nlc.hu
Aktuális

Vera gazdasszony nincs jó véleménnyel Tamásról

Vera gazdasszony Tamásról: „Ha harmadik gyereket szeretnék, akkor majd szülök még egyet”

Nem tudta elképzelni vele a közös jövőt.

Vera gazdasszonynak nem úgy végződött a Házasodna a gazda című műsor, ahogy azt elképzelte. Hamar hazaküldte a jelentkezők többségét, a végén már csak Tamás maradt, de végül vele is közölte, hogy nem tudja elképzelni a közös jövőt. Sokan támadták azért, hogy csak a jogosítvány hiánya miatt utasította vissza a jelöltjét, többek között erre is választ adott. 

„Már a bemutatkozó videóm is úgy fejeződött be, hogy »jelentkezz, ha van vonóhorog az autódon«. Azt tudom mondani, ha még csak jogosítványa sem volt, akkor nem volt elég figyelmes. A mai világban, kétgyerekes anyaként nem tudnám elképzelni, hogy én viszem ide-oda a páromat is. Hogyan randiztunk volna? Kérdeztem tőle: »majd félútig eljössz vonattal, én meg odamegyek kocsival?« Azt mondta, majd hozza a csomagját. De én pont ezt nem akartam, hozzám csomaggal ne jöjjön senki, én nem tudok ilyen gyorsan elköteleződni! Ebből is úgy éreztem, mintha nem figyelt volna rám eléggé” – kezdte a Story magazinnak Vera. 

„Mindig úgy éreztem, azt várja, hogy én irányítsak, ő pedig idomult. Ha harmadik gyereket szeretnék, akkor majd szülök még egyet, nekem olyan férfira van szükségem, akire támaszkodhatok” – tette hozzá.

További részletek a ma megjelent lapban:

Story címlap

Story címlap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top