nlc.hu
Aktuális
Rendőrautó vezette fel a vajúdó házaspárt

Egy rendőrautó nyitott utat a férfinak, aki vajúdó feleségével tartott a kórházba

Egy rendőrautó vezette fel az édesapát, aki éppen a vajúdó feleségével tartott a kórházba. A kezelőorvos elmondása alapján még éppen időben érkeztek.

A 112-es hívószámot tárcsázta egy apuka 2023. június 20-án délután egy édesapa, aki éppen vajúdó feleségével tartott a kórházba – írja a police.hu

Egy rendőrautó nyitott utat az édesapának, aki az éppen vajúdó feleségével tartott a kórházba

Egy rendőrautó nyitott utat az édesapának, aki az éppen vajúdó feleségével tartott a kórházba (Fotó: police.hu)

A pár Budakalásznál állt félre, ugyanis attól tartottak, hogy nem érnek be időben a kórházba, hiszen a férfi nejének már 1-2 perces fájásai voltak. 

A Pest Vármegyei Tevékenység-irányítási Központ kezelője automatikusan a helyszínre irányította az éppen közelben lévő járőröket, akik rögtön bekapcsolták a szirénát, illetve a megkülönböztető jelzést. A rendőrautó szabaddá tette az apuka előtt az utat, majd a kórház felé száguldottak.

Budakalászról a 14. kerületbe vezető utat így mindössze 11 perc alatt tették meg.

A kezelőorvos elmondása alapján az utolsó pillanatban érkezett meg a házaspár, ennek ellenére az anyuka és a baba is jól van, illetve a szülés során sem merültek fel komplikációk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top