Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szívemre v. eszemre?
Létrehozva: 2004. március 9. 14:34
Én mindig arra vágytam, hogy boldogság családban éljek. viszont a boldogsághoz két ember kell. alapvetően jó volt a házasságunk. úgy kezdtük, mint sokan. anyósnál 1 szobában, aztán albiban folytattuk, végül eljutottunk odáig, hogy fel tudtunk építeni egy takaros házikót magunknak. az együttélésünk során férjem sok időt töltött a barátaival, és volt egy pár hónapos kapcsolata is mellettem, de mindezek megbocsáthatók, ha valakit szeretünk. kívülállók szerint tökéletes párt alkottunk, boldogok voltunk és szinte nem is veszekedtünk. de ez a látszat. részemről ami vitát szított volna, nem mondtam ki. ha megbántott, én bújtam hozzá, neki nem kellett engesztelni. szükségem van a békére. tehát végeredményben én vagyok a hibás azért, hogy idáig jutottunk. és őt nem is hibáztathatom, hogy nem vette észre a magányomat. de honnan is tudhatta volna...boldogságot színleltem, miközben eszeveszetten beszélgetőtársakat kerestem, hogy pótoljam amit tőle nem kapok meg. ő sosem volt hajlandó leülni velem és mélyen elbeszélgetni. Ő introvertált, én extravertált vagyok. két abszolút különböző ember.nem tudtam tudatni vele mire van szükségem, még az én problémáimra sem volt nyitott. így történt. találtam először egy barátot, aztán apránként rádöbbentem, egy társat magamnak, mellette. mostanra kitudódott a kapcsolatom, döntés elé kényszerültem. a tét nagy. a 10 évi házasságom, a gyermekem, a férjem, az életem, ezzel szemben a szerető, féltő, gondoskodó szerelem. felőrlődöm, nem tudom tisztán átgondolni. tudom, hogy nekem kell mérlegelnem, de nem megy. túl nagy a szerelem, és túl gyenge a férjem. sokadszorra próbálkozott véget vetni az életének, miattam. talán szánalomból vagyok csak vele, talán mert félek az újba belecsöppenni, mert túl hirtelen lenne. férjem kért egy esélyt tőlem, hogy bizonyíthasson. megadtam, nyílt vagyok felé, most mindent őszintén elmondok, úgy tűnik, nem működik így a dolog, mivel az esélyt győzelemként értékelte. nagy lépésekben halad, elvárja, hogy úgy viselkedjek, mint azelőtt. ez nem megy, főként, mert máshova húz a szívem. mi a megoldás? esetleg a barátnőmhöz való átcuccolás, hogy letisztuljanak a gondolatok? segítsetek légyszíves!
Igen, van valaki, aki segít, társ a nehéz időszakban és aki talán életem végéig a párom lesz.
Figyelni kell, nehogy elhidegüljünk egymástól. Kellenek a közös programok, nagy beszélgetések, meghitt pillanatok. IGEN KELLENEK !!!
Ex férjem szerint ez baromság és egy kapcsolat csak úgy 'magától' működik.
Éveken át nem értette meg. El kell engednünk egymást.
Gyerekekre közösen vigyázunk és megpróbálunk mással, máshogy újra kezdeni.
És köszönöm! Mindenkinek köszönöm!
Éppen most hívott egy barátom, aki az anyukájával él, hogy hozzá bármikor mehetünk. . . Nem gondolom, hogy jó döntés lenne majdnem idegenek közé vinni a kicsit, sokkal inkább választanám azt, hogy csak kettesben éljünk. De majdnem elsírtam magam, amikor elmondta, hogy nagyon örülnének nekünk. . . Fáj is, jó is. . . A boldogság mindig a részem, de jó lenne már adni belőle még valakinek is, aki ettől szárnyalhatna, és értékelné.
Pempem! Sosem tudnék leélni úgy egy életet, ahogy a szüleid, és az én szüleim. Az örökös veszekedés, verekedés, ordítozás. . . És természetesen én ittam meg a levét. Tényleg jobb akkor inkább egyedül. Vagyis már nem is vagy egyedül? :) Hogy is van ez, kérem? ;)
Sokkal előbb kellett volna lépni, de féltem a gyerekek miatt, aztán rájöttem, hogy a gyerkők nem tartanak össze 2 embert és mikor felnőnek (18 évesek kb. ) akkor úgyis szétmennek a házaspárok. Nos akkor a nő 40-45 körül jár. Nem könnyű akkor . . . . . . . . . . . . . . . . .
Kicsicsepp én nagyon bízok benne!! Sőt éppen tegnap találtam meg az aktuális másik felemet. Remélem, hogy ez legalább egy hétig kitart.  Az emberek változnak és sajnos nem egyformán, tehát aki 20 éves korodban a másik feled az lehet, hogy 30 éves korodban már teljesen távol áll tőled. A probléma, hogy az emberek a mókus kerék közepette egyértelműnek kezelik azt, hogy otthon várja valaki akihez lehetne szólni egy két szót. Minden nap mikor a kulcsot a zárba rakod végig futna az ember agyán, hogy lehet, hogy üres lesz a lakás és Ő már nem az életünk része, akkor sok-sok kapcsolat másként alakulni. De sajnos nincs időnk eme röpke gondolatot végig futatni. Ezért belépünk az ajtón és a napi problémák között őrlődünk közösen, hol sikeresen hol sikertelenül oldjuk meg őket. Pedig a problémák jó dolgok, mert mindig újabb közös témát teremtenek kettőnk között. Ahelyett, hogy kéz a kézben próbálnánk átlépni rajtuk, általában az egyik fél önkét vagy kényszerből (mivel a másik fél nem tart vele), magára vállalja, hogy a családot tovább lendíti. Nincs időnk végig hallgatni a másikat a probléma megoldásának menetéről, és az élet folyik tovább. A végén arra ébredünk, hogy egy másik emberrel többet és jobban beszélgetünk a minket érintő problémákról, mint azzal aki otthon vár. Ez nagyon szomorú. Elnézést, senkit nem akartam fárasztani, de ma ezek a gondolatok járnak a fejembe. Mindenkinek csalódás nélküli, mosolygós hétvégét.
Matics! Azt gondolom, hogy ha minden rendben lett volna, biztosan nem fordít hátat Neked a feleséged. És egyetértek Mazsival is, bizony nagyon sokat számít az, hogy merünk-e beszélni a vágyainkról, problémáinkról - illetve hogy megértő fülekre találnak szavaink. . . . Kívülről sokminden másnak látszik, mint ami.
Annyira szeretném kiordítani magamból. . . és olyan nehezen megy. 3 éves gyermekemet totál egyedül nevelem - pedig az apukája együtt él velünk. Amióta megszületett a kicsi, más lett minden. Pedig azt hittem, jól csinálom. Nagyon sokszor bántott meg, és mostanra eltelítődtem. És már nem bírom tovább. Tisztáztuk a gondjainkat (jó néhány év után sikerült először (!)), és rájöttem, hogy egy idegen emberrel beszélgetek, akinek az a véleménye, hogy nem nevelem jól a gyermekem. :(((( Tény, hogy inkább a szép szó híve vagyok. . . . ő nem. . . és én ezt nem hagytam. 15 év van közöttünk, én imádok élni, és ezt az életszeretetet adom át a gyermekemnek is. Ő a 4. x-en felül már nem olyan, mint amilyennek én hittem. Nem tudok hova menni, és ő sem. Kényszeredetten élünk együtt, nem vitázunk, éljük a magunk életét. A saját kudarcomként élem meg mindezt, bár nem vagyok olyan nagyon elkeseredve (?). Minden apró kedvességet hatalmas ajándékként értékelem (bár az életem során mindig ilyen voltam). Nem ezt hittem. Nem ilyennek álmodtam egy CSALÁDOT. Anyukám mindig azt mondja, hogy az élet előttem van, és hiszek neki, de közben belepusztulok, hogy miként mutassam meg a kicsimnek, hogy milyen jó is a család. Én sem tudtam. Nem vagyok rossz. Jó anya vagyok. Szeretem az embereket, senkit nem bántok. . . . Őrületesen tudok szeretni. . . . És mégsem sikerült. . . És lelkiismeret furdalásom van, hogy máshonnan kapok szeretetet, és elfogadom. Mert jó.
Biztosan megtaláljuk a másik felünket?
MAZSI70! Én is úgy voltam vele, hogy párszor szóltam, kellenének a közös programok, a beszélgetések, csak annyi, hogy FIGYELJÜNK egymásra. Elengedte a füle mellett. . . amikor elmondtam neki mindent, észbekapott. Beismerte, hogy sok mindenben hibázott ő is. Azóta kézzel-lábbal próbál újra meghódítani. Nem vártam el tőle, hogy kitalálja a gondolataimat. Csak annyit, hogy ha lehangoltan, szomorúan érkezek haza LEGALÁBB ÉSZREVEGYE! Soha nem vette észre. Beszélgettünk is azóta erről. Azt mondta, erről ő nem tehet, ő ilyen. Én mégis azt mondom, ha két ember LELKILEG, SZELLEMILEG és nem csak a szexben egészíti ki egymást, ott igenis ÉREZNI lehet a másikat! Nekem ez hiányzott. . . Igazad van, az igazán mély, és őszinte beszélgetések szerintem is hiányoznak ezekből a kapcsolatokból. A felszínen minden heppy, de hogy mi játszódik le legbelül az emberben. . . az egy más kérdés.
MASCEK! Szerintem bátran, és jól döntöttél! Kiálltál saját magadért!
Válás után is együtt fogtok élni? Vagy csak amíg ki nem mondják a válást?
Most válunk és most már jó.
Tudod ezentul már nem fáj az , hogy úgy élek valakivel , mint az idegenek. Soha egy kedveskedés, egy szál virág csak úgy. . . . . . . . . . . . . . . . .
Adtam egy lehetőséget magamnak, hogy megtaláljam a lelki társam
Olyan borzasztó ez az egész:((((
9 éve kezdődött, őrült szerelem, + két srác, (4és7), boldog család, kiegyensúlyozott vidám srácokkal. Az életem erre tettem fel, hogy ez így legyen. A Drágámnak soha egy rossz szava nem volt, mert mindig minden a kedve szerint, és az ő érdekükben történt.
Aki látta ilyen házzasságról álmodott, de ez belülről még szebb volt.
Egyszer csak lejárt a GYES, asszony dolgozni kezd, az első szembejövő pasit felszedi magának.
Férjek vigyázzatok, az asszonyt ne hagyjátok, hogy postás legyen, mert felszedi a garázsmestert, az első munkahétjén már napi több órás telefonbeszélgetések, amit a posta ingyenesen biztosít számukra, és fuccs a boldog családnak. Hazugságok tömkelege lengi be a család életét.
Az elhagyott férj a két fiúval ilyenkor mitévő legyen. Az életem ami eddig rózsaszín ködbe volt burkolva összeomlott. Ő nem foglalkozik velünk, csak a pasijával.
nagyjából elolvastam a hozzászólásokat és leírnám röviden az én történetemet.
Nost 16 éve házasság után , kb 4-5 év nyüglődéssel a hátam mögött eldöntöttem, hogy elválok a férjemtől. Miért? Mert állandóan dolgozott, nem figyelt rám , a 16 év alatt egyszer!!!!!!! ünnepeltük meg a házassági évfordulónkat, a szülinapomat állandóan elfelejtette, nem volt igénye arra, hogy kettesben elmenjünk pár napra valahova. Képzeljétek, 14 éves a nagyobbi gyerkőc és 14 éve sehol nem voltunk ketten, mert vagy fáradt vagy dolgozott vagy éppen nem volt kedve.
Szerinte egy kacsolat MAGÁTÓL működik. Hallottatok már ekkora baromságot???? Hiába kértem, könyörögtem, menjünk színházba, moziba, mittudom én hova. . . . . . . . nem volt kedve. A haverjával hetente elmenni piálni és hajnali 4 kor hazajönni volt kedve.
Többször újrakezdtük, de semmi sem változott.
TEHÁT ne féljetek lépni, ha valami elromlott. Csak magatokat áltatjátok, hogy megjavulhat:(((
Nekem is évekkel ezelőtt kellett volna lépnem, de féltem és reménykedtem. Most hogy eldöntöttük , jól vagyok. Adtam magamnak egy lehetőséget arra, hogy talán találok magamnak egy párt, aki szeret és odafigyel rám.
megelégeltem a várakozást és beadtam magam a válókeresetet, úgyhogy a visszaszámlálás megkezdődött.
a kérdésre, hogy legyünk-e hűségesek, avagy ne, nehéz válaszolni. szerintem ha otthon nem minden passzol, és nem úszunk a boldogságban, akkor már miért lennénk azok? ha másik férfi boldoggá tud tenni, akkor minek az önmegtartóztatás? mert úgy illik? nem értek ezzel egyet. az ember addig keresse a társát, amíg meg nem találja! ha megtalálta az abszolút másik felét, akkor meg már úgysem akar többet félrelépni!