
Nem mindennapi természeti jelenséggel szembesülhetnek a fürdőzők Balatonfenyvesen. Derékig érő vízben el lehet sétálni egy homokzátonyig, ahol a családok homokvárat építenek, a hattyúk békésen pihennek, a sekély víz pedig szinte 30 fokos. Ez a homokpad nem más, mint a helyiek által Majomszigetként ismert homoksziget, amely most, az alacsony vízszint miatt ismét előbukkant – írja a sonline.hu.
A Majomszigetnek nevezett képződménynél a megszokott mélyülés helyett a víz egyre sekélyebbé válik, végül pedig ismét szárazulatra ér a fürdőző. Sőt ezen a szélvédett szakaszon a Balaton vize is jóval melegebb, „szinte olyan érzés, mintha termálvízben tapicskolnánk” – olvasható a portál beszámolójában.
Előbukkant a Majomsziget Balatonfenyvesnél:




A balatoni turzások a tó hullámzásának és áramlásainak hatására felhalmozódó homokból épülnek fel, alakjukat és kiterjedésüket pedig folyamatosan formálja a vízjárás.
A Majomsziget megjelenése jól mutatja, hogy a tartós hőség, a fokozott párolgás és a csapadékhiány milyen gyorsan képes átalakítani a Balaton sekély partszakaszait – jegyzi meg a cikk.
Kiemelt fotó: MTI/Vasvári Tamás
Olvass még a Balatonról az nlc-n!
- Lángos, kazettás magnó és gumimatrac: ilyenek voltak a balatoni nyarak a 80-as és 90-es években
- 200 ezerre bírságolnak a Balatonnál, ha nem figyelsz ezekre az új tiltásokra
- Nem csak a lángos árán hüledezhetsz: elképesztő összegekért mennek a balatoni büfék