nlc.hu
Aktuális
Balen önkormányzata: józansági tallér

Ha józan vagy, három italt fizet a belga város

Furcsán hangzik, de van mögötte logika: így szeretnék elérni, hogy a fiatalok ne alapozzanak a buli előtt.
Így jártam anyátokkal jelenetfotó

Az Antwerpen melletti Balen önkormányzata megelégelte, hogy a fiatalok már otthon megkezdik az alapozást egy-egy bulira tartva, és emiatt már az utcákon is részegen üvöltözve haladnak végig, úgyhogy kitalálták, józansági tallért fognak osztogatni azoknak, akik alkoholos befolyásoltság nélkül érkeznek meg a szórakozóhelyekre.  

A dolog lényege, hogy a bulizni vágyók alkoholszondának vethetik alá magukat a kijelölt sátrakban, és ha alacsony véralkoholszintet mérnek náluk, akkor úgynevezett sobercoin a jutalmuk, amit három ingyen italra beválthatnak az önkormányzat kontójára.  

A kezdeményezés furcsának tűnik, viszont van értelme. Wim Wouters helyi alpolgármester a Gazet Van Antwerpen lapnak adott interjúban elmondta, hogy így szeretnék az ivás előtti ivás kultúráját eltörölni, és abban reménykednek, hogy ez ösztönzi majd a fiatalokat arra, hogy felhagyjanak a mértéktelen alkoholfogyasztással – írja a HVG

Az előivás többek között az alkoholmérgezés, a kábítószer-használat, a testi panaszok és az impulzív, veszélyes döntések megnövekedett kockázatával jár” – mondta el Wouters az interjúban. 

Mindez azért alakult ki egyébként, mert Belgiumban rendkívül drága az italfogyasztás, épp ezért a fiatalok (költséghatékonysági okokból kifolyólag) inkább otthon alapozzák meg a hangulatot. Az önkormányzat azt reméli azzal, hogy az első három italt állja, elősegíthetik a helyszíni fogyasztást, a kísérletet pedig április 16-án, egy éjszakai klubban tesztelik majd élesben is. 

A baleni képviselő-testületnek nem ez az első próbálkozása, korábban színes karszalagokat is bevezettek annak érdekében, hogy a csaposok könnyebben tudják azonosítani a fiatalok életkorát.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top