Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Zselé vagy porcelán
2003-07-19 22:071.
Létrehozva: 2003. július 19. 22:07
Nagyon sok vendég teszi fel azt a fontos kérdést, hogy zselés vagy porcelán körmöt javaslok-e neki.
Némelyiknek volt már ilyen is, olyan is, de mégsem tudja eldönteni, hogy melyiket válassza, mert valójában nincsenek tisztában a különbséggel s azzal, hogy sajnos nem mindenkinek válik be mindkettő. Mi alapján dönthetném el én pár perc alatt mi lesz a legjobb neki, s ha mégsem a legjobbat választottam, nembiztos, hogy visszatér hozzám beszámolni a sikertelen manőverről.
Némelyiknek volt már ilyen is, olyan is, de mégsem tudja eldönteni, hogy melyiket válassza, mert valójában nincsenek tisztában a különbséggel s azzal, hogy sajnos nem mindenkinek válik be mindkettő. Mi alapján dönthetném el én pár perc alatt mi lesz a legjobb neki, s ha mégsem a legjobbat választottam, nembiztos, hogy visszatér hozzám beszámolni a sikertelen manőverről.
Hello mindenkinek!
Körmös vagyok, de egyben körömviselő is. Már szalagavatón találkoztam a tip-zselés körmökkel...hát nem volt élmény, konkrétan 10 ujjamból folyt a vér, kényelmetlen volt és hát igazi zugkörmös az alkotója, de hát anno kit tudta ezt....
A lényeg a lényeg, hogy mindkét anyagnak vannak előnyei is hátrányai - ezt mindjárt részletezem -, de a lényeg, hogy az anyag maga profi technikai tudással kerüljön a vendég körmére: vagyis ne legyen vastag, esztétikailag csúf (lapát köröm vagy túl púpos), kiváló alapanyag legyen és ha lehet antiallergén.
A tip tulajdonképpen ugyanaz a sablon amit az építésnél mondjuk papíprból vagy teflonból alkalmaznak, csak azokkal ellentétben ez ugye ott marad. Régen nem léteztek sablonok ill. az anyagok minősége is jóval gyengébb volt, így masszív támaszték kellett az ilyen hosszabbításoknak. Manapság már annyira erősek az anyagok, hogy erre a plusz támasztékra nincs szükség. Sokan azért dolgoznak manapság is tip-pel, mert könnyebb, csak be kell vonni anyaggal. Az építés az igazi művészet, a szabadkézi munka és aki szépen tud építeni, az a munkájában is - szerintem - precízebb és megbízhatóbb. A saját körmöt is sokan kicsiszolják a műköröm alól hogy csökkentsük a felválás lehetőségét, ugyanis sok nő körme befelé pöndörödk és mivel rugalmasabb, mint a műkörömanyag, így elválhat. A tipet manapság inkább időhiányos megoldásként alkalmazzák, hogy ha nincs idő egy teljes építésre akkor csak feldobálja az ember, bevonja és a vendég mehet is. Persze ez nem a töltésre váró körmökre vonatkozik. Egy épített köröm sokkal természetesebb, mert nincs annyiféle tip, mint ahány körömforma.Sokszor a rosszul megválasztott tip okoz felválást.
A másik amit sokan nem tudnak: a körömnek nem kell levegőznie. Elszarusodott réteg, nem kell pihentetni időnként a műköröm miatt. A következő, hogy a műköröm elvileg nem károsítja a saját körmöt. Azért elvileg, mert ha nem egy normálisan dolgozó szakmabelivel találkozik a vendég akkor a körmét elreszelhetik, ezáltal vékonyítva a körmöt, ami amúgy abszolút nem szükséges ahhoz, hogy az ember műkörmöt viseljen. Sokan azért érzi, hogy puha körmük, mert valójában a műkörömanyaghoz képest az is!Ha belegondoltok, sokkal több ütést, koccanást kibír a műköröm, míg a saját, még ha nagyon erős is, elhajolhat.
A zseléhez képest előny lehet a porcinál, hogy leázatható, így elkerülhető a lerszeléssel járó, enyhe vékonyodás, és hát az érzés se tuti....Ráadásul mivel erősebb és keményebb anyag, igazán meg kell zúzni, hogy törjön!Plusz ezen oknál fogva vékonyabban is lehet belőle építeni.
A zselé előnye, hogy rugalmasabb, ha sérül, inkább pattan, mint törik és nem szagos...mert hogy a porcelán egy por-folyadék rendszer és a folyadéknak van egy bukéja.
Saját megítélésem szerint sokkal esztétikusabb és természetesebb körmöket lehet gyártani porciból, sokkal vékonyabban, az eltávolítás is jobb, mert én se bírom annyira a csiszolást, engem is éget.
