nlc.hu
Aktuális

Nem tervezik a budapesti fürdők bezárását

Végre egy kis jó hír: nem tervezik a budapesti fürdők bezárását

A szolgáltatások szűkítésére azonban számítani kell.

Nem tervezi a budapesti fürdők bezárását a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), energiaválság-forgatókönyvvel készülnek a télre és mindent megtesznek, hogy egyetlen fürdőt se kelljen bezárniuk a magas energiaárak miatt – írta a Turizmus.com kedden.

Medencében lebegő gumikacsa.

(Fotó: Pixabay)

A portálnak Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója arról beszélt: nagyon eredményes csaknem tíz hónapon vannak túl, szerencsére a koronavírus utáni vendégforgalom visszarendeződése sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak, bár, amikor elindult az ukrajnai háború, volt némi megtorpanás.

A legfrissebb októberi adatok alapján a budapesti fürdők, a vendégszám alapján a járvány előtti, 2019-es évhez képest az év első tíz hónapjában 80-85 százalékon állnak. Az árbevétel ugyanakkor a vezérigazgató szerint körülbelül 110 százalékon van, amelyhez hozzájárult, hogy két alkalommal árat emeltek a külföldiek által is látogatott fürdőkben.

Ami az energiát illeti, a fürdők távhőt, villamosenergiát és földgázt használnak. A földgázra júniusban írták ki a közbeszerzést, de az egyetlen ajánlattevő végül az MVM Next volt, amely az akkori világpiaci árhoz igazította a díjait. Végül 1336 forint/köbméter árszinten kötöttek ki (áfa nélkül).

A BGYH vezérigazgatója nyomatékosította ugyanakkor, hogy, ha fürdőbezárással nem is számolunk, a szolgáltatási portfólió-csökkentéssel igen. a Lukács fürdőben például a gázfogyasztást úgy próbálják minimalizálni, hogy hőcserélő bővítéssel, a fürdőben elérhető 55 Celsius-fokos vizet fűtésre használják. Megbeszélték a vendégekkel azt is, hogy később indítják a gőzt, vagy rövidebb ideig üzemeltetik, lekapcsolják az élményelemeket, illetve nem mindegyik szaunát fűtik fel teljes üzemidőben – persze ezek a döntések a vendégszámoktól is függnek. Pesterzsébeten, a Rudasban, a Széchenyiben is lesznek hasonló takarékossági intézkedések.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top