nlc.hu
Aktuális
Tavaly óta 44 százalékkal drágult a virsli

Tavalyhoz képest 44 százalékkal drágábban vehetünk virslit idén

A karácsonyi után a szilveszteri menü is meg fogja terhelni a pénztárcánkat...

Épp, hogy kihevertük a karácsonyi lakomákat (nálatok elfogyott már minden maradék?), már készülhetünk is a szilveszterre. Ez az időszak ilyen, a gyomrunk pedig fel is lehetett rá készülve, a bankszámlánk viszont biztosan nem. A karácsonyi menü ára ugyanis az egekbe szökött: hogy pontosan mennyiből jöhetett ki egy-egy négy fős ünnepi vacsora, azt ebben a cikkben számítottuk ki, de a töltött káposztáról már önmagában tudtuk, hogy drágább lesz idén, mint korábban.

Az egyébként is könnyű pénztárcánk viszont még tovább fogyhat szilveszterkor, még akkor is, ha nem tervezünk óriási bulit csapni. Elég hozzá csupán az is, hogy éjfélkor megegyünk egy-két virslit.

A KSH ugyanis közzétett egy új felmérést, melyben a virsli árának változását figyelték meg, az eredmény pedig egészen aggasztó lett. Merthogy a sertésvirsli a tavalyihoz képest egészen konkrétan 44 százalékkal drágult: míg 2021-ben 2110 forintból meg tudtál venni egy kilót, addig idén novemberben ez már 3040 forintba fájt. 

Virsli

Illusztráció: MTI

A fenti grafikonon egyébként azt is megfigyelheted, hogy ilyen drasztikus emelkedést az azt megelőző évekhez képest több, mint 10 évvel ezelőtt mértek, 2011-ben. Akkor 1010 forintról ugrott 1460 forintra a virsli ára.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top