Az nlc oldalán visszatérő cikktéma, mennyire fontos lenne, hogy az Isztambuli Egyezményt végre ratifikálja a mindenkori kormány.
Ennek fő oka, hogy a média fősodrában rendre megjelennek olyan hírek, amelyek egyérelműen azt mutatják, a családon belüli erőszak áldozatai sok esetben nem kapnak megfelelő védelmet a hatóságoktól. Erre jó példa a hetekben történt Lehel téri bántalmazás, amely nagy nyivánosságot kapott, és csak ezt követően vették őrizetbe távoltartás alatt álló férfit. Pósfai Gábor belügyminiszter azóta azt is bejelentette, hogy a tárca többek között hosszabb időre elrendelhető bírósági távoltartást és korábbi hatósági beavatkozást szeretne lehetővé tenni.
Ám egy másik fontos lépés is vár a friss kormányra, ez pedig az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, ami nélkül nem várható rendszerszintű változás, előrelépés a nők és gyerekek védelme kapcsán.
Jó, hír, hogy a külügyminisztérium államtitkár-helyettese arról biztosította a PATENT egyesületet, hogy van politikai szándék az egyezmény ratifikálására.
A nők azonban nem szeretnének sokat várni
Hogy ez a szándék minél hamarabb megvalósuljon, Hajnal Edina, nőjogi szakértő, a Hétköznapi Feminizmusom szerzője egy demonstrációt szervez szeptember 6-ra az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért.
Hajnal Edina tüntetést szervez az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért (Forrás: Hajnal Edina)
Az Isztambuli Egyezmény magyar kronológiája röviden:
- 2014 – Magyarország aláírta az Isztambuli Egyezményt, de nem ratifikálta.
- 2020 – Az Országgyűlés politikai nyilatkozatban elutasította a ratifikáció támogatását, többek között a „társadalmi nem” fogalmára és a menedékjogi rendelkezésekre hivatkozva.
- 2023 – Az Európai Unió csatlakozott az Isztambuli Egyezményhez, ez azonban nem helyettesíti az egyes tagállamok saját ratifikációját.
Hajnal Edina évek óta nők helyzetével, jogaik és érdekeik érvényesítési lehetőségeivel , és azokkal a társadalmi mintákkal foglalkozik, amelyek hozzájárulnak a nők egyenlőtlen helyzetéhez. Az nlc-nek azt mondta, azt szeretnék elérni, hogy a politikai szándékból konkrét lépések legyenek.
Ki kell kényszeríteni a kormányzattól, hogy hozzon érdemben nőbarát intézkedéseket, és vállalja fel ezt a felelősséget.
– nyilatkozta az nlc-nek, hozzátéve, itt az ideje, hogy garanciákat kapjanak a nők.
Mint mondja, a demonstráció célja hármas: felhívni a figyelmet a nők elleni erőszak súlyosságára, mindennaposságára és normalizálására, sürgetni az Egyezmény ratifikálását, és párbeszédet kezdeményezni a kormánnyal.
Lenne ok a ratifikálásra
Magyarországon a családon belüli erőszak nem elhanyagolható probléma, uniós összehasonlításban különösen rosszul állunk. Az EU nemi alapú erőszakról szóló felmérése szerint a valaha párkapcsolatban élő magyar nők 54,6 százaléka számolt be arról, hogy élete során intim partnerétől pszichológiai, fizikai – beleértve a fenyegetést – és/vagy szexuális erőszakot szenvedett el. Ez a legmagasabb arány az Európai Unió 27 tagállama között, miközben az uniós átlag 31,8 százalék.
Egy másik szomorú adat szerint 2953 női áldozatot regisztrált a rendőrség a partner által elkövetett erőszak miatt 2022-ben.
Mindemellett az elmúlt években több olyan tragikus eset is a nyilvánosságra került, amelyben az áldozat korábban már jelezte a fenyegetést vagy a bántalmazást a hatóságoknak.
Mindezek ellenére a Fidesz kormány egyik érve az volt, hogy a magyar jogszabályok már megfelelő védelmet biztosítanak a nők számára, ezért nincs szükség az egyezmény ratifikálására. Majd 2020. május 5-én az Országgyűlés politikai nyilatkozatban utasította el a dokumentum ratifikációjának támogatását a „gender” és a migráció állítólagos veszélyeire hivatkozva.
Hajnal Edina szerint nem véletlen, hogy az Isztambuli Egyezmény körüli magyar politikai vita jelentős része végül nem az áldozatvédelemről, hanem a „gender” fogalmáról szólt.
Úgy látja, az embereknek kevés tudásuk volt arról, mit jelent valójában a társadalmi nem fogalma, ezt pedig az előző kormány politikai kommunikációja kihasználta, és a kifejezést az eredeti jelentésétől elszakítva olyan félelmekkel kapcsolta össze, mint a hagyományos nemi szerepek felbomlása vagy a szexuális és nemi kisebbségek kérdése.
„Így az emberek arról kezdtek vitatkozni, hogy mit jelent egy szó, miközben arról kellett volna beszélnünk, hogyan védjük meg a nőket az erőszaktól, hogyan előzzük meg az erőszakot, és hogyan változtatjuk meg azt a társadalmi rendszert, amelyben ez újra és újra megtörténik” – fogalmazott Hajnal, hozzátéve, az előző kormány nem tett a valódi nő- és gyermekvédelemért. Hangzatos ígéretek voltak, de valódi, hatékony cselekvés nem.
Nem a nyilvánosság feladata megvédeni az áldozatokat
Az áldozatvédelem akkor működik hatékonyan egy országban, ha a bajba jutottak bizalommal fordulhatnak a hatóságokhoz, és nem kell előbb országos nyilvánosságot teremtenie a történetének ahhoz, hogy a rendszer komolyan vegye. Ahogy több esetben is láthattuk, a médiafigyelem pozitív irányba mozdíthatja ezeket az eseteket, így történt a Lehel téri eset kapcsán is, ám a rendszeren magán nem változtat.
Utóbbihoz szükség lenne a ratifikálásra, ugyanis a dokumentum a nők elleni és a kapcsolati erőszakot nem elszigetelt családi konfliktusként vagy magánügyként, hanem olyan társadalmi problémaként kezeli, amelynek megelőzésében és kezelésében az államnak is konkrét feladatai vannak.
„Ez azért lényeges, mert így nem érvényesülhet az a gondolkodás, amely magánügyre hivatkozva a négy fal között tartaná az erőszakot, vagy amely szerint az ilyesmi csak bizonyos társadalmi csoportokban fordul elő. A szakirodalomból azonban tudható – és erre épít az egyezmény is –, hogy a kapcsolati erőszak világnézettől, társadalmi helyzettől és kapcsolati formától függetlenül előfordulhat” – magyarázza Hajnal, akivel végig vettük, hogyan változtatna a dokumentum ratifikálása a hazai áldozatvédelmen, a rendszerhibákon, és a társadalmi hozzáálláson.
Nem kellene megvárni, amíg vér folyik
Az egyik legfontosabb változás a veszély korábbi és szakszerűbb felismerése lenne. A hatóságoknak az erőszak kockázatának felmérésekor figyelembe kell venniük többek között a korábbi erőszakot, a fenyegetéseket és azokat a körülményeket, amelyek az ismételt vagy akár halálos erőszak veszélyére utalhatnak. Ez azért különösen fontos, mert ahogy azt már mi is több cikkünkben leírtuk, a kapcsolati erőszak nem feltétlenül egyetlen súlyos támadással kezdődik. A bántalmazásnak lehetnek előzményei, és a veszély felismeréséhez éppen ezek összességét, összefüggéseit kell látni.
Egy segítséget kérő nőnek így nem akkor kellene valódi védelmet kapnia, amikor a helyzet már súlyossá vált, hanem akkor, amikor a rendelkezésre álló információk alapján felismerhető a veszély.
A gyerek biztonsága sem kerülhet háttérbe
A rendszerszemlélet a gyermekeket érintő eljárásokban is fontos változást jelenthetne. Az egyezmény alapján a nők elleni erőszakot figyelembe kell venni a gyermekek felügyeletével és kapcsolattartásával kapcsolatos döntések során, és ezek gyakorlása nem veszélyeztetheti az áldozat vagy a gyermek biztonságát.
Hajnal Edina szerint ez azért lényeges, mert nem lehet egyszerűen két, egymással konfliktusban álló szülőként kezelni a feleket akkor, ha a kapcsolatban bántalmazás történt. Ugyanezért tartja problémásnak azt is, ha a bántalmazó és a bántalmazott közötti konfliktust olyan helyzetként kezelik, amely pusztán a két fél közötti kommunikáció javításával rendezhető.
A jó szándék nem elég, szakértelem is kell
Az egyezmény fontos eleme az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szakemberek képzése is.
„A dokumentum egy olyan eszközt jelentene, amely érdemben tudná támogatni és védeni az áldozatokat, de ami számomra még fontosabb, hogy olyan gyakorlatokat hozna, amelyek a megelőzésről és az edukációról szólnak. Tehát nem akkor lép be a rendszer – hatékonyan és kellő empátiával –, amikor már baj van, hanem valódi lépéseket tesz azért, hogy ne történhessen meg az erőszak” – fogalmaz a szakember.
Ahogy azt a nőjogi szervezetek régóta ismétlik, és írják szakmai ajánlásukban: egy rendőrnek, ügyésznek, bírónak vagy szociális szakembernek fel kellene tudnia ismerni a kapcsolati erőszak sajátos dinamikáját. Megfelelő tudás hiányában kívülről könnyen tűnhet úgy, hogy két ember kölcsönösen konfliktusos kapcsolatáról van szó, miközben az egyik fél hosszabb ideje kontrollálja, fenyegeti vagy bántalmazza a másikat, aki adott esetben éppen védekezik. A megfelelő tudást pedig egy egységesen működő rendszernek kellene garantálnia.
A ratifikáció erre kötelezné a kormányt, és egy további garanciát is jelentene: Magyarországnak nemcsak vállalnia kellene az egyezményben foglaltak teljesítését, hanem azok megvalósulását nemzetközi monitoring is követné.
Most az új kormányon a sor
Ahogy azt a nőjogi szakértő is mondja, és ezt igazolják a statisztikák is, nők és gyermekek védelme eddig teljesen mellékvágányon volt, a hatalom nem is volt érdekelt abban, hogy a nők és a gyerekek biztonságban legyenek.
Ki kell mondani: az előző kormány nőellenes volt. Én és sokan mások azt várjuk a TISZA kormányától, hogy végre mellénk álljon, képviselje a társadalom felének az érdekeit és tűzzel-vassal védje a jogait”
– zárja a gondolatait Hajnal, kiemelve, a dokumentum ratifikálása, nem jelenti azt, hogy egy pillanatra meg fog változni a rendszer, ugyanakkor az állam ezzel kimondja: hogy a nők elleni erőszak nem magánügy, nem „családi konfliktus”, és nem az áldozat felelőssége, az már önmagában is üzenet a társadalomnak.
Legalább ilyen fontos lenne a dokumentum következetes végrehajtása, illetve az, hogy a nők biztonsága és egyenlősége rendszerszinten is megjelenjen a döntéshozatalban. A valódi fordulat tehát az lenne, ha az egyezmény szellemében kezdene el működni a hazai áldozatvédelem.
