nlc.hu
Aktuális
Piranhát fogtak a Holt-Tiszában

Piranhát fogtak a Holt-Tiszában

Trópusokon élő hal akadt horogra.

Gyümölcsevő piranhát fogott ki egy horgász a Szolnok térségében elhelyezkedő Alcsi Holt-Tiszából – számolt be honlapján a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, közzétéve a horgász, Csonó Tibor fotóját, amelyen a kifogott egyedet tartja a kezében. A pecás megerősítette a fogást a Vízügyi Igazgatóságnak, ám az egyedet nem tette el, mindenesetre – elmondása szerint – a piranha nem került vissza a Holt-Tiszába.

A KÖTIVIZIG szakembere a képről, a legfőbb külső határozó bélyegek alapján beazonosította a halfajt: egy pirapitinga (Piaractus brachipomus) került Tibor horgára a Holt-Tiszában.

“A halfaj hazai vizekben történő megtelepedésére nem kell számítani, ugyanis a pirapitinga 13 Celsius-fokos vízhőmérséklet alatt elpusztul. Sokkal nagyobb kockázatot jelent egy esetleg a hazai vizekben eddig ismeretlen, trópusi halbetegség elterjesztése, amely az adott víztér őshonos halállományára komoly veszélyt jelenthet” – figyelmeztetett Sólyom Norbert biológus.

A szakember arra is felhívta az akvaristák figyelmét, hogy amennyiben díszhalaikat megunták, vagy anyagai okok miatt nem tudják már eltartani, ne a természetes vizeinkbe engedjék szabadon, hanem próbálják meg értékesíteni, esetleg eladományozni. 

Amúgy nem ez az első alkalom, hogy a Dél-Amerikában őshonos hal fordul elő Magyarországon. Legutóbb 2016 júliusában az Abaújkert és Gibárt összekötő műút mellett elhelyezkedő bányatóból fogtak ki egy gyümölcsevő piranhát, elsőként pedig 1991-ben, a paksi atomerőmű csatornájában észlelték.

Fogtak már Romániában is, a Temes folyóban piranhát. Akkor gilisztával horgászott egy férfi Kastély (Coșteiu) község környékén, ám a hústépő fogakkal rendelkező, egzotikus hal akadt a horgára. Azonnal értesítette a hatóságokat. Akkor is egy olyan példányról lehetett szó, amely akváriumban nevelkedett, majd a tulajdonosa a folyóba dobta. Romániában egyébként ragadózóhal szabadon engedéséért 7500 és 15 ezer lej (átszámítva körülbelül 560 ezer – 1,2 millió forint) közötti bírságot is kiszabhatnak.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top