nlc.hu
Aktuális
Menekülőket segítő FB-csoport

Így segíthetsz a háború elől menekülőkön

Már majdnem negyvenezren csatlakoztak a menekülők megsegítésére életre hívott FB csoporthoz

Egy nap alatt majdnem negyvenezren csatlakoztak ahhoz a Facebook csoporthoz, melynek célja, hogy segítsen az orosz-ukrán konfliktus elől menekülőknek. Az nlc.hu-nak a csoport alapítója, Gregor Alexandra elmondta, csütörtök délután hatkor hozta létre a csoportot és pénteken már másodpercenként 80-100 új jelentkező volt. Az emberek segítő szándéka nagyon megható, de a csoport adminisztrátorai teljesen le vannak terhelve a folyamatosan érkező felajánlások miatt. Felmerült, hogy a csoport működtetését a közeljövőben egy profi segélyszervezetnek adják majd át. Az alapító elmesélte, volt, aki hajnali fél háromkor jelezte, hogy fel tud ajánlani buszokat, amivel embereket és adományokat tud szállítani, ha arra van szükség.

Jelenleg az adományok megyék szerinti szétbontásán dolgoznak, és a gyűjtőpontok koordinálásán, melyekből már most több mint száz működik országszerte. Ez utóbbiakkal kapcsolatban egyeztetnek az illetékes polgármesterekkel. Érdekesség, hogy a jelentős számú tagság ellenére az adminisztrátoroknak eddig elhanyagolható számban kellett eltávolítaniuk sértő bejegyzést, vagy kizárniuk trollokat.

A csoport alapítója elmondta, hogy van egy ukrán hölgy, akivel együtt dolgoznak. Ő tartja az ukránokkal mind helyi, mind politikai szinten a kapcsolatot és rajta keresztül is érkeznek jelzések arról, hogy mire lenne szükség.

Vannak olyan kérések, amiket egyszerűen nem tudunk teljesíteni. Ilyen például a lövedékálló mellény és a rohamsisak. De kötszert, érszorító gumit, elsősegély dobozokat kell majd küldenünk.

– fejtette ki Gregor Alexandra.

Arról is beszélt, hogy noha sok szempontból a határmenti gyűjtőállomások megteltek, a konfliktus elől menekülő emberek folyamatosan érkeznek vonattal és lábon, így a készleteket is nyilván folyamatosan pótolni kell.

orosz-ukrán konfliktus háború Vlagyimir Putyin Ukrajna

A kijeviek a föld alá menekülnek, miután Oroszország offenzívát indított Ukrajna ellen, feb. 24-én (Fotó: Daniel LEAL / AFP)

Nagyon sokan ajánlottak fel ruhán, élelmiszeren, tolmács, orvosi, állatorvosi és jogi segítségen kívül fuvart és szállást azoknak, akik ideérkeznek. Éppen jelzések sokasága miatt előfordul, hogy egy-egy poszt „elvész”. A csoport alapítója ezért nyomatékosította, hogy, aki konkrétan jelzi, melyik településen, hány ember számára tud biztosítani szállást, azzal felveszik a kapcsolatot és összekötik a megfelelő emberekkel. A fuvarok és szállások esetén egyébként nem csak az emberekre, hanem az állatokra – mind a házi kedvencekre, mind a haszonállatokra – is sokan gondolnak.

Elsősorban azoknak tudnak segíteni, akik elmondják, hogy mire van szükségük. Éppen ezért fontos lenne, hogy a menekültek körében is többen tudjanak arról, hogy ez a csoport létezik. Az alapító úgy fogalmazott:

A csoport mindenki előtt nyitva áll, aki rászorul. Jöjjenek, írjanak, tudunk segíteni! Senkit nem hagyunk ebben a helyzetben egyedül!

Mialatt felvettük a beszélgetést, a csoportban több ezer fővel nőtt az új tagok száma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top