Porci kézi reszelését a keménysége miatt nem vállalják sokan. ráadásul nehezebb technikának tartják, mert levegőre köt, ellenben a zselével ami ugye uv-fényre és rengeteg időd van kialakítani és korrigálni a munkád. Itt ha elkezd kötni az anyag ott már nincs visszaút és sokan inkább nem vesződnek vele.
A másik hiedelem, hogy a zselé volt előbb, nem a porcelán. Tévedés! Csak nálunk a zselé a technikája miatt elterjedtebb.
Ami még kizáró ok lehet egyik vagy másik anyagot illetően, hogy némelyik vendég körme úgymond nem szereti a zselét vagy a porcit. Minden ok nélkül nagymértékben felválik, vagy levegősödik. Sajna ilyen is van.
Egy szó, mint száz a körmösön múlik mit választ neki kell tudnia!Azzal dolgozzon amit biztosabbnak tart és tájékozódjon a vendég életmúdjáról! Ez sokat segíthet!
Nagyon kedvesek és itt csináltatom a körmömet is
06/20-228-1774 A Nyugatinál vannak
Nekem már elég sokszor volt műkörmöm, igaz, hogy mindig tip-zselés, de itt sokan az épített zselére esküsznek, mert a tip ragasztás nagyon károsítja a körmöt (meg a reszelgetés). Szóval érdekelne, hogy az épített zselé nem túl természetellenes e?? Mert a vékony tipre szép vékonyan felviheti a műkörmös a zselét, mert ugyebár ott van alatta a tip, de ha épített zselé, akkor annak nem kell nagyon vastagnak lennie?? Van olyan szép, mint egy tip-zselés köröm??
Épített zselének hívják, és az a műanyag, amit nem raknak alá a tip.
Helytől függő az ára. Belvárosban biztos 5 000 Ft körül van az ára, külső kerületekben 3700 Ft körül. Ha megfelelően van előkészítve a saját köröm, akkor nem vékonyodik el nagyon. Mivel vegyi anyag, elkerülhetetlen hogy ne érje minimális károsodás, de az a rész amin van az alapanyag, előbb utóbb úgyis lenő. Viszont nem szakadozik be a saját körmöd alatta, mint nélküle. Nekem legalábbis minden mosogatás után a reszelő után kellett nyulnom és egyre kisebb lett a sajátom. Bármi kérdés van írj nyugodtan.
Én olyan körmöt szeretnék (nem tudom a nevét) amikor a körmödre csak ráhúznak 1 réteg zselét, és nincs alatta műanyag. Annak mi a neve, kb. mennyibe kerül? Károsítja az igazi körmöd?
Mennyibe kerul eves szinten a mukorom? A felrakatas + a karbantartas?
Én most akarok elkezdeni tanfolyamra járni, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nem találok olyan céget, iskolát, bármit, aki indítana tanfolyamot. Nem tudotok segíteni?
Amúgy, nekem még soha nem volt műkörmöm, hogy őszinte legyek a nem is nagyon tudom a technikákat. Remélem találok olyan helyet, ahol megtanulhatom. Előre is köszi.
A porcelánt is lehet reszelni, csak a megfelelőt meg kell találni hozzá. Persze mivel keményebb tovább tart mint a zselé formálása.
A körmös időre dolgozik, pontosabban minél hamarabb végez annál több vendéget fogadhat és a keresete is több lesz. A vendég is siet, ezért szinte a legapróbb alakításhoz is csiszológépet használnak. Amikor tanultuk nekünk bizony nem javasolták használatát, de más az élet és más az iskola. A suliban nem is használhattuk. Meg kell tanulni kézzel szépen formára igazítani.
Nagyon sok körmös visszatér a porcelánhoz valószínű az is az oka, hogy jobban ki lehet fejlesztve az az anyag /régebbi/ és ezért vagy mert gyorsabb, mert van levegőre kötő változata és nem kell lámpázni. A zselés pedig UV-re kötő, tehát lámpa nélkül nem megy a dolog.
Különben én is utálom a plázacicákat, és nagy harcokat vivtam magammal, hogy megcsináltassam a körmeimet, de lassan 1 éve, hogy ajánlottak nekem valakit, pont itt az nlc-n, és maximálisan meg vagyok elégedve vele. Nekem sem tipes, 3 hetente kell mennem töltésre, kétszínű anyagból csinálják, a végét fehérből, a felső részt természetes testszínből, vagy áttetszőből (nem tudom pontosan, mert még soha nem jött le, hogy megnézhessem :). Egészen rövid, oválisra csiszolt, decens körmöcskék :) Ja, és még lakkozni sem kell, mert tényleg egészen olyan, mint az igazi.
Ismerőseimnek van tipes szelés vagy porcelán körmük, hetente kell visszajárogatni vele, mert folyton lejön valamelyik. . . Nekem még soha nem jött le, és nem is algásodik.
De nem nagyon vállalják a porcelán saját kézzel való reszeléssel!!MIÉRT?
Annyit teszek csak hozzá a körömroncsoláshoz, hogy a porcelánt valóban acetonnal le lehet oldani. De csak végig kell gondolni, meddig kell áznia szegény körmöknek és rájövünk, hogy az aceton nem igazán bőr és körömbarát anyag lévén igencsak kártékony, szárító hatású.
A zselét valóban csak reszeléssel lehet eltávolítani, vagy magától felválik mikor már elég vékonyra sikerült lereszelni. Vegyszert tehát nem használtunk hozzá. Így a kettő közül nem nehéz kitalálni melyik ártalmasabb. A köröm elvékonyodás nem a csípkedéstől van. Bocs, csak ezt hozzá kellett fűznöm az előttem szólóhoz.
Én azt tudom erről az egészről, hogy a PORCELÁNt ha mondjuk meggondolod magadat, akkor acetonnal leoldhatod, míg a ZSELÉT lecsípkedik, ami eléggé roncsolja a körmöket.
Szóval nálam a porcelán a nyerő, mert van amikor elég a "körmös" időszakból és az amúgyis gyenge körmömet nem szeretném jobban roncsolni.
Énsem vagyok a "karmok" híve, én a kisebb szolid körmöket szeretem, de mivel nincsen se csúnya körmöm, de nemis szép, ezért néha felrakatok magamnak!!!
Sokat tudnak lendíteni egy kézfejen, de irigylem, akiknek természetesen is ilyen!!!
Hasonló okokból kezdtem műkörmözni mint te, nagyon tört és emiatt folyton úgy éreztem, hogy ápolatlan a kezem, pedig a jóistent is rákentem. . Most kb. 5 hónapja van műkörmöm, kombinálva tipp és zselé van rajta (a tipp a hosszabbításhoz kellett, később a zselé is elég lesz). Nagyon meg vagyok elégedva vele, teljesen természetes, szép. Egy hónapban egyszer kell mennem, kettő között szabadon reszelgetem, festem, van hogy csak erősítővel, vagy valami hasonlóval. Csupa férfi között dolgozom, és senkinek nem tűnt fel, hogy ronda műkörmeim lennének. Szóval én csak jót tudok mondani róla.
üdv:
Kriszta
Nos nekem a zselés vált be olyannyira, hogy már nincs tipp a körmömön csak zselé, és így mivel védve van és foglalkoznak vele sokkal jobban nő! Mielőtt nem volt olyan lassan nőtt, hogy azt hittem megáll a nővése :))))
Puszi britike
Ma volt 5 napos a körmöm. . . Folyton nézegetem-egyrészt mert szép, másrészt folyton izgulok, hogy mikor esik baja. . . egyelőre bírja. :-))). De már nőtt a körmöm vagy 1 mm-t. . . bezzeg mikor nem volt rajta a műköröm, akkor alig akart nőni.
Bocs, hogy én is válaszolok bokedo helyett. Az épített körmöm egy olyan sablon segítségével készül amit el kell távolítani a műköröm elkészülte után. Tehát ezért épített, mert pontosan a saját körmödre illeszkedik, ráépül. Rövid körömből is el lehet készíteni. A sablon általában papír, de van műanyag is, amit többször fel lehet használni.
(bocs, ha hülyeséget kérdezek, de) egy rövid körömből hogy építenek hosszút?
nekem is ugyanez volt a gondom a körmömmel, állandóan letört, berepedt, az utóbbi időben már nagyon idegesített, nem igazán volt időm sem a mindennapos reszelgetéshez, lakkozáshoz, ha tudtam akkor inkább tövig vágtam, de legtöbbször letört magától.
Aztán hosszas töprengés után elhatároztam, hogy csináltatok műkörmöt, hozzájárult az is, hogy egy barátnőmnek olyan szépet csináltak, hogy majdnem elaléltam.
Meg is csináltattam a múlt héten!
Én csak dícsérni tudom és szidtam magam, amiért csak most szántam rá magam. Annyira fura, hogy mosogatás után nem az ollóhoz és a reszelőhöz vezet az első utam, sőt átlakkozni se kell.
Igaz, hogy mivel nekem a körmöm sohasem ért még az ujjam végéig sem, ezért ezt is rövidre vágattam, 3 mm-rel lóg túl az ujjamon. Még így is fura volt az első két napon, hiszen mindent másképp kellett megfognom, mint eddig. De mostmár teljesen megszoktam.
Színtelenre lakkoztattam, teljesen természetes hatású.
