nlc.hu
Aktuális
Szülés egy Ford KA-ban

Anyja autójában szült az anyósülésen, menet közben

Nem volt idő beérni a kórházba, sőt a dugó miatt félre se tudtak állni a kocsival.
kismama

Freya Flowers-nek a napokban született meg a kisfia, Rome. A brit nő – akinek már van egy 3 évese – állítja, élete „legőrültebb” és „leghosszabb” autóútja során jött világra a kisebbik gyereke. Édesanyja Ford Ka kocsijában szült, miközben az anyja az egyik kezével vezetett, a másikkal pedig segédkezett a szülésnél.

Éppen a kórházból tartottak hazafelé, mert elküldték Freya-t, mondván még indult be a szülés, ám menet közben mégis elkezdődött. Így visszafordultak a Swansea-i kórházba, ám belekeveredtek a délutáni dugóba, és semerre se tudtak haladva. Édesanyja, Kim hiába dudált és kiabált át a többi autósnak, hogy engedjék át őket, semmi esélyük sem volt, hogy időbe a kórházba érkezzenek.

Ahogy Freya-nál beindult a szülés, Kimnek – szó szerint – kézbe kellett vennie a dolgokat. „A lányom csak nyomott és nyomott, a feje pedig már kint volt. Én pedig az egyik kezemmel vezettem, a másikkal pedig ellenőriztem, nehogy a kisbaba nyakára tekeredjen a köldökzsinór” – mesélte az immár kétszeres nagymama.

Mire a kórházba értek, már a baba válla is kint volt. Szerencsére egy ápolónő gyorsan a segítségükre sietett, és a csöppség végül teljesen ki tudott bújni. Gyorsan takaróba bugyolálták, majd az anyukával együtt bevitték megvizsgálni.

A nem mindennapi körülmények között lezajló szülés ellenére anya és kisfia teljesen egészséges, és azóta már hazamehettek.

Kim és a lánya még azóta is a történtek hatása alatt van. „Azt hiszem, jó pár autós halálra rémisztettem a hangos dudálásommal, sőt még üvöltöztem, káromkodtam is. Biztosan arra gondoltak: <<Ki ez az őrült nő?>>” – elevenítette fel, hozzátéve: nagyon büszke a lányára, hogy ilyen hősisen viselte, hogy a dugó kellős közepén, az anyósülésen kellett szülnie.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, 

Ez is érdekelhet autó Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top