32 évig dolgozott pedagógusként Vezsenyi László, aki nem azért hagyta ott a tanári pályát, mert megunta volna. Megbecsülésre és szabadságra vágyott, ám úgy érezte, ezt már sosem fogja megkapni a szeretett hivatásában. A 2020-ban a vasalódeszkájával együtt ismertté vált tornatanár a Fókuszban mesélt arról, hogyan viselte az utóbbi évek oktatási átalakításait és a tanárok mindennapi élményévé vált megaláztatást.
„32 év, borzasztó hosszú idő egy pályán – azt gondolom, de közben már nem volt nehéz beadni ezt a felmondást, mert az elmúlt években nagyon sok keserűség ért. Nagyon sok olyan dolog volt, ami egyre inkább azt erősítette bennem, hogy ezt nem folytathatom, mert a saját és a családom egészsége is rá fog menni erre a dologra. Nagyon rosszul aludtam már az utóbbi években, (…) nem voltak jók ezek az évek” – vallotta be Vezsenyi, aki 2019. óta nem kapott osztályt, ami nehezen érintette, és idén az óraszámait is lecsökkentették. Míg korábban hetente 25 órányi testnevelést tartott, ebben a tanévben már csak 16-ra osztották be.
„Ezzel is azt akarták elérni, hogy egy másik intézményben is dolgozzam. Önmagában nem a munkával lett volna baj, hanem azzal, hogy tudtam, mindez csak azt a célt szolgálja, hogy nekem ne legyen annyira könnyű a helyzetem” – jegyezte meg.
Vezsenyi sosem maradt csendben, de szerinte a tanári pálya nem is erről szól. Fiatalok jövője múlhat egy-egy döntésen, így felelősséggel tartozik a diákokért. Pályája során mindig is arra törekedett, hogy úgy tanítson, amire sokáig emlékeznek majd a diákok.
Az elmúlt években többször is úgy érezte, már nem kapja meg azt a szabadságot a tanításban, mint régen. Majd jött a státusztörvény, ami után világossá vált számára, hogy abba kell hagynia a hivatását. „Nagyon furcsa volt szeptember 1-jén itthon maradni, mikor közben 32 évig minden egyes ilyen napon elindultam az iskolába. (…) Tudomásul kell vennem, hogy az életemnek ez a szakasza már lezárult és muszáj lesz továbblépni” – nyilatkozta. Elmondása szerint még csak 1 hét telt el a felmondása óta, de már most nagyon hiányzik neki a tanítás. Bár a döntést könnyen hozta meg, még mindig elhivatott a diákok iránt és tele van ötletekkel. Mégis azt mondja, ebben a rendszerben neki már nincs keresnivalója a szakmájában. Talán egy szabadabb elvű magániskolában még visszatérhet a pályára, de más munkától sem riad meg.
„Most egyelőre még nincsenek konkrét tervek. Jó lenne egy olyan időszak, néhány hét, hogy minden helyre kerülhessen bennem” – árulta el Vezsenyi László, aki jelenleg a kertészkedésből és a barkácsolásból merít erőt az elkövetkező időszakra.
Kiemelt fotó forrása: RTL / Fókusz – videó