nlc.hu
Aktuális

Az 2022-es Oscar-gála háziasszonyai

Három színésznő vezeti az idei Oscar-gálát

Jól ismert komikák vezetik az idei műsort.

Az utóbbi két évben nem lehetett hagyományos Oscar-gálát tartani a járványügyi korlátozások miatt. Négy évvel ezelőtt úgy döntöttek a szervezők, hogy nem lesz házigazdája az eseménynek, ám a tavalyi pocsék nézettségi adatok miatt változtatni kényszerültek. A New York Times szerint idén három műsorvezetője is lesz a gálának, méghozzá három női komikus-színésznő. 

A kilencvennegyedik alkalommal megrendezett Oscar-gálát

Amy Schumer, Regina Hall és Wanda Sykes

vezeti majd a lap szerint, ám azt is írják, hogy nem ez volt a producer eredeti ötlete. Will Packer óránként más párost állított volna a színpadra, de ebből végül nem lett semmi. 

amy schumer regina hall wanda sykes

Az Oscar-gála idei háziasszonyai (Fotók: Getty Images)

Az idei gálát március 27-én rendezik meg és magyar érdekeltség is van, hiszen Sipos Zsuzsanna díszlettervezőt jelölték a Dűnében látható látványvilággal végzett munkája miatt.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top