Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szívemre v. eszemre?
Létrehozva: 2004. március 9. 14:34
Én mindig arra vágytam, hogy boldogság családban éljek. viszont a boldogsághoz két ember kell. alapvetően jó volt a házasságunk. úgy kezdtük, mint sokan. anyósnál 1 szobában, aztán albiban folytattuk, végül eljutottunk odáig, hogy fel tudtunk építeni egy takaros házikót magunknak. az együttélésünk során férjem sok időt töltött a barátaival, és volt egy pár hónapos kapcsolata is mellettem, de mindezek megbocsáthatók, ha valakit szeretünk. kívülállók szerint tökéletes párt alkottunk, boldogok voltunk és szinte nem is veszekedtünk. de ez a látszat. részemről ami vitát szított volna, nem mondtam ki. ha megbántott, én bújtam hozzá, neki nem kellett engesztelni. szükségem van a békére. tehát végeredményben én vagyok a hibás azért, hogy idáig jutottunk. és őt nem is hibáztathatom, hogy nem vette észre a magányomat. de honnan is tudhatta volna...boldogságot színleltem, miközben eszeveszetten beszélgetőtársakat kerestem, hogy pótoljam amit tőle nem kapok meg. ő sosem volt hajlandó leülni velem és mélyen elbeszélgetni. Ő introvertált, én extravertált vagyok. két abszolút különböző ember.nem tudtam tudatni vele mire van szükségem, még az én problémáimra sem volt nyitott. így történt. találtam először egy barátot, aztán apránként rádöbbentem, egy társat magamnak, mellette. mostanra kitudódott a kapcsolatom, döntés elé kényszerültem. a tét nagy. a 10 évi házasságom, a gyermekem, a férjem, az életem, ezzel szemben a szerető, féltő, gondoskodó szerelem. felőrlődöm, nem tudom tisztán átgondolni. tudom, hogy nekem kell mérlegelnem, de nem megy. túl nagy a szerelem, és túl gyenge a férjem. sokadszorra próbálkozott véget vetni az életének, miattam. talán szánalomból vagyok csak vele, talán mert félek az újba belecsöppenni, mert túl hirtelen lenne. férjem kért egy esélyt tőlem, hogy bizonyíthasson. megadtam, nyílt vagyok felé, most mindent őszintén elmondok, úgy tűnik, nem működik így a dolog, mivel az esélyt győzelemként értékelte. nagy lépésekben halad, elvárja, hogy úgy viselkedjek, mint azelőtt. ez nem megy, főként, mert máshova húz a szívem. mi a megoldás? esetleg a barátnőmhöz való átcuccolás, hogy letisztuljanak a gondolatok? segítsetek légyszíves!
remélem "bejön":-)!!!
el voltam maximálisan havazva mostanában, meg ha lett volna időm, akkor sem valószínű, hogy írtam volna, lelkileg teljesen taccson voltam ugyanis. terhességem első 3 hónapja, mint egy rémálom, olyan volt. az egész napos rosszullétektől kezdődően a pszichés túlérzékenységig bezárólag minden "megszállt". végre elmúltak a megpróbáltatások, most meg a hasam fáj ha sokat ülök, úgyhogy nagyon valószínű, hogy decembertől táppénzre megyek.
írjatok, kivel mi történt!
ne agyalj azon, hogy menj vissza, vagy maradj. hülyét csinálnál mindenkiből, ha visszamennél. és semmi sem változna hosszútávon. lehet, hogy egyszer majd, sok-sok év elmúltával folytatni fogjátok a férjeddel, de most biztosan nem.
figyu, én sem bántam meg, hogy eljöttem. nap, mint nap arra gondolok, hogy milyen megaláztatásokon mentem keresztül - és áldom a napot amikor végre meg mertem lépni.
jelenleg az életem aránylag nyugodt (amióta ügyvédet fogadtam), az exem gyűlölködik, fenyegetőzik, úgy döntöttem nem érdekel. a dolgok szép sorjában rendeződni fognak. idén sajnos nem tudunk még elválni, december közepén lesz az első tárgyalás:-(
Nem leszek népszerű, sőt, biztos jönnek majd a kövek, de leírom: ha most hűséges, akkor nincs gond. Te talán garantálni tudod Neki, hogy 5-10-15 év múlva hűséges leszel hozzá? Nem. Maximum azt tudod megígérni, hogy Te megpróbálod, és minden Tőled telhetőt megteszel azért, hogy hűséges maradj.
Inkább értékeld az őszinteségét, hogy nem ámított, mint a legtöbb férfi.
ymsz: a rák és a halak totál jó kombináció. fene egye meg, hogy ilyen ez a rák-pasi!
Én 25 halak, ő 26 éves rák. Azt hiszem várok egy hónapot, aztán eldöntöm hogyan tovább… Mindenesetre azóta próbál kiengesztelni, mindent megtesz, hogy minden rendbe jöjjön, ő sem érti, hogy mi történt vele, mintha megszállta volna egy démon. Anyukám + barátnőim szerint minden férfi egyforma, csak a nők körül jár az eszük, engednek a csábításnak, pláne ebben a korban. Tegnap voltam jósnőnél ő azt mondta látja, hogy most válságban van a kapcsolatunk, de majd rendeződik és minden rendben lesz… De az egy dolog, hogy mit mondott a jósnő.
Nem írtam, mert nagyon zajlanak az események, minden héten úgy érzem, hogy megtaláltam a másik felem. Eltelik egy két randi és lehull a lepel! Jelenleg megint egyedül vagyok. Csak egyben vagyok biztos, a szívemre fogok hallgatni!!!!!!!!
(megjegyzem: én ettől a kijelentéstől keményen kiábrándultam volna)
hány évesek vagytok?
nekem is az a véleményem, hogy egy kapcsolatért küzdeni kell. magától hogy is tudna működni. . . . ? két ember vagy összeillik, vagy nem. . . a sorsuk itt meg van pecsételve. . . ha igen, akkor is dédelgetni kell a kapcsolatot, mert igen törékeny. és bizony van konkurencia, de nem rughat labdába!
ok nélkül nem szabad féltékenykedni (legalábbis kimutatni nem). . . ez nekem is nehéz, a múltam árnyékában.
megtanulunk majd újra bízni, nyugi!
megalázó kapcsolatban szigorúan tilos vegetálni! én kiléptem, nem bántam meg. . . . mindenkinek javaslom, hogy változtasson, ha tényleg tűrhetetlen, viszont nincs garancia arra, hogy ti sem fogjátok.
Nálunk is úgy tűnt, hogy jók az alapok, alkalmazkodunk és összecsiszolódunk. Ehhez képest válunk, mert nem tudtam elviselni vele az életet, Pedig rendes ember alapvetően, de valahogy nem volt igénye arra, hogy ketten csináljunk programokat és szépen lassan elhidegültünk egymástól 10 év alatt, mert szerinte egy kapcsolatra nem kell vigyázni , mert az vagy működik vagy nem. Szerintem viszont igenis egy kapcsolatba sok-sok energiát kell befektetni, hogy jó legyen hosszútávon.
Kicsicsepp, mindenkinek van másik fele, csak nyitottnak kell lennünk és először is fel kell ébrednünk. . . akkor talán megtaláljuk. az meg, ha valakitől (valaki mástól) szeretetet kapsz, nagyon jó dolog, fogadd el, mert szükséged van rá, nagyon depik a soraid. ne keseredj el, olyan szép az élet!
csak azt tudom mondani, hogy munkába állása után már nem érezetem rajta azt a szeretetet és odafigyelést (irántam, és a család iránt is). ettől kezdve próbálhattam én akármit. ha kedves voltam hozzá-nem volt jó, ha kicsit próbáltam nem odafigyelni rá- nem volt jó! a gyerekeinkre sem figyelt oda úgy ahogy azelőtt (konkrét példáim vannak erre). ez is azért lehetett mert valami hiányzott neki!?
már egy hónapja költözött el, és azóta is tagadja azt hogy lenne valakije. mondjuk én már konkrétan tudom hogy van és hogy ki az. azóta az uj pasijával minden nap találkozik, nála alszik stb. miért nem lehet ezt legalább most megbeszélni? sokkal tisztábban tudná mindegyikőnk hogy mi lesz a jövő!
annyira beindult (elköltözésekor), hogy azok a drága gyerekeink szinte sokkos állapotban üvöltötték, hogy NE MENJEN EL!, mégis menni akart, hogy az uj partnerével lehessen. neki azon a napon mennie kellett, mert már akkor várta őt az embere, és akkor sírhattak a gyerekek! nem tudom hogy ez is normális-e?
a fiucskákról pedig annyit: a nagyobbik annyira feszült és zárkózott lett, hogy a nevelői mind azt tanácsolják nekem, hogy vigyem pszichológushoz, mert egyszerűen a gyerek ki van készülve. számon kérik rajtam azt, hogy tudjuk-e hogy mit csinálunk a gyerekeinkkel? én tudom de sajnos nem tudok ellene mit tenni!
a kisebbik pedig még óvodás, és azóta olyan problémánk van, hogy előfordul az hogy bepisil az oviban. ilyen évek óta nem fordult vele elő csak az utóbbi egy hónapban. sajnálom hogy így van!!!
azon gondolkodom, hogy amennyiben valami hiányzik egy ember életéből akkor az a teendő hogy pakolok és megyek (gyerekeket hátrahagyva), vagy megpróbálom megbeszélni, megoldani!? én mindig vártam hogy mondja ha valami bántja vagy valamit másképp szeretne. soha nem mondott semmit. a mai napig nem tudja megmagyarázni sem nekem sem a saját szüleinek. sőt még mindíg tagadja előttem is a kapcsolatát, és a szülei előtt is!!!
EZ MÉG MINDÍG ÍGY HELYES? én már biztos leültem volna vele és abszolut őszintén megbeszéltem volna hogy mi volt és mi lesz! ez nekem nagyon hiányzik mert nem tudom mit csináltam rosszul!!!