A Közép-Pesti Tankerületben mondott fel a legtöbb iskolai dolgozó idén, csak szeptemberben százhárom tanár adta be itt a felmondását. Az egész évben egyébként százhatvanan döntöttek a távozás mellett, és ebben benne vannak azok is, akik nem tanárként dolgoztak, tehát például a pedagógai vagy gyógypedagógiai asszisztensek is.
A vidéki tankerületek közül arányaiban a legtöbben az Érdi tankerületből mondtak fel, szeptemberben negyvenheten, idén összesen kilencvennyolcan távoztak.
Mindez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének gyűjtéséből derül ki, akik az ország valamennyi tankerületétől megkérdezték hány dolgozójuk ment el idén. Tájékoztatások országosan összesen 2150-en távoztak a rendszerből, számolt be az RTL Híradó.
A Belügyminisztérium szerint a pedagógusok több mint 99 százaléka az új jogviszonyt választotta, szeptember óta pedig 863 új pedagógus létesített jogviszonyt a státusztörvény alapján.
Mint ismert, 2023. július negyedikén a parlament hivatalosan megszavazta A pedagógusok új életpályájáról címet viselő státusztörvényt, és sokan tartottak attól, milyen következményei lehetnek annak, ha még több pedagógus távozik, hiszen a tanárhiány már korábban is drámai volt a helyzet.
Inkább lennék ausztriai mosogatófiú, mint idehaza lehajtott fejű tanár
– mondta Vezsenyi László, akit a vasalódeszkás tanérként ismert meg az ország, és aki 32 év tanítás után döntött úgy, hogy a státusztörvény miatt inkább otthagyja a pályát.