Jól érzem, hogy a Cápák között cápái közül te vagy a legóvatosabb befektető?
Erre nem az óvatos a megfelelő jelző. A legmegfontoltabbal már azonosulni tudok. Amikor a második adásban nem ajánlottam több százezer eurót a Mars terraformálós projektbe, többen írták a közösségi médiában, hogy egy befektetőnek kockáztatnia kell. Ez óriási tévedés. A Bravogroupban a társammal, Lakatos Péterrel minden évben megvásárolunk két-három céget és belekezdünk valamilyen új tevékenységbe. Szerintem egy befektetőnek akkor is van szerepe, ha nem vállal kockázatot, egyszerűen csak beleteszi a pénzét meg a munkáját, és ebből lesz egy hozama. Persze léteznek kockázati tőkések, akik nagyon nagy nyereségre játszanak, és tízből egy vagy két befektetésük jön be, a többi bukó. Ez másfajta hozzáállást kíván, én nem vagyok kockázati tőkés. Olyan tevékenységekbe fektetek be, melyek nem kecsegtetnek extra nyereséggel, ugyanakkor csak akkor tudnak megfelelő profitot csinálni, ha elegendő tőke áll rendelkezésükre, és sok munkát fektetnek bele.
Ezt tanulságként vontad le, miután sok pénzt buktál valamin?
Mindig is így gondolkodtam.
Lakatos István (Fotó: RTL Klub)
Mi volt az eddig legnagyobb kockázat, amit az üzleti életben vállaltál?
Nem csináltunk kockázatos befektetéseket. Olyan befektetéseket csináltunk, ahol előre meg lehetett tervezni, mi lesz a dolog kifutása, és csak az volt a kérdés, hogy a terv kilencven vagy százhúsz százalékánál fogunk megállni.
Már két évadot csináltál végig a Cápák közöttben. Tanultál valamit a Cápatársaidtól?
Ez egy sztereotip válasz, de a Cápatársaimmal nyilván folyamatosan tanulunk egymástól. Persze alapvetően ez a műsor az én gondolkodásomat már nem változtatja meg, maximum finomságokat, apróságokat csinálok másképp. Ha a Bravogrouppal belevágunk valamibe, az első lépés mindig a piacfelmérés: megnézzük, mekkora a piac és kik a szereplők benne. Ha ez megvolt, megtervezzük, hogy egy reális – se nem optimista, se nem pesszimista – szcenárió mentén hová tudunk eljutni. Ez alapján döntjük el, mibe vágunk bele. Ehhez az is kell, hogy értsünk ahhoz a tevékenységhez, amibe befektetünk, vagy legalábbis gyorsan megtanulható legyen. Ebből a szempontból a Mars terraformálása és a hozzá tartozó, vérből betegségeket kimutató projekt egészen speciális tudást kívánt. Ehhez én nem értek, és soha az életben nem fogom tudni megmondani, hogy amit ő csinál az jó vagy nem jó, ezért én oda nem fogok befektetni. Ráadásul láttam már arra példát, hogy egy nagyon ígéretes ötletet az ötletgazda sok éven keresztül dollármilliókból tudott úgy a felszínen tartani, hogy a végén kiderült, semmi nem úgy igaz, ahogy arról a befektetőit, a közvéleményt tájékoztatta. Az ilyenek miatt gyullad fel nálam a piros lámpa, ha ilyen területre tévednék.
A műsorban adott szavatok azért még nem szentírás. Ha közben kiderül valami turpisság a cég kapcsán, vagy valamiért mégsem valósul meg a közös munka, akkor – ha jól tudom – mondhattok nemet a befektetésre.
Ez így van, de én akkor sem szállnék be egy ilyen projektbe, ha minden számítás azt mutatná, hogy tökéletes. Én nem szeretek biodíszlet lenni, számomra fontos, hogy meghatározó szereplő legyek egy cégben.
Azzal a befektetői szemlélettel nem tudsz mit kezdeni, hogy belerakod a pénzt, aztán megvárod, hogy fialjon?
Nekem nem okoz örömet, ha a pénzem csak úgy fial. Ha erre lenne szükségem, betenném a bankba. Én a pénzemből olyan vállalkozásokba szeretnék befektetni, amik nekem is örömet okoznak, ha foglalkozom velük. Nem az én műfajom, hogy beszálljak valahová csendestársnak. Akikbe befektetek, azok mindig sok figyelmet kapnak tőlem: cserébe nekik is van jelentési kötelezettségük, viszont bármikor hívhatnak, ha kérdésük van.
Ezek szerint nem a pénzért, hanem a presztízsért csinálod?
A sikerért csinálom. A sikerélményért. Ha nem járna vele presztízs, akkor is csinálnám. Heti kétszer-háromszor teniszmeccset játszom, ott is mindig nyerni szeretnék, pedig nem keresek vele pénzt, csak költök a pályára.
Csak azért nem motivál a pénz, mert már régóta sok van belőle?
Nyilván az ember a pénzre is hajt, mert ahhoz, hogy gondtalanul, jómódban éljen, erre is szükség van. Teljesen természetes, hogy fiatalon valakinek az a célja, hogy lakása és autója legyen, tudjon utazni és a gyerekeit jó iskolába járassa. Ehhez szükség van pénzre. Nekem már a pénz arra kell, hogy újabb és újabb befektetéseken keresztül újabb és újabb sikerélményeket szerezzek. Tisztában vagyok vele, hogy nagyjából mennyi pénzem van, de nem számolom nap mint nap. A húszas éveink elején az volt köztünk a mondás, hogy este több legyen a kasszában, mint reggel volt. Ez a lényeg.
Akikbe befektetek, azok mindig sok figyelmet kapnak tőlem (Fotó: RTL Klub)
Rosszul érzed magad, ha ez nem sikerül?
Rövidtávon lehet, hogy voltak megtorpanások, de hosszabb távon nézve minden évben több pénzem volt, mint az előző évben.
Ha jól tudom, az üzleti filozófiád az, hogy folyamatosan növekedni kell, miközben a világgazdaság kritizálói sokszor mondják azt, hogy ez az állandó növekedési kényszer fenntarthatatlan, és válságokhoz vezet.
Külön kell választani a mikro- és a makrogazdaságot. Makro szinten lehet, hogy ezeknek az álláspontoknak igazuk van, de én soha nem mondtam, hogy egy ország vagy a világ gazdaságának folyton növekednie kell. A magam üzleti életében viszont úgy tartom, hogy hiába nem nő mondjuk a fénymásoló- vagy mobilpiac, nekünk az adott piacon belül egyre nagyobbnak kell lennünk, legfeljebb a többiek kárára. Ha pedig már nem tudsz egy bizonyos piaci részesedés fölé menni, akkor újabb területeket kell keresni. Azt látom, hogy akikkel elkezdtük ezt az egészet húsz-harminc évvel ezelőtt, és megrekedtek egy szinten, még csinálják a dolgot, hogy meglegyen a havi betevő, de már nincs meg bennük a növekedés iránti vágy. Beleszürkülnek ebbe az egészbe, és a szürke emberekhez nem csatlakoznak fiatal, lelkes dolgozók. Ezek lesznek azok a cégek, amiket a tulajdonosaikkal együtt temetnek el. Nekünk nem ez a célunk. Nekünk az a célunk, hogy ha velünk húsz-harminc év múlva történik valami, akkor a cég tovább éljen. Nézd meg az Apple-t! Steve Jobs meghalt, de az Apple tovább szárnyal.
Mit csinálsz olyankor, ha egy céged elérte a növekedése határait? Kilépsz?
Nem lépünk ki. Miért lépnénk ki? Élvezzük. Ha egy tevékenységbe belekezdtünk, azt csináljuk tovább, és mellette újakat kezdünk. Nem nagyon szoktunk kiszállni semmiből.
