Bár kezdetben nem kívántak részt venni a nyilvános diskurzusban Emilio, Jellinek Tina és Bangó Margit közös nyílt levélben foglalt állást a közelmúlt cigányságot érintő vitájával kapcsolatban, úgy érezték, meg kell szólalniuk. Levelükben hangsúlyozták: véleményük szerint a jelenlegi vita nem a cigányság valós érdekeiről, hanem a politikáról szól, és elítélték a helyzetet saját céljaikra felhasználó szereplőket.

Jellinek Emilio és Tina (Fotó: Olajos Piroska)
Emilioék Lázár János nagy visszhangot kiváltó, és az egész vitát kirobbantó kijelentése kapcsán úgy fogalmaztak, hogy bár a miniszter szóhasználatával nem értettek egyet, személyükben nem érezték sértőnek az elhangzottakat, a bocsánatkérést pedig helyes lépésnek tartják.
Majd kitértek arra, ami szerintük a leginkább felháborító:
Hogy jutott el ez odáig, hogy korábban nyíltan rasszista emberek most cigányvédőt játszva cigányt fordítanak cigány ellen?
Hogy tudják így szembefordítani a testvéreket olyan kívülállók, akik tegnap még azért köpködték és gyalázták a kormányt, mert cigányokkal veszik körül magukat?
Tényleg egy nap alatt át lehet írni a múltat?
– írták.
Reagáltak Orbán Viktor tegnapi, a hatvani DPK-gyűlésen elhangzott beszésére is:
Tegnap meghallgattuk a Miniszterelnök, Orbán Viktor beszédét, és pontosan azt mondta, amit mi is gondolunk:
– hagyni kell a cigányokat, hogy elérjék az álmaikat
– hagyni kell őket felemelkedni
– nem szabad visszavágni a szárnyaikat
Pontosan tudjuk, hogy nekünk nehezebb.
Hogy kétszer annyit kell bizonyítanunk.
De ha beletesszük a munkát és az energiát, ebben az országban bármit elérhetünk.
A levél végén közvetlenül a roma közösséghez és vitába eleddig beszálló a politikai szereplőkhöz is szóltak:
A cigány testvéreinknek üzenjük: ne hagyjátok, hogy egymás ellen hergeljenek minket. A hergelőknek pedig: hiába színészkedtek, gyorsan lelepleződtök.Se hülyék, se vakok nem vagyunk.
„Azoknak, akik egy szót sem szóltak a muzsikus cigányok emlékének meggyalázása miatt, a Mama, Bangó Margit nevében is mondjuk: amikor a nagyjainkat és büszkeségeinket meggyalázták, a hallgatásotokkal ti voltatok az igazi elárulói a cigányságnak.
Békesség minden ember szívébe!
Isten áldjon mindenkit!”
– zárta sorait a család.