Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Emlőrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje
2013-05-27 12:591.
Létrehozva: 2013. május 27. 12:59
Mellrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje vasárnap, két héttel az után, hogy az amerikai filmsztár felfedte: tartva ugyanettől a daganatos betegségtől, kettős emlőeltávolításon esett át.
Nők Lapja Café: Emlőrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje
Nők Lapja Café: Emlőrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje
A beidézett szöveg melyik része hazudozás?
A 87%-ban kétkedés (pontosabban hazudozás)?
"Ilyen génmutáció előfordulásakor az emlő- és petefészekrák kialakulásának esélye szignifikánsan nagyobb, 70 éves korig megközelítőleg 80%."
Nem én írom, ezzel foglalkozó labor tudományos fokozattal rendelkező balfékjei.
"Például azok a nők, akik ötvenéves koruk előtt emlőrákban megbetegednek, 25 % eséllyel hordozzák a BRCA1 vagy BRCA2 gén mutációinak valamelyikét, amennyiben bármely (első-, másod- vagy harmadfokú) vérrokonuknál szintén előfordult ötvenéves kor alatt jelentkező emlőrák."
Ez meg abból van, amit elsőnek belinkeltem.
Angelina Jolie 38 éves! Nem 50! És nem betegedett meg!
Ennek ellenére a BRCA mutációt hordozóknál ha emlékem nem csal a 25%-nál jóval magasabbat ad a fáma a 40 éves korig. Úgy emlékszem valami 40-45%-ot. De ez nagyon messze van a 87%-tól...
Tehát a kérdésem a következő:
Hogy a pék valagába hazugozol le, amikor én a saját véleményemet leírva megkérdőjelezek egy olyan számot, amit minden fellelhető kutatási eredmény alátámaszt (10-20%-nyi differenciával a mintavételek minőségének eltérése okán)?
Azért raktam be (és ez pozitív, hogy legalább megnyitottad), hogy nézd át, keress rá a nem értett dolgokra, nézz meg ebben a szakágban tevékenykedő véleményeket, statisztikákat. Első körben pedig tüzetesen és értőn olvasd át.
Nekem nem számít, hogy megtszed-e. De csak azért, mert te ki akarsz ragadni egy bonyolult dologból egy számot, amivel a saját gondolatvilágod alá tudod támasztani, azt gondolom, nekem ezzel még nem kell egyetértenem. Nem láttad tőlem leírva sehol (bátran keress rá itt), hogy én A.J-t szidtam volna. Pont azt írtam, hogy nem lehet csodálkozni a reakcióin. Én csupán az orvosok felelősségteljességét kérdőjeleztem meg. Nem biztos, hogy A.J. így dönt, ha mondjuk 60%-ot, vagy épp 50%, vagy 40%-ot mondanak. Ott az ember talán a kivárást választja. Főleg amellett, hogy a diagnózist követően a stádiumok függvényében sem olyan rosszak a túlélési esélyek...
http://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/emlor ak/297
(Szokás szerint csak kezdet)
Vagy tévedek?
Én nem lehetek más véleményen?
??????????????????????
Mi ez a kartekony hazudozas ??????????
Te magad linkelted be , engem "negrozva" , ezt a dokumentaciot !
Tobb mint 8000 igaz tortenetbol vontak le a kovetkeztetest.
Erdemes lenne atnezned UJRA a legfrissebb , 2012 oktoberi onkologiai konferencia ismertetojet.
Minden kerdesedre valaszt talalsz.
Remekul sikerult erthetove tenni a nagykozonseg szamara , mi az , hogy hibas gen es mihez kell/lehet kezdeni , ha "kiszurtek"...
Kukac!
Egyre szanalmasabb leszel....
Aha.
"Ezeket a hozzaszolasokat elteszem, amit irtam neked, ha sor kerul ra fel fogom hasznalni."
Bármi, amit mond felhasználható Ön ellen a bíróságon...
Ismerős a mondat?
Nem mellesleg ez a harmadik fenyegetésed.
Szintén nem mellesleg, amit leírtam, vállalom, ha arra kerül a sor. Veled ellentétben én nem írtam olyat, ami vállalhatatlan...
Tökéletes?
Más fogalmaink vannak a tökéletesről...
Gondolkozni ép kéz láb dolgokon szoktam, nem nagyon érdekel, tetszik-e, hogy ezen nem fogok...
"hogy csak arra varsz, hogy belem tudjal kotni."
Ó, Te kis ártatlan :-D Már megint elővettük ezt a sajnáltatós dumát?
Szépen mondtam úgy, hogy érthető legyen. Nem kell velem egyetérteni, de ha valaki paraszt, akkor ne várja, hogy én meg úriember legyek...
Te belekötésnek vaszed a véleménykülönbséget, ezért személyes sértésként éled meg, így az első alkalommal már személyeskedsz... Én meg törlesztek...
"Koveted a hozzaszolasaim evek ota..."
Ezt hol írtam? Vagy nem véletlenül nem idézed, amikor ennyire szeretsz idézgetni?
"...a bevallasod szerint, magadba tartod a nemtudomenmit, ami talan a felgyulemlett ellenszenved..."
És ezt hol írtam?
"...kijelented, hogy a csaladi eletem nem boldog, en csak ugy csinalok."
És ezt hol írtam?
Annyira szeretsz idézgetni, tedd már meg, hogy idézed, ahol a fentiket írtam... nem megy, mi?
"Tudod elgondolkodtato vagy, ha eddig barmi is zavart, a megjegyzeseim miatt, nem szoltal, akik meg ugy beszelnek, mint az allatok itt a forumon, azt eszre sem veszed."
Most jön megint a mimóza. Ez valami húzd meg, ereszd meg játék?
Figyelj jól rám, mert ezt többet nem mondom el. Nem kell velem egyetérteni. Az ismeretségi körömben sokan zseniséggel vádolnak, az sem vagyok. De, hogy le legyek állandóan hülyézve, az nem vita és nem beszélgetés... az parasztság. És - veled ellentétben - nem vagyok mimóza. Itt is és az életben is megvédem magam, nem szorulok se segítségre, se