
A beszámoló szerint Dražen célzottan harcsára horgászott, és egy úgynevezett kínai rapalával csalta horogra az albínó példányt, amelynek súlyát körülbelül két kilogrammra becsülte. Mint mondta, sejtette, hogy a déli szél megérkezésével beindul a kapás, de arra nem számított, hogy egy ilyen különleges zsákmány akad a horgára.
„Amikor kihúztam a vízből, szinte el sem hittem. Albínó harcsát nagyon kevés horgász fog életében. Én személy szerint csak egyetlen embert ismerek, akinek három éve sikerült egyet kifognia, de az jóval kisebb volt, mindössze 40 dekás”
– mesélte.
A különleges kreatúráról itt láthatod a fotót.
Az albínó halak különlegessége, hogy hiányzik belőlük a normál pigmentáció, ezért világos, szinte fehér színűek. Ez a természetben rendkívül ritka jelenség, különösen egy olyan nagytestű halfajnál, mint a harcsa.
Dražen a kifogás után lefotózta a ritka példányt, majd gondolkodás nélkül visszaengedte a vízbe. Mint mondta, pontosan azért, mert ilyen különleges halról van szó, eszébe sem jutott megtartani.
Bár pályafutása során már számos kapitális harcsát, csukát és süllőt fogott, ezt az élményt biztosan élete végéig megőrzi.
„Nem mondanám, hogy ez volt a legnagyobb vagy a legjobb fogásom, de biztosan az egyik legemlékezetesebb”
– fogalmazott.
Dražen Paver immár 45 éve hódol szenvedélyének, a horgászatnak. Barátai csak „a Dráva mesterének” hívják, hiszen évtizedes tapasztalatával pontosan tudja, mikor és hol érdemes próbálkozni. Szerinte a déli szél érkezése mindig különösen kedvező időszak a sikeres halfogásra.
Fotó: illusztráció, Pexels