Mint arról korábban beszámoltunk, álfogorvosok vertek át a betegeket Hajdú-Biharban: orvosi képesítés nélkül húztak ki fogakat, a beavatkozásokat pedig egy fogtechnikai műhelyben végezték el. A Blikk megtalálta az egyik áldozatot, aki 3 évvel a történtek után is megrendülve mesélt a kálváriájáról.
A szerencsétlenül járt debreceni asszonynak az egészséges fogait is kihúzták. A fájdalmas és teljesen fölösleges beavatkozások során 7 fogát távolították el, ezért 60 ezer forintot fizetett. Másnap megcsinálták neki a kivehető fogsorát, ami annyira rosszul sikerült, hogy folyton hányingerrel küszködött, alig bírt enni, amitől 20 kilót fogyott.
A 24 éves fiának 4 fogát akarták eltávolítani az álfogorvosok, de csak egyet tudtak, mivel a második beletört az állkapcsába, így félbeszakították a beavatkozást. „A fiam az arcát fogta, ömlött a vér, a fájdalomtól ordítva, önkívületi állapotban rohant ki az épületből” – emlékezett vissza Marcsi.
Anya és fia végül elment egy privát szájsebészeti klinikára, ott merült fel bennük, hogy becsapták őket. „A hiányzó fogak miatt beszédhibám lett. Több mint 3 millió forintot költöttem a korrekciós beavatkozásokra, amiért megcsonkítottak, ráadásul a munkahelyemet is elveszítettem” – panaszolta az 53 éves nő, aki most kártérítési pert indít a kuruzslók ellen, ki akarja fizettetni velük a költségeit.
A két debreceni álfogorvos ellen kuruzslás miatt tavaly novemberben vádat emelt az ügyészség. Mindkettőjükre felfüggesztett börtönt kértek.
Korábban beszámoltunk már álsebészről, aki 28 embert műtött meg magánklinikákon. Az olasz Matteo Politi simán beállt operálni bukaresti klinikákon, miközben nem rendelkezett orvosi diplomával. De írtunk már olyan ingatlanosról is, aki 3 évig orvosként dolgozott Franciaországban hamis papírok segítségével. Legutóbb pedig egy – több százezer követővel rendelkező – tiktokerről derült ki, hogy orvosnak hazudta magát, miközben orvosi tanácsokkal látta el a követőit. Gyakran filmezte magát, ahogy épp kórházakban járkál orvosi köpenyben, sztetoszkóppal, orvosi tanácsokat adott, sőt még gyógyszereket is árult.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock