Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Munkahelyi szerelem

Torolt_felhasznalo_758289
Torolt_felhasznalo_758289
Létrehozva: 2006. augusztus 25. 21:43

Sziasztok!

Kíváncsi vagyok, mi a véleményetek a munkahelyi szerelemről és kapcsolatokról?

Létezik igazi, tiszta szerekem vagy legalábbis vonzódás főnök és beosztott között? Vagy ez minden esetben csak a számításon alapul? És mi van azokkal, aki egyenlő szinten állnak a ranglétán, tudnak továbbra is együtt dolgozni? Jót tesz ez a munkának, vagy hátráltatja őket? És mi van, ha már mindeni egy párnak tekinti őket, de szakítank? Menjen el az egyik?

Szerinetek jó, ha a főnök tiltja ezeket a kapcsolatokat, vagy inkább támogassa őket, mert ez jót tesz a hangulatnak és a munkamorálnak is?

Rúgtak már ki valakit emiatt a munkahelyéről?

  1. Torolt_felhasznalo_566708
    Torolt_felhasznalo_566708
    2007. október 31. 09:5131.
    Sok ilyen kapcsolat van ami munkahelyen szövödik. Nekem is volt de mikor munkahelyet váltottam vége lett a kapcsolatomnak pedig nem akartam h vége legyen. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  2. Torolt_felhasznalo_611086
    Torolt_felhasznalo_611086
    2007. október 31. 09:3230.
    szióka 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_927611
    Torolt_felhasznalo_927611
    2006. október 13. 17:2529.

    Szemezek a dékánnal. Ő kezdte. Ráadásul akkor, mikor épp pocsék passzban voltam, rosszul teljesítettem a munkahelyen, ő meg tudta. Sose beszéltünk egy szót se, mert egy másik irodában dolgozom, és épp csak kösözntünk, én csak úgy kimérten, és hűvösen, mert szimpatikus volt, de mégse. Szóval ő kezdte, én meg, egyedül lévén, el vagyok ettől bűvölve. Azaz egyszer mégis beszéltünk, megkerestem egy konfliktuskezelési ügyben, én voltam a konfliktus szenvedő alanya. Azt mondta, párbeszéddel mindent meg lehet oldani. mIndegy, ebben az volt a lényeg, hogy én, egy teljesen idegen, megkeresem a bizalmammal. Aztán később kérdezte, na, sikerült megoldani, mondtam, hogy nem, bizonyos dolgokra nincs megoldás, mondta ő, és egyenes derékkal elvonult, én meg felmondtam, és most egy másik irodában vagyok. Tehát ő kezdte a nézegetést, én csak csodálkoztam, mi van, az órát nézi mögöttem? - de nem, és azóta szépen nézegetjük egymást, és ez ennyi, nem lesz belőle több, mert én nem is akarom, csak kedves a szívemnek ez így, ő is mindig jön, arra, amerre én vagyok, én is megyek, és kevésbé unom a dolgomat, mikor ő ott van, van egy kis izgalom a levegőben. Én nem vagyok az a szerető fajta, egyszer voltam, és nem kell több. Csak el akartam mondani nektek, ebben a helyzetben a Rómeó - Júlia effektus működik, azaz olyan messze vagyunk egymástól, annyira nincs kapcsolatteremtési lehetőség a munkahelyen, mert nem a keze alatt dolgozom, ő nagy, én meg kicsi, rangban, hogy ez adja a fűszerét a dolognak, meg a vágyat, amit úgy hívnak: az akadályoztatottságon átívelő vágy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. szeptember 2. 07:5228.

    hahó!!!!

    Annó kb. 10 éve én is beleestem "a hibába" mikor is 20 éves fejjel belezuhantam a nálam 8 évvel idősebb kollégába.

    A bibi csak ott volt,hogy ő nem volt független......na,lényeg a lényeg kb. 1 év románc után elment a kolléga ......

    Szerintem,ha mindkét fél független nincs semmi probléma,sok ismerősöm van,aki munkahelyi szerelemből házasodott.

     

    szép napot Nektek!!!!

    ilde

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2006. szeptember 2. 06:4227.
    Sziasztok. Szerintem is nagyon sokan vagyunk akik tudnának mesélni ebben a témában. Nagyon kemény ügy. Főleg ha titkolni is kell. De minden nap együtt lenni vele a munkahelyen nagyon jó. De az óvatosság nagyon fontos. És gáz csak akkor van, ha szakítás jön. Utána is együtt kell dolgozni! Ezért veszélyes ez a kapcsolat. De ha észel kezeli az ember, akkor isteni!
    Sok kitartást mindenkinek. Sziasztok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129459 (23)
    2006-08-26  19:41
  6. Torolt_felhasznalo_845372
    Torolt_felhasznalo_845372
    2006. augusztus 27. 12:1226.
    Ez attól függ mennyire fontos a mindennapi koncentrálás, hogy jól végezd a munkád?! Én pl biztos csomót hibáznék egy ilyen helyzetben. Én azt sem tartom egészségesnek ha a feleség és a férj egy helyen dolgoznak. A magánéletet muszáj külön választani a munkától ha nagy a felelősséged bent az irodában.... De lehet hogy ez csak azoknál van így akik túl érzelmesek én az vagyok..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  7. 2006. augusztus 27. 11:5225.

    Hát, igen az ilyen munkahelyi kapcsolat sok mindent felszinre hoz, az emberből...

    Milyent UGYE, 8 éve tart, de elcsodálkozom sokx mire vagyunk képesek.... pincefolyosó, női mosdó, liget, lift.... szerintem több mint valószínű ezekért a szivet dobogtató, adrenalin szint emelés ami főleg a doppingja az egésznek....

    Eszméletlen 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129459 (23)
    2006-08-26  19:41
  8. Torolt_felhasznalo_664286
    Torolt_felhasznalo_664286
    2006. augusztus 26. 19:5924.
    gratulálok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129459 (23)
    2006-08-26  19:41
  9. Torolt_felhasznalo_129459
    Torolt_felhasznalo_129459
    2006. augusztus 26. 19:4123.

    Látom még nem túl népszerü ez a topic bár szerintem ha felfedezik nyerö lesz mert sokan vagyunk és egyik másikunk bizony tanácstalan e témában mint én is.Nos én 32 vagyok a fiú 26  házasok vagyunk mindketten és náluk bébi is van.Összejöttünk fél éve megesik ez ha össze van zárva az másokkal az ember.És ugy tünik egyikünk kapcsolata sem tökéletes hiszen szeretők lettünk.Minden lopott órát és percet kihasználunk amikor egymáshoz érhetünk akár csak egy puszira is mert senki nem tudhatja meg ezt a titkos kapcsolatot ami elsösorban az emberi szinpátián az érzéseken majd a szexen alapul.Nagyon kellemes szeretkezéseink vannak szinte bárhol sosem gondoltam magamról hogy ilyen bevállalós vagyok.Jól esik és imádom és ne hagyja ki senki csak figyeljetek a sokszor nagyon is fontos részletekre.Aki pedig nös vagy férjes mint mi hát ök ne éljék bele magukat nagyon vegyétek lazán ne várjatok túl sokat a kapcsolattól mert felesleges.Élvezni minden kellemes együlétet aztán árivederci a holnap reggeli munkakezdésig ahol újra vadul kalapálhat a szíved........PUSZA mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  10. Torolt_felhasznalo_732096
    Torolt_felhasznalo_732096
    2006. augusztus 25. 23:4522.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_732096
    Torolt_felhasznalo_732096
    2006. augusztus 25. 23:3921.
    Van itt még vki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_513207
    Torolt_felhasznalo_513207
    2006. augusztus 25. 23:3320.

    Az én volt! munkahelyemen kimondottan ellenezték a munkahelyi kapcsolatokat. Főleg az olyat, ahol az egyik(vagy mindkét) fél nem szabad.

    Tudjátok mi az érdekes? Mindig a nőt rugják ki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_127385
    Torolt_felhasznalo_127385
    2006. augusztus 25. 22:5919.

