nlc.hu
Aktuális
Szülés és lottónyeremény

Erős nap: szült, majd rengeteg pénzt nyert a lottón

Alig néhány órával azután, hogy világra hozta kislányát, egy észak-karolinai nő elvitte a lottó főnyereményét.

A 28 éves Brenda Gomez oktatással foglalkozik egy észak-karolinai kisvárosban. Vett egy Powerball-sorsjegyet, hátha nyer. A sorsolás napja november 9-e volt, de aznap Brendának fontosabb dolga volt: világra hozta a kislányát.

Lottónyeremény és a nyertesek

Kihúzták a számait a lottón (Fotó: Getty Images/seamartini)

A szülés után nem sokkal sorsoltak is a lottón és Brenda alig akart hinni a szemének: az övé lett ugyanis a 100 ezer dolláros (38 millió forintos) fődíj. „Úgy érzem, ő hozta meg nekem a szerencsémet. Annyira hálás vagyok” – mondta az ifjú édesanya.

Azért másik két gyermekének is volt szerep a győzelemben, ugyanis az ő születésnapjuk dátumát játszotta meg. A UPI-nak Brenda elmondta, hogy a nyereményből a lakáshitelét fizeti ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top