nlc.hu
Aktuális
Rendőrök vezettek le egy szülést Budapesten

Rendőrök vezettek le egy szülést Budapesten

Már nem értek be a kismamával a kórházba.

Az gyakrabban előfordul, hogy egy vajúdó kismama rendőri segítséggel érkezik a szülőszobára, de két terézvárosi járőrnek esélye sem volt a rohanásra. Szita Diána őrmester a BRFK Facebook-oldalának elmondta, hogy

Az egyik kórháztól nem messze láttuk meg a szülőket a járdán. Látszott, hogy valami nincs rendben, ezért kiszálltunk és odamentünk a párhoz. Ekkor láttuk, hogy a szülés meg megindult, és esélytelen lett volna autóba tenni a kismamát.

Társa, Bozsoki Sándor törzsőrmester elrohant a kórházba segítséget kérni, Szita Diána pedig kivett egy plédet a rendőrautóból, az anya alá helyezte és segített a szülőknek abban a pár percben, amíg a kisfiú világra jött.

két rendőr

Szita Diána r. őrmester és Bozsoki Sándor r. törzsőrmester (Fotó: BRFK-Fb)

A baba ugyanis nem várt orvosra, ágyra, semmire, minél hamarabb köszönteni akarta a nagyvilágot. Mire az orvosi segítség megérkezett, a kisfiú megszületett és épen, egészségesen édesanyja karjai közt felsírt – olvasható a bejegyzésben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top