nlc.hu
Aktuális
Mérgezés rovarirtó szertől

Ilyen állapotban vannak most az idegméreggel megmosdatott kislányok

Állítólag nem tudta a szülő, hogy ennyire veszélyes a hajtetvekre ajánlott rovarirtó szer.
idegméreg,

Már túl van az életveszélyen az a három kislány, akiket az anyjuk mérgezett meg véletlenül egy, idegmérget tartalmazó rovarölő szerrel – értesült a Tények. A szülő az ópályi otthonukban öntött a veszélyes vegyszerből fél litert a gyerekek hajmosó vízébe, mert fejtetveket akart vele kiirtani.

Mint arról beszámoltunk, a kislányok életveszélyes állapotban kerültek a nyíregyházi kórházba. Kiderült, a legkisebb, két és féléves kislánynak a légzése is akadozott. Csaknem leállt, miután hányt és elájult, ezért lélegeztetve szállították az intenzívre. 

A család egyik rokona állítja, az anya nem tudta, hogy veszélyes a szomszédtól kapott szer, nem akart ártani a gyerekeinek. 

Egy, a Tényeknek nyilatkozó toxikológus szerint a szóban forgó rovarirtó szer bőrön át is felszívódik, és olyan enzimekre hat az emberi szervezetben, amik egy káros anyag lebontásért felelnek. 

A gyerekek szerencsére gyorsan kezelést kaptak, mert akár meg is halhattak volna a rovarirtó szertől. Továbbra is kórházban ápolják őket. Azt viszont még nem tudni, hogy lesz-e maradandó agykárosodásuk.

Az anya ellen eljárás indult életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top