nlc.hu
Aktuális

Újabb terhet kaptak a háztulajdonosok

Szigorúak az előírások, akár büntetés is járhat érte.
házak, fotó: Getty Images

A kerítés nemcsak véd, hanem formálja a településképet, emiatt szigorú előírások vonatkoznak a kerítésépítésre; nemcsak országos, hanem helyi szinten is – írja az Agroinform.hu.

A 2025 elején hatályba lépett építésügyi jogszabály pontosan meghatározza, mit tekinthetünk kerítésnek: olyan építményt, amely egy telek határait jelöli ki, és elválasztja azt a szomszédos ingatlanoktól vagy közterülettől. A jogszabály szerint a kerítés nem lehet tömör és 2 méternél magasabb. A járdaszint felett legalább 2 méterrel lehet csak olyan elemet (mint például szögesdrótot) elhelyezni, amely a közterület használatát veszélyeztetheti.

Nem mindegy, ki, hova és mit épít – hívja fel a figyelmet a portál. A szabályok szerint, ha a kerítés közterület határán áll, az teljes egészében a saját telken kell, hogy legyen. Ahol előírás a kerítés megléte, ott a homlokvonalon, azaz az utcafronton, a jobb oldali telekhatáron, valamint a hátsó határ jobb oldali szakaszán kell kerítést építeni.

Sztárok, akik a fizetésükből házat vettek a szüleiknek:

john boyega
nicki minaj
chris pratt
michael b jordan
dwayne johnson
6 fotó

A helyi építési szabályzatok jelentős eltéréseket mutatnak. Például míg Békéscsabán csak áttört, átlátható kerítés engedélyezett, addig Kecskeméten a kerítést az épülethez kell illeszteni, Baján pedig még azt is megszabják, hogy egy adott telektípuson belül milyen stílusban lehet kerítést építeni.

Aki kerítést tervez, annak érdemes először a helyi szabályokat áttanulmányoznia, így elkerülhető a büntetés vagy az utólagos bontás.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top