Tavaly a Cápatársaddal, Balogh Leventével beszélgettem, és ő azt mondta, hogy nem akarja a cég vezetését a gyerekeire hagyni. Te is édesapa vagy. Mit gondolsz erről?
Nálunk ez eléggé összetett, mert a Bravogroup nem egy cég, hanem egy olyan cégcsoport, amiben nagyon sok cég van, nagyon sok különböző tevékenységgel, és mindegyik cégnek van egy meghatározó vezetője. Arra nagyon kicsi az esély, hogy valamelyik gyerekem az összes cég összes vezetőjénél jobb képességekkel rendelkezzen, és ez által vezetni tudja őket. A Bravogroup a mai napig egy családias hangulatú cég, de abban az értelemben nem családi cég, hogy itt nagyon sok tulajdonos van, akik emellett az egyes vállalatok vezetői. Úgy működünk, mint egy elosztott intelligenciájú rendszer. Ha valaki harmincévesen beül a székembe, szinte kizárt, hogy az egész szervezetet el tudja vezetni. Már én sem biztos, hogy alkalmas vagyok rá, de abból adódóan, hogy az egészet én építettem fel és harmincéves múltam van benne, még van egyfajta respektem. Ugyanezt a respektet a gyerekeim korosztálya egyik pillanatról a másikra biztosan nem tudja megszerezni. Maximum az jöhetne szóba, hogy a húsz vállalat valamelyikében elkezd dolgozni, és öt-tíz év alatt kinövi magát. Egyelőre a gyerekeimben nincsen ilyen vágy, sőt, épp az ellenkezőjét akarják: bebizonyítani, hogy a jövőbeni sikereiket a saját képességeiknek köszönhetik, nem pedig a szülői hátszélnek.
Te nevelted őket így, vagy ez inkább csak egyfajta szülő elleni lázadás?
Nem apa ellenében mennek, inkább csak azt mutatják meg, hogy kaptak elég útravalót apától ahhoz, hogy bebizonyítsák: önállóan is versenyképesek. Nincs szükségük olyan támogatásra, amit a versenytársaik nem kapnak meg.
Ha jól tudom, rendkívül tudatos életet élsz. Nem iszol alkoholt, rendszeresen sportolsz, egészségesen élsz. Ez fontos összetevő a sikerekhez?
Fegyelmezett, tudatos és maximalista vagyok. Ez azonban nem fontosság kérdése nálam, egyszerűen csak ilyen vagyok.
Üzleti partnernek hozzád hasonlóan fegyelmezett és tudatos embereket választasz?
Én nem olyan embereket keresek, amilyen én vagyok, hanem pont ellenkezőleg: olyanokat, akiknek másfajta képességei vannak, mint nekem, és ezáltal kiegészítjük egymást.
A maximalizmusod alatt mit értesz?
Például azt, hogy a racionálison túlmutat a precizitásom. Képes vagyok egy szöveget négyszer-ötször átolvasni, belejavítani, bár második alkalomra is 99 százalékos a készültsége, de van, hogy ez nekem nem elég. Számpéldával élve: én a harmadik tizedesjegyig el akarok érni, 99,999 százalékot akarok nyújtani, ha annak értelmét látom. Vagyis maximumra törekszem még akkor is, ha az látszólag túl sok időt vesz igénybe. Persze el kell tudni választani a fontost a fontostalantól (copyright by Fiala János), és jó az, ha az ember a lényeges dolgokra koncentrál. Folyamatosan tükröt tartok magamnak és csak akkor és ott veszek el a részletekben, ahol ezt indokoltnak tartom.
A Cápák között befektetői: Lakatos István, Balogh Levente, Tomán Sazbina, Moldován András és Balogh Péter (Fotó: RTL Klub)
Amikor beszálltál a Cápák közöttbe, azt nyilatkoztad, hogy semmiképp nem szeretnél celebbé válni, inkább arra törekszel, hogy a Bravogroup arcává válj. Azóta eltelt egy év. Bevált a terved?
