nlc.hu
Aktuális
Leszakadt a gyerek ujjvége az élményfürdőben

Leszakadt egy gyerek ujjvége az élményfürdőben, pénzbüntetést kaptak a felelősök

Most született meg a jogerős ítélet a 2015-ös ügyben, amely során egy 10 éves gyerek ujja beszorult a medence résébe, és leszakadt az ujjvége.
Vízicsúszdák egy medencében

Pénzbüntetésre ítéltek két férfit, amiért gondatlanságuk miatt egy gyereknek leszakadt az ujjvége egy élményfürdőben, és ezzel maradandó fogyatékosságot okoztak neki – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

A jogerős ítélet szerint a 10 éves gyerek 2015 júliusában csúszdázott egy élményfürdőben. Az egyik csúszás alkalmával az érkezőmedencében felállt, a lába azonban megcsúszott, ezért bal kezével a medence oldalfalának tetejében megpróbált megkapaszkodni.

A medence oldalfalán azonban egy körülbelül 1,5 centiméteres rés húzódott, amelybe a gyerek középső ujja beszorult. A gyerek az egyensúlyát elvesztette, a medence lépcsőjére esett, aminek következtében a rés elemének éles széle az ujja végpercét leszakította.

A balesetet megelőzően hónapokkal korábban a vízicsúszda tervezését, gyártását végző lengyel cég képviselője irányította és felügyelte a csúszda helyszíni kivitelezési munkáit. Ennek során azonban a férfi nem a kellő odafigyeléssel járt el, nem vette észre a balesetveszélyes rést, így annak megszüntetése érdekében sem tett semmit. A csúszda helyszíni megfelelőségi vizsgálatát már egy magyar cég képviselője végezte, és igazolta, hogy a vízicsúszda biztonságos használatra alkalmas. A férfi a nem megfelelő alapossággal elvégzett vizsgálat miatt szintén nem vette észre a rést.

Megállapították, hogy a férfiak a rájuk vonatkozó foglalkozási szabályokat gondatlanul megszegték, ezért következett be a súlyos sérüléssel járó baleset.

A harmadfokon eljáró Győri Ítélőtábla június 28-án kihirdetett végzésével egyetértett a Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványával, és a férfiak 750 ezer, illetve 600 ezer forintos pénzbüntetését helybenhagyta.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/Mariakray)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top