A 24.hu a Pfizer gyógyszergyártó közleménye alapján írja, hogy az öt év alattiak körében végzett vizsgálati eredményei alapján a Pfizer arra jutott, hogy a kisgyerekeknek szánt vakcinájuk két adagja nem elég hatásos, ezért most a vakcina három beadott adagját tesztelik a korosztálynál, vagyis a csecsemőkön és óvodásokon.
Az öt év alatti gyermekek számára a Pfizer egy olyan változatát fejlesztette ki az oltásnak, amely három mikrogramm, azaz a felnőtt adag tizede. Az előzetes eredmények szerint a kis mennyiségű oltóanyagra adott immunválasz a kisgyerekeknél a vártnál gyengébb.
A két oltás dózisának növelése helyett a Pfizer úgy döntött, hogy a nagyon alacsony dózisú oltásból ad be hármat hat hónapos kortól ötéves korig. A harmadik oltásra két hónappal a második adag beadása után kerülhet sor.
Magyarországon szerdán kezdődött meg az 5–11 éves gyerekek koronavírus elleni oltása, később Müller Cecília tisztifőorvos közölte, csütörtökön és az elmúlt napokban 50-60 gyerek feküdt a kórházakban Covid miatt, és hogy nem nagy számban, de a gyerekek között is előfordul súlyos és netán szövődményes eset is. Azt is hozzátette, hogy a gyerekek nemcsak a saját egészségüket védik meg az oltással, hanem a közösségek, elsősorban a családtagoknak az egészségét is. „Az egyéni védelmen túl azt gondolom, hogy a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család védetté váljon” – mondta Müller.