A cégcsoport nem lett látványosan ismertebb, de akik már ismertek bennünket, azok már össze tudják kötni az arcomat a Bravogrouppal, és ha jól látom, a szereplésem alapján nem lett rosszabb a véleményük a cégről. És akkor most szerény voltam. A cégcsoporttal kapcsolatban mindig fontosnak tartom elmondani, hogy én egy karmester vagyok, de ahhoz, hogy minden jól működjön, kellenek körém a jó hegedűsök, trombitások és a többi nagyon jó zenész. Ez nem egy one man show, a társammal, Lakatos Péterrel nagyon sok jó képességű fiatalt vettünk magunk köré az évek során, és ők végzik a munka dandárját.
Növeli a magyar üzleti életben a presztízst, ha valaki cápa lesz a Cápák közöttben?
Azt nem tudom, hogy a presztízsemet növelte-e, de az irántam érzett szimpátiát biztosan. Egy csomó olyan ember ismerte meg egy másik arcomat, akivel az elmúlt tíz-tizenöt-húsz évben üzleti kapcsolatban álltam. Vagy felhívtak, és elmondták, hogy látták a műsort és tetszett nekik, vagy egy tárgyaláson említették meg és kérdezgettek a Cápák közöttről. Senkitől nem kaptam negatív visszajelzést. Szerencsére továbbra sem vagyok celeb, és nem is szeretnék az lenni.
Volt valami, ami meglepett a műsorkészítés világában?
A legmeglepőbb az volt, mennyire profi a csapat és milyen sokan dolgoznak a műsoron. Amikor a korábbi évadokat néztem, arra biztosan nem gondoltam, hogy ez száz ember összehangolt munkája. Hihetetlen, mennyire óramű pontossággal működik az egész, és mennyire előre ki van alakítva minden.
Van valami a tévézésben, amit kényelmetlennek találsz?
A foteleket, amikben ülünk. Azáltal, hogy számomra pont nem jó az ülőpad magassága, összesen két pozíciót tudok felvenni: vagy hátradőlök és nagyképűnek tűnök, vagy ha érdeklődve előredőlök, akkor a fények másképp esnek az arcomra, és megnehezítem szegény világosítók dolgát. Pont középen nem tudok ülni, mert semmi sem tartja meg a derekamat.
Szerinted csak azok a vállalkozók a műsor nyertesei, akik befektetőt találnak maguknak a Cápák között, vagy már önmagában az is nagy nyeremény, ha valaki bemutathatja a vállalkozását a műsorban?
Önmagában sokat ad az út, amit be kell járni egy vállalkozónak ahhoz, hogy a vállalkozásának bemutatása adásképes legyen. Önismeretet ad, magabiztosságot, ráadásul a casting során coachok készítik fel a vállalkozókat a szereplésre, és már tőlük is kapnak segítséget arra vonatkozóan, hogy a cégüket hogyan pozicionálják, mi a fontos és mi nem az, és hogyan kell üzleti tervet és prezentációt készíteni. Mire kinyílik az ajtó a műsorban, az ott belépő már sokat profitált belőle.
Előfordult, hogy megbántad azt, ha valamibe nem szálltál be?
Nem, és időm sincs rá. Amint kiment valaki, már jön is utána a következő. Én mindig előre nézek. Annyi új lehetőség jön szembe, hogy nincs értelme a múlton lamentálni. A Bravogrouppal hétről hétre nézünk meg új cégeket, ismerünk meg új tevékenységeket, és döntjük el, hogy beszállunk-e vagy sem, szóval a Cápák között ilyen szempontból egy nagyon otthonos terep a számomra, és ugyanazzal a mentalitással kezelem, mint amit a céges munkámban is követek.