    Tapasztalatból írok (sajnos). Nagy szerelem a Főnökömmel. A cég ezt nem nézte jó szemmel, komoly számonkérés. Akkor szakítottunk (nem csak ez volt az oka, bonyolult sztori). A lényeg, hogy a Főnököm (a "NAGY SZERELEM") annyira visszataszítóan, unintelligensen viselkedett ezután, hogy ez a végén szemet szúrt a vezetőségnek is. És Láss csodát! Nem engem (a gyengébbet, a beosztottat) küldtek el a cégtől, hanem Őt.

    Sokan intettek attól, hogy ha vége lesz a kapcsolatnak, akkor nem fogunk tudni együtt dolgozni. Nem hittem senkinek.Sosem gondoltam volna, hogy valaki teljesen meg tud változni és mintha sosem ismert volna, az ellenségemmé válik(helyesebben én az őv&eacute.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  14. Torolt_felhasznalo_758289
    Torolt_felhasznalo_758289
    2006. augusztus 25. 22:4818.
    Tényleg nagyon kényes, főleg, ha kiderül. Ahogy észrevettem a férfiak és nők teljesen másként látják az ilyen kapcsolatot. a férfiak nem nagyon tudják elképzelni, hogy a fiatal kolléganő miért szeretett bele a sokal idősebb főnökbe, és azt gondolják, hogy csak érdekből. a nők viszont jobban átlátják, hogy nem csak az érdek miatt keletkezik ez, egy nőnek néha sokkal vonzóbb egy határozott pasi, akit persze a főnök testesít meg a környezetében. úgyhogy megy ez érdek nélkül is, csak gondolom szakítás után nagyon rossz lehet...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664286 (8)
    2006-08-25  22:01
  15. 2006. augusztus 25. 22:4117.

     A mi kapcsolatunk munkahelyen kezdődött. Kollégák voltunk, 5 hét után SZERETKEZTÜNK, elöszőr... 

    Ennek 8 éve. 3 évig dolgoztunk együtt, s azóta sok változás volt az életünkben, de még mindig Ő a Kedvesem... A kapcsolatunk ahelyett, hogy unalmassá és megszokottá válna, egyre érzékibb, szenvedélyesebb..  Hogy meddig fog tartani, rejtély.

    Talán azért ilyen jó, mert nem élünk együtt, így minden együttlét öröm. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  16. 2006. augusztus 25. 22:3516.

    Na most majdnem leestem a szekrol Moookas 

    Nalunk anno ket kollegam egyutt dolgozott, egyutt eltek: kicsit talan ki is rekesztettek a tobbieket. Aztan rajottek, h ez igy nem jo...a lany mas munkakort keresett maganak. Kozben a fiutnak kulfoldre kellett mennie tobb honapos tovabbkepzesre. Fura, de ezen a ponton ment szet a kapcsolatuk. Nem emiatt, de ekkorra erett meg a lanyban az elhatarozas: sokk volt neki a sok...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953666 (6)
    2006-08-25  22:00
  17. Torolt_felhasznalo_758289
    Torolt_felhasznalo_758289
    2006. augusztus 25. 22:3415.

    Az én munkahelyemen a főnök mosolyogva támogatja a munkahelyi szerelmet, mindig azt mondja, hogy szeressük egymást, attól jobban megy a munka. Ezt többen szó szerint is veszik és már több pár is kialakul. Vannak köztük, akik együtt, egyszerre jöttek hozzánk dolgozni, de a többség ott jött össze. van egy pár, akik mindketten házasok, úgyhogy elvileg titokban tartják, persze mindenki tud róla és nyilvánosan elfogadják, a hátuk mögött azonban nem nézik jó szemmel. ez szerintem már nehezebb felállás, főleg hosszú távon, főleg mikor a céges bulikon valamelyiknek megjelenik a párja.

    nekem volt egy néhány hónapig tartó (remélem) titkos kapcsolatom, de már fél éve vége lett. eleinte nagyon kínos volt egy légtérben dolgozni napi 10-12 órát, de aztán megszoktuk, és szerencsére maradt a barátság.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. augusztus 25. 22:2414.

    hu vigyazz nagyon mert nem sokaig... par honapig... max! (ha ugyesek vagytok)

    előzmény:
    heteske (13)
    2006-08-25  22:19
  19. 2006. augusztus 25. 22:1913.
    Sziasztok. És szerintetek mi van ha a kapcsolatot titkolni kell?Mert a felek nem szabadok. Akkor meddig lehet titkolni? Én meg ebben a cipőben járok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  20. 2006. augusztus 25. 22:0712.
    Szia!

    A mi házasságunk is munkahelyi kapcsolatból indult. Mi "egy szinten" voltunk, senki nem ellenezte, mindenki jó fej volt, de hozzáteszem, mi is kollégaként viselkedtünk. Nem volt összebújás, pusziszkodás, semmi hasonló, az nem oda való. Tavaly novemberben volt az esküvőnk. Én másfél év együtt dolgozás után váltottam munkát - szerintem már épp itt volt az ideje Nem volt semmi gond, de szerintem mindkét félnek kell annyi szabadság, hogy ne a nap 24 órájában a párja előtt történjen vele minden Szóval nekünk kimondottan jót tett a váltás. Most nyáron ő el is ment a cégtől, de ez már nem volt akkora változás. Most pedig már úton van a kis trónörökös
    Ami szerintem pozitívum az ilyen kapcsolatokban: egy szóval sem kell magyarázni, hogy miért dolgoztál addig ameddig, ugyanabban a ritmusban vagytok egész nap, így sokkal gördülékenyebb minden. Persze, nem ezek alapján választottam párt, ez csak a tapasztalat
    Sok szerencsét neked!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  21. 2006. augusztus 25. 22:0211.

    Tudom. Csak nem mindegy, hogy a nő terhes vagy a kapcsolat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953666 (6)
    2006-08-25  22:00
  22. Torolt_felhasznalo_174354
    Torolt_felhasznalo_174354
    2006. augusztus 25. 22:0210.
    Azt kell átgondolni mielőtt belemész egy ilyen kapcsolatba, hogyha rosszul sül el a dolog, hogyan fogsz tovább ott dolgozni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  23. 2006. augusztus 25. 22:019.

    ez nehez tema mert ha az ember szerelmes lesz, nagyon nehezen parancsol maganak A munka eleinte fokozza, persze feldobodsz tole hogy ott a szerelmed akozeledben, de aztan egyszer csak rajossz hogy n em o valo hozzad vagy forditva es szakitotok. Na ezek utan egyutt dolgozni? Szinte lehetetlen, bar ez karakterfuggo is, hogy hogy bantok a dologgal fontos, de alegjobb szerintem ha ilyen esetben egyik elhagyja a harcteret. Nem csodalkozom hogy a fonokok nem szoktak orulni egy ilyen dolognak. Fonok-beosztott. A fonok kihasznalhatja a hatalmat, pozitivabb ertekelesek, tobb dicseret, de leht a forditottja is, tobbet var el a kedvesetol es valahogy a maganeletben is megmarad ez a fonok-beosztott stilus, ha nem, lehet rossz neven veszi. Beosztott is kihasznalhatja a fonokot persze de egy szakitas utan szar leeht a fonokot hagyni dirigalni.

    Minden egyre megy, nem jo otlet de tenni nem lehet ellene, ez van, emberbol vagyunk mindannyian...   reagalunk a masik kozelsegere, a veletlen erintesekre, kozel allunk egymashoz, egyutt hulyeskedunk, nevetunk, vagy egyutt szomorkodunk, mergelodunk. Ember legyen a talpan aki a viszonzott szimpatianal meg tud maradni, minden elismeresem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758289 (1)
    2006-08-25  21:43
  24. Torolt_felhasznalo_664286
    Torolt_felhasznalo_664286
    2006. augusztus 25. 22:018.
    A főnök-beosztott viszony azonban mindig kényes kérdés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664286 (7)
    2006-08-25  22:01

Címlap

top