nlc.hu
Aktuális
Oltási akcióhét: már százezren vették fel az első oltást

Több mint százezren vették fel az első oltást múlt hétfő óta, sajnos továbbra is sok az új fertőzött

Az oltási akcióhét megtette a hatását: 8 nap alatt immár 102 ezren vették fel az első oltást, ami többszöröse annak, amikor még csak időpontfoglalással lehetett oltakozni. A harmadik oltások száma kiemelkedően magas, de sajnos az új vírusfertőzöttek száma is.

Immár 6 126 ezren vannak azok, akik legalább egy oltást kaptak, közülük pedig 2 515 398-an már a harmadik oltásukat is megkapták. Az oltási akcióban idáig 831 ezren vették fel az oltást, amiből 681 ezer volt harmadik oltás, és 102 ezer azoknak a száma, aki most döntöttek először úgy, hogy beoltatják magukat. A sikerre való tekintettel az oltási akcióhétből oltási akció két hét lett, ugyanis még most vasárnapig (december 5.) lehet menni regisztráció nélkül oltakozni a kórházi oltópontokra – írja a koronavirus.gov.hu.

Egy békéscsabai oltópont folyosója

Sikeres az oltási akcióhét (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A pandémia eközben továbbra is magas fertőzöttszámokat produkál, tegnap 6390 új fertőzöttet regisztráltak, és elhunyt 195 többségében idős, krónikus beteg. Jelenleg 7596 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 513-an vannak lélegeztetőgépen. Az Európai Gyógyszerügynökség múlt héten engedélyezte az 5-11 éves korosztály oltását a Pfizer vakcinájával. Az erre szolgáló vakcinákból Magyarország is rendelt, várhatóan december 21. körül érkezik az első szállítmány, ami után el is kezdik szervezni a gyerekek oltását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top