Örültem, hogy a műkörmös csajszi nem erőltette, hogy hosszabb legyen-így úgy néz ki, mintha gyönyörűen ápolt, saját körmöm lenne. Az is fura, hogy a lakk meg sem kopott a tetején, pedig egész hétvégén vízben voltam vele és elég sokat mosogattam.
Két dolog fura még mindig:hajat mosni vele-olyan furcsán tapad a hajamon; és vakarózni 8-)))-nem úgy vakar, mint a régi "jó" karcolós körmöm-mert ez annyira tompaélű. . .
. . . hát nekem ezek az élményeim. . . .
Szerintem csak előnye van-eddig, azonkívül, hogy baromi drága.
Ja és nekem tip-porcelán van felrakva.
Állítólag a tip-zselére többen allergiásak, ami lehet, hogy az uv fényes szárítástól van, míg a porcelán a levegőre köt meg. Legalábbis nekem ezt válaszolta a körmös, mikor kédeztem, hogy melyiket ajánlja. Egyébként mindkettő jó, ha szakszerűen van felrakva.
Egcébként hallottam vmi selyemszálas körömerősítésről, lehet, hogy neked az is jó lenne, de sajnos erről semmi konkrétat nem tudok
Kíváncsi lennék kinek mennyi ideig tart egy töltés, illetve elszíneződik-e a műkörme és ha igen arra a körmös minden további nélkül rátölt-e? /Nem a körömlakk okozta elszíneződést értem ez alatt. / Köszi a válaszokat.
A tipes körömmel még az a probléma, hogyha betörik, sajnos az egészet el kell távolítani, mert javítani nem lehet, ellenben az épített köröm javítható levétel nélkül. A sérült tip alá valóban könnyen bemehet bármi (víz, krém, stb) ami hosszabb ott tartózkodás után algásodást, gombásodást okozhat, ahogy Bokedo is gondolta. Ha jól van felragasztva egy tip és nem sérült akkor esély van arra, hogy hosszabb távon szépen mutasson a körmön, minden gond nélkül.
Nagyon örülök, hogy ennyien olvastátok és hozzá is szóltatok e témához.
Sajnos nagyon sok kényes kérdés adódik e téren és a legtöbb szakember szeretné titokban tartani "praktikáit". Azt remélem ezektől a "beszélgetésektől", hogy segítségére tudunk lenni egymásnak apróbb problémákban. Visszatérve az előző témára, általában épített zselét ajánlok mindenkinek, még annak is akinek a körme szinte tövig van rágva, a tippet ha lehet kerülöm. Egy hetes garanciát vállalok minden új körömre.
szerintem, aki a körmei megerősítését szeretné, annak a legtermészetesebbet kellene választania, azaz a zseléset, nem túl hosszút. aki viszont szereti a minnél hosszabbat és színre festeni a körmét annak a porcelán talán a jobb. Bár azt sem szabad elfelejteni, hogy aki hosszabbra akarja a körmeit csináltatni, és még nem hordott hosszú körmöt annak e célból mégiscsak a zselés lenne a jobb, mert a porcelán kényesebb, könnyebben törik. Nekem egy egészen egyszerű, házilag ragasztott tippes műköröm van fent. több okból is. többször próbálkoztam nagyon sok helyen megcsináltatni, de azon kívül, hogy egyre drágábbak lettek a körmeim egyre rondábbra is sikeredtek:( a tippeket nem tették fel szépen, alatta sokszor nem zsírtalanították kellően így hamar lepattantak. Mivel én első sorban hosszú körmöt szeretek és élénk színre vörösre festem, ezért tökéletesen megfelel a tip is. Ezt ha úgy hozza a munkám, pl. kerti gyomlálás vagy egyéb minden további nélkül el tudom távolítani.
Nagyon díjazom, Bella, hogy vállalod a bizonytalanságodat, és tanácsot kértél!
Üdv. Gerdamama
Viszont törik a körmöm, ergo ahány, annyi fazonra van vágva (törés után igazítva), és ezt az esztétikai hibát gondoltam a műkörömmel korrigálni. Ha tőlem kérdezné meg a "szakember", hogy milyen tipusút javasolok, biztos odalenne a bizalmam.
Talán abban tudsz tanácsot adni, (vagy valaki a "topikolók" közül) , hogy az én problémámat meg lehet-e - érdemes-e - műkörömmel oldani.
Szerintem mondd meg nekik, hogy mindkettőt meg kell próbálni, ha még nincs tapasztalatuk.
Esetleg mondd el a vendégeidnek az anyagok előnyeit és hátrányait, döntsenek ők.
Megpróbálkozhatsz még azzal, hogy ugyanezzel a kérdéssel felkeresel más manikűrösöket, hátha az ő válaszaik segítenek kicsit.