nlc.hu
Aktuális

Szilágyi Zoltán levele Szilágyi Liliánának

Hazugnak nevezte és feljelenti Szilágyi Liliánát az apja

Tisztázni ugyan nem tisztáz semmit, inkább utalgat és fenyegetőzik.

„Eddig csendben tűrte” Szilágyi Liliána apja, amit az úszónő „tesz vele hat éve”, de most, hogy „húgát is belekeverte”, megszólalt, állítása szerint utoljára a nyilvánosságban. A több szerkesztőségnek eljuttatott levele szerint a volt olimpikon, jelenleg ügyvédként dolgozó Szilágyi Zoltán bebizonyítani ugyan nem tudja, hogy sosem bántotta őket, de „a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog”. Azaz, ha jól értjük,

feljelenti lányát.

A levél további része – amely teljes egészében például itt olvasható – főleg célozgatás és burkolt (vagy nyílt) fenyegetőzés. Például:

  • „(…) bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok.”
  • „Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, Te meg tudsz majd bocsátani magadnak.”
  • „Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.”
Szilágyi Liliána

Forrás: Szilágyi Liliána/Instagram

Az úszónő csütörtökön állt a nyilvánosság elé, Instagramon mesélte el, hogyan bántalmazta apja éveken keresztül fizikailag, lelkileg, szexuálisan, majd D. Tóth Kriszta YouTube-videójában tovább részletezte a történetet. Azt mondta, azért teszi, hogy felhívja a figyelmet a családon belüli erőszak jelenségére, amely sokszor – ahogy az ő esetében is – még a közeli ismerősök számára is láthatatlan marad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top