nlc.hu
Aktuális
Megkezdődött az orosz invázió Ukrajnában

Oroszország általános támadást intézett Ukrajna ellen

Vlagyimir Putyin„különleges katonai művelet” végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében. Az orosz elnök bejelentése során azt is elmondta: a cél Ukrajna demilitarizálása, és „nácitlanítása”.

Rakétatámadások érték csütörtök hajnalban a kelet-ukrajnai szakadár államok közelében lévő ukrán településeken lévő ukrán katonai célpontokat és már Kijevben is robbanások hallatszanak. A belügyminisztérium közlése szerint az oroszok rakétákkal lövik a kijevi és harkovi katonai vezetési központokat, írja a Hvg.

A lap tudósítója szerint megbénultak a kormányzati internetes portálok is, állítólag több rakétatalálat érte a kelet-ukrajnai Kramatorszk városát, Herszont és Odesszát, valamint Zsitomirt.

Mindeközben válságtanácskozást tartanak a NATO 30 tagállamának a szövetséghez akkreditált nagykövetei az orosz támadás miatt. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára korábban elítélte Oroszországot az Ukrajna ellen indított hadművelet miatt, amelyet az euroatlanti biztonság elleni súlyos támadásnak nevezett. Felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul állítsa le katonai akcióját, és tartsa tiszteletben Ukrajna szuverenitását és területi integritását.

Vasúti szerelvényekre helyezett orosz harcjármûvek a Krím-félszigeten lévõ Bahcsiszarajban

Bahcsiszaraj, 2022. február 15 (Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata)

„Arra törekszünk, hogy demilitarizáljuk és nácitlanítsuk Ukrajnát, s hogy bíróság elé állítsuk azokat, akik sok véres bűncselekményt követtek el” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint szerint Ukrajna vereséget fog szenvedni.

  • Ukrajna és Oroszország között hetek óta pattanásig feszült a helyzet. Oroszország nagyjából 150 ezer katonát, harci repülőgépet és felszerelést összpontosított Ukrajna három oldalán, Fehéroroszországban pedig folytatódnak a 30 ezer orosz katonával közös hadgyakorlatok, amelyeknek a hétvégén kellett volna befejeződniük.
  • Az elmúlt hetekben Ukrajnában a civilek is felkészültek a háborús helyzetre, nőknek is tartottak tanfolyamot, ezeken a képzéseken arra próbálták felkészíteni a jelentkezőket, hogy mi történhet egy háborús helyzetben, milyen támadások léteznek, hogyan lehet felismerni azokat, mit kell tenni a túlélésért,  és hogyan lehet elmenekülni a városból. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top