
Bródy János kapta a 2026-os Bibó István Demokrácia Díjat – írja a Népszava. Mindez az adományozó, a Bibó István Közéleti Társaság Facebook-oldalán megjelent bejegyzésből derült ki.
A BIKT minden évben olyan személyt vagy szervezetet részesít a díjban, akik az egyesület célját kiemelkedően szolgálják.
A 79 éves énekes amúgy nemrég jelentette be, hogy visszavonul: egy nappal a parlamenti választás előtt, 2026. április 11-én, a Költészet napján koncerttel búcsúzik a közönségtől – emlékeztetett a lap.
„Megérlelődött az az elhatározásom, hogy április 11-én, a Költészet napján befejezettnek tekintem a zenei életbe való közreműködésemet” – közölte tavaly decemberben az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután Rónai Egon megkérdezte, hogy lesz-e lemez Első 100 év címmel. Amikor Rónai megkérdezte, hogy ez egy búcsúkoncert is lesz-e, Bródy kissé visszafogottan válaszolt: „Olyasfajta, olyasfajta, ezt nem szívesen jelenti ki az ember.”
Igazi szívtipró volt a fiatal Bródy János:




„Én azt gondolom, hogy az én korszakom lassan véget ér, és csak remélem, hogy a következő korszak, 80 éve, hát legalább olyan jól teljen, mint az én generációmé, mert mi nagyon sokáig megúsztuk háború nélkül” – fogalmazott az interjúban a zenész.
A szövegíró pályatársa, Sülyi Péter, az Omega szerzője amúgy teljes mértékben megérti Bródy döntését, mert – mint elárulta a Blikknek – ő is hasonló élethelyzetben van: „75-80 évesen valahol természetes, hogy előbb-utóbb megfogalmazódik az emberben a visszalépés gondolata. Hiszen mindannyian szeretnénk szépen, méltósággal lezárni egy pályaszakaszt”.
Egyébként a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész és dalszerző nehéz időszakot tudhat maga mögött: bőrrák miatt hétszer műtötték meg.
Kiemelt fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt
Ez is érdekelhet:
- Bródy János: „Úgy érzem, eléggé a szakadék szélén táncolunk, nagyon zűrzavaros a világ”
- Szörényi állítja, sosem voltak barátok Bródyval
- „Éreztük, hogy Amerika nem volt rá jó hatással” – sokkolta a barátokat, mi történt Bródy János fiával