nlc.hu
Aktuális

Leállhat A korona forgatása

Leállítanák A korona forgatását II. Erzsébet halála miatt

Erzsébet királynő iránti tiszteletből leállítaná Peter Morgan forgatókönyvíró A korona című sorozat forgatását, amit amúgy a királynőnek címzett szerelmes levélnek nevezett.

Peter Morgan, A korona (The Crown) című netflixes sorozat írója bejelentette, hogy a királynő iránt érzett tiszteletből leállítaná a 6. széria forgatását. Morgan a Deadline szerint azt mondta, hogy „A korona egy szerelmes levél II. Erzsébetnek, és egyelőre nincs mit hozzátennem, csak csendet és tiszteletet. Remélem, tiszteletből is abbahagyjuk a filmezést.”

Felfüggesztenék a sorozat forgatását (Fotó: Peter Summers/Getty Images)

Felfüggesztenék a sorozat forgatását (Fotó: Peter Summers/Getty Images)

A cikk emlékeztet rá, hogy a Netflixnek már régóta vannak tervei arra az esetre, ha Erzsébet királynő meghalna.

Stephen Daldry, a sorozat egyik alkotója már 2016-ban, az első epizódok után azt mondta, hogy „Egyikünk sem tudja, mikor jön el ez az idő, de helyénvaló lenne tiszteletet tanúsítani a királynő iránt. A sorozat leállása egyszerű tisztelgés és a tisztelet jele lenne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top