Napok óta Suhajda Szilárd hegymászó eltűnése tartja lázban az országot: a férfi a Kyocera Everest Expedíció 2023 részeként kezdte meg a csúcstámadást vasárnap, a tervek szerint pedig szerdán ért volna fel a 8848 méteres Mount Everest csúcsára oxigénpalack nélkül első magyarként.
Azt, hogy Suhajda elérte-e a csúcsot és utána fordult vissza, nem tudni: annyi biztos, hogy szerda kora délután óta nem ad életjelet magáról. A férfit egy másik mászócsapat látta csütörtökön nem jó állapotban 8795 méteres tengerszint feletti magasságban a bizonyos Hillary-lépcsőnél.
A háttércsapat a csütörtök esti órákban megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy péntek reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják Szilárdot. Ezzel egy időben pedig három serpát elindítottak Szilárdért.
De kik is ők és miért van az, hogy a serpák látszólag játszi könnyedséggel mozognak a Himalája magas csúcsain? Ennek jártunk utána.
Nem (csak) hegyi vezetők
A serpa megnevezéssel kapcsolatos legelterjedtebb tévhit, hogy azokat a helyi segítőket jelöli, akiket a mászók felfogadnak az útvonal feltérképezésére és a csomagjaik cipelésére. Ez így nem igaz: a valóságban nem minden serpa segítő, de a segítők jelentős része serpa. A serpa név ugyanis nem egy foglalkozást, hanem egy népcsoportot jelöl.
Serpa nő egy piacon. Fotó: Paula Bronstein/Getty Images
A serpák egy félnomád népcsoport, akiknek tagjai a hagyomány szerint évezredekkel ezelőtt Kelet-Tibetből vándoroltak be és telepedtek le a mai Nepál északi részén. A nép neve ehhez mérten „keleti embert” jelent. A serpa etnikum eredetileg a nepáli Solukhumbu-völgy hegyeiben telepedett le, a legrégebbi közösség Pangboche falujában található, ami közel 4000 méter magasan fekszik. A völgy ma nemzeti park, a falu pedig kiindulópont a Mount Everest – más néven Sagarmatha és Csomolungma – megmászásához.
A serpák egyébként a 20. századig viszonylag ismeretlenek voltak a nyugati világ számára: az alacsonyabban fekvő területeken mezőgazdasággal, a hegyekben pedig állattartással foglalkoztak, emellett pedig fontos szerepet töltöttek be a Tibet és Nepál közötti cserekereskedelem lebonyolításában.
Az első nyugati expedíciók az 1900-as évek elején indultak meg a Himalája felé, a serpák ekkor lettek hegyi segítők, de először csak inkább hordárként, mint tényleges túravezetőként használták őket.
Ezen Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és Tendzing Norgaj 1953-as csúcstámadása változtatott: a két férfi együtt ért fel elsőként a világ legmagasabb pontjára.
Hillary és Norgaj 1953-ban az első sikeres csúcstámadás után (Fotó: Royal Geographical Society via Getty Images)
A serpák manapság nagy tiszteletnek örvendő hegyi vezetők, akik a legtöbb csúcstámadásban aktív szerepet vállalnak. Míg egy „átlagos” mászó örül, ha életében egyszer feljut az Everestre, a két rekordtartó serpa, Paszang Dava és Kami Rita közel harminc alkalommal járt a csúcson.
Annak, hogy a serpák ilyen emberfeletti teljesítményre képesek, részben biológiai okai vannak. Egy 1979-es amerikai tanulmány szerint a népcsoport génjei a hegyekben eltöltött évezredek szerint valamelyest módosultak, ezért jobban bírják a magasságot és az alacsony oxigénszintet.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a serpákkal nem történhet baj a magasban, sőt: a csúcstámadások során meghalt 315 ember egyharmada serpa volt.
Egy kihalóban lévő szakma
Ez a szám is közrejátszik abban, hogy egyre fogynak azok a serpák, akik hegyi vezetőként képzelik el a jövőjüket. Ők végzik az olyan veszélyes feladatokat, mint a kötelek rögzítése, ezért gyakran előfordul, hogy egyszerre akár többen is életüket veszik egy balesetben: idén áprilisban például hárman haltak meg egyszerre egy gleccseromlásban.
A fizetések is szerények, kivéve azokat, akik évek, évtizedek sikerei után bekerülnek az elit túravezetők közé. A pályájuk elején álló serpák körülbelül 4000 dollárt keresnek, levonva a felszereléssel kapcsolatos kiadásokat, a szezononként egyszeri Everest-expedícióért, ami az éves bevételük nagy részét teszi ki.
A legnagyobb probléma azonban nem is ez, hanem a szociális háló közel teljes hiánya: ha egy túravezető rokkanttá válik vagy meghal, a családja számára kevés lehetőség marad.
Jó biztosítást kötni erre a munkára – érthető okokból – szinte lehetetlen. Egy 2014-es tömegtragédia után – amikor 16 serpa halt meg egy hóomlásban–- javítottak a kötvények feltételein, de még így sem ideálisak. Haláleset esetén csak körülbelül 11 ezer dollárt, sérülés esetén pedig körülbelül 3000 dollárt biztosítanak a serpák családjainak.
Kami Rita Sherpa 28 alkalommal ért a csúcsra, igazi legendának számít az Everesten, de még ő sem látja fényesen a serpák jövőjét (Fotó: Sanjit Pariyar/NurPhoto via Getty Images)
A nepáli kormány megígérte, hogy létrehoz egy alapot a hegyi vezetők családjainak megsegítésére, de ez azóta is várat magára, miközben az Everest-expedíciók éves szinten dollármilliókat hoznak az országnak.
Emiatt egyre nő azoknak a száma, akik elhagyják a hegyet. Néhányan külföldre költöznek, mások pedig Nepál egyéb részein keresnek munkát.
Serpák nélkül pedig nincs csúcstámadás: a becslések szerint a hegymászók igényeinek kiszolgálásához legalább 4000 akklimatizálódott, magashegyi vezetőre és több tízezer hordárra van szükség, akik felcipelik a felszerelést az alaptáborba.
Suhajdáért a legjobbak indultak
Az Explorersweb szerint a Suhajdáért menő mentőcsapat az egyik legjobb Nepálban: a három serpából kettő, Gelje Sherpa és Mikel Sherpa a legnevesebb hegyi vezetők közé tartozik. Az utóbbi mindössze 10 nappal ezelőtt vett részt a 84 éves közismert hegymászó, Carlos Soria megmentésében, aki a Dhaulagiri csúcsot akarta megmászni.
Gelje Sherpa pedig a múlt héten szakított félbe egy csúcstámadást, amikor egy bajba jutott hegymászót talált a hóban magára hagyva.
„Úgy döntöttem, hogy lemondom az ügyfeleink csúcstámadását, hogy biztonságba tudjam helyezni, mielőtt egyedül meghal odafent” – írta a közösségi oldalán. A poszthoz mellékelt videóban látszik, hogy a serpa a hátán cipelte le a sérültet a 4-es táborig, ami 7900 méteres magasságban található.
Az idei év különösen kegyetlen a hegyen: csak májusig tizenketten veszítették az életüket, köztük öt serpa. A helyiek szerint a különösen hideg időjárás megnehezíti a feljutást és a mentést is. Ilyen időben senkinek sem tanácsos oxigénpalack nélkül nekivágni a csúcstámadásnak – vélte egy, a portálnak nyilatkozó serpa.
