
Az egyesült államokbeli Phoenixben brutálisan meggyilkolták Prof. Dr. Bagdy Emőke fiát, az 53 éves Császár Zsoltot – értesült a Blikk. „Megsemmisültem, felfoghatatlan a számomra” – nyilatkozta a bulvárlapnak megtörve a neves pszichológus.

Több késszúrással megölték Bagdy Emőke fiát – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Az amerikai lapok szerint az elkövető, a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson azt állítja, hogy a nővére lakásán vendégeskedett Zsolt, és egy összeszólalkozás után, önvédelemből szúrta meg többször áldozatát.
Bagdy Emőke szerint mindebből semmi sem igaz: „A fiamat – aki teológus volt – egy rendezvényre hívták, azonban tőrbe csalták. Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt.” Szerinte a bűntényt Jackson vállalta magára, de más vitte el a fia autóját és a mobiltelefonját. „Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra. Jóindulatú, embereknek segítő, mélyen hívő ember volt” – fűzte hozzá.