nlc.hu
Aktuális
Mindenki Vastag Csaba felesége ellen fordult

Újabb Nyerő Páros botrány: Vastag Csaba felesége közellenség lett

A műsor több játékosa is nagy erőkkel az énekes felesége ellen fordult.

„Ki a legkevésbé őszinte a játékostársaival?” – tette fel a kérdést Sebestyén Balázs a Nyerő Páros legutóbbi adásában. Erre két páros is egyhangúan Vastag Csabát és feleségét, Evelint írta válaszul. Mégpedig Joe és Csenge, illetve Voksán Virág és férje, Laci. „Evelinen érzem a legjobban, hogy nem azt mondja, amit érez. Néha már túl erőltetetten hangzik. Én elég jó emberismerő vagyok, és nekem ez így jön le” – indokolta a döntését a DJ.

Ezek után a játékban egy arra vonatkozó kérdés következett, ami azt firtatta, melyik párosnál a legkevésbé egyenrangúak a felek. Evelin erre Joe és Csenge párosát emelte ki, mégpedig azért, mert szerinte Joe nagyon erős személyiség. Illetve elmondta, hogy Csenge állítólag többször megjegyezte, hogy úgy érzi, el van nyomva a párja mellett.

„Ezen én legszívesebben hangosan felnevettem volna – reagált erre a kibeszélőszobában Joe. –  Először is azért, mert Evelin azonnal visszavágott, hogy most beírja a mi nevünket. Magát a kérdést sem értette szerintem, ez már probléma… Csabi tök mást írt.

Evelin hirtelen haragú, a bosszúja borzasztó gyerekes viselkedés. Ez így hosszú távon nem hiszem, hogy fog működni az életükben, de hát mindegy!”

 

Hozzátette, hogy szerinte Evelinnel nehéz lehet együtt élni, mert úgy gondolja, hogy a lány „borzasztóan kétszínű, és egyébként nagyon-nagyon rossz színész. Ha jó színész lenne, tökre benyalná mindenki, de sajnos nem látom az őszinteséget.”

Nyerő Páros Evelin

Evelin a Nyerő Páros legutóbbi adásában (Fotó: RTL Sajtóklub)

A mai adás előzetese alapján pedig úgy néz ki, egyáltalán nem fognak csillapodni a kedélyek. Evelin továbbra is a Nyerő Páros célpontja lesz – de úgy látszik, nem hagyja magát. „Azért nem megyek oda hozzájuk, mert nem méltók arra, hogy én beszélgessek velük, ne haragudj! Ezt ki fogom tartani a játék végéig, amíg ki nem esünk vagy amíg ki nem esnek!” – magyarázta Csabának egy ponton.

Később pedig Voksán Virágnak is kifakadt. Szerinte „sikeres médiaszereplőként” Virág „nagyon meg tudja játszani magát”. A DJ erre visszavágott: „Én beszéltem több mindenkivel is a villában, és az első naptól nem ez a véleményük rólam, rólad inkább! Én nagyon is direkt ember vagyok, face to face!”. A konklúzió az lett, hogy Evelin kijelentette:

„Ha köpönyegforgatónak tartotok engem, akkor szívesen felveszem ezt a szerepet!”

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top