nlc.hu
Aktuális
Saját boncolásáról talált leletet

Saját boncolásáról talált leletet az EESZT-ben egy budapesti nő

A 32 éves nő véletlenül vette észre az EESZT-ben, hogy az egészségügyi dokumentáció szerint felboncolták.
Az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér nyitóoldala egy laptopon

Mária a saját laborleletét kereste az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Térben (EESZT), amikor meglepő dokumentumra bukkant: egy lelet szerint november felboncolták a Péterfy utcai kórház patológiáján – számolt be az RTL Híradó.

A 32 éves budapesti nő nem csak ezen a tévedésen döbbent le. A rendszer ugyanis engedte, hogy miközben ő állítólag már halott volt, két járóbeteg-vizsgálatot is rögzítsenek, amelyeken decemberben valóban megjelent. A nő egyébként járt a Péterfy utcai kórházban, egy laborvizsgálaton volt novemberben.

Egy háziorvos szerint emberi tévedés történhetett. Mint mondta: a hibának ez esetben morbid következménye lett ugyan, ám a patológiai vizsgálat is csak egy a sok orvosi vizsgálat közül, amit fel lehet vinni az elektronikus egészségügyi nyilvántartásba. Ettől még az illetőt nem fogják halottnak nyilvánítani, az jóval bonyolultabb folyamat.

Az Országos Kórházi Főigazagtóság közölte: a kórház javítja a tévedést.

Morbid tévedések:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top