen csapódtak be, inkább csak egy ártatlannak tűnő kérdés vagy félmondatos megjegyzés formájában, ám Rita a mai napig emlékszik rájuk.
„Az első fiú, aki meglátta a mellemet, azt kérdezte, miért olyan csíkos. Én nem tudtam, hiszen egyszerűen ilyen a mellem. Később – már felnőttként – rájöttem, hogy ez a stria, női magazinokban lehetett olvasni, hogy hogyan tüntessük el. Mivel tanultam anatómiát, egyértelmű volt számomra, hogy ott megszakadt a bőr. Egy megszakadt bőrt hogy lehetne eltüntetni?! És most már azt sem tudom, hogy miért is kéne eltüntetni.”
Rita életének első évtizedeit azzal töltötte, hogy megpróbálja elrejteni, megmásítani mindazt, amit a környezete kifogásolt.
„Nagy a fenekem, miért olyan a vádlim… sokáig nem mertem rövidebb szoknyát, nadrágot felvenni. Rengeteg évnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy sok mindent apukámtól örököltem. Akkor állt össze a kép, amikor ő hat éve elment…”
Rita végül nem küzdött tovább teljes valója ellen, sikerült előnyt kovácsolnia a bántásokból.
„Mindig is szívügyem volt az, hogy segítsek azoknak, akik valamiben mások, talán mert én is más voltam. Bár mit jelent az, hogy más… mindannyian mások vagyunk.”
Saját vállalkozást alapított, amelyben először telt alkatú nőkkel foglalkozott, majd mindazokkal, akik kilógnak a sorból. Korábban, újságíró-szerkesztő stylistként erre nem volt lehetősége. „Mindig untam a modelleket. Nincs velük semmi bajom, csak nem éreztem otthon magam abban, hogy mindig vékony, fiatal, magas lányokat öltöztessek. Elkezdtem plus size nőkkel foglalkozni, de nemcsak az öltözködésükkel, hanem a lelkükkel, önbizalmukkal. Hogy jobban érezzék magukat a bőrükben.”
Rita azt mondja, ő olyan „furcsa stylist”. Nem arról beszél a vendégeinek, milyen szín áll jól nekik, hanem azt kérdezik, miben érzik jól magukat.
A plus size emberek után más ügyfelei is érkeztek: kerekesszékes, vitiligós, végtaghiányos nők. Rita testpozitív kampányokkal, könyveivel, videóival támogatja őket, „hogy tudják, hogy értékes emberek. Hogy rendben van, ha mások, ha más a karjuk, a lábuk, ha nincs karjuk vagy lábuk – magyarázza. – Mert – hangsúlyozza – sokfélék vagyunk, nem csak egyféle szépség létezik. És sem a siker, sem a szerelem nem az adottságainkon múlik.”
Megdöbbentő, de nyolc, tizenkét éves lányok is írnak neki. Olyanok, akik nem szeretik magukat, esetleg bántják őket. Mint Rita mondja, az efféle bullying gyakran összefonódik családi, később párkapcsolati bántalmazással, ami persze végképp képes lerombolni az ember önbizalmát. „Nem is akarom részletezni, miket mondanak férfiak például a feleségük szülés utáni alakjára.”
– Tetszenél, ha nem lennél ilyen magas – mondták egykor Ritának, aki egyébként csupán 176 centiméter magas. És bár tudta, hogy ezzel a másiknak van gondja, nem neki, évek kellettek hozzá, hogy feldolgozza. „Hogy azt mondjam, ez a Rita baromi jó nő minden értelemben – fogalmaz. – Három éve szeretem a magasságomat. Negyvenhárom éves vagyok.”
A Nőkért Egyesület 16 akciónap alkalmából készült videóit itt érheted el.
