nlc.hu
Aktuális
A világ leggazdagabb koldusa

A világ leggazdagabb koldusának 300 milliós vagyona van

A kéregetéssel többet keres ez az indiai férfi, mint a legtöbb munkavállaló a hazájában.

Egy indiai férfit, aki azzal tölti a napjait, hogy aprót kéreget Mumbai utcáin, a világ leggazdagabb koldusának nevezte a helyi média, aki szerint a férfinak több, mint 300 millió forintos vagyona van. Míg az indiaiak nagy része azért robotol naphosszat, hogy néhány száz rúpiát összeszedjen, Bharat Jain 2000-2500 rúpiát keres naponta csak azzal, hogy tudja, kitől kell aprót kérni. Jain olyan forgalmas helyeken koldul Mumbaiban, mint a vonatpályaudvar vagy Azad Maidan, ami a város legfontosabb sportpályája. 

Indiai koldus

Illusztráció: runner of art/Getty Images

Évek munkája alatt komoly összeggel szedte meg magát. A vagyona becsült értéke mára már állítólag a 75 millió rúpiára rúg, ami átszámítva 308 millió forintot jelent. Ezenkívül van egy 1,2 millió rúpiát (közel 5 millió forintot) érő kétszobás lakása Mumbaiban, illetve két boltot is üzemeltet Thane-ban, amiket havi 30 ezer rúpiáért (120 ezer forintért) bérel. A havi bevételét 60-75 ezer rúpia közé becsülik. Ez átváltva 300 ezer forint körül mozog, és több, mint amennyit a legtöbb indiai munkavállaló havonta megkeres.

Az Economic Times szerint Bharat Jainból azért lett koldus, mert nem engedhette meg magának, hogy iskolába járjon. A gyerekeinek azonban már más élete lesz. Ők már megkapták a megfelelő oktatást, és már jó ideje dolgoznak. Jain családja éppen ezért gyakran kéri a férfit, hogy ne kéregessen többé, hiszen így is kényelmesen megélnek, de ő mégis mindennap lejár az utcára „dolgozni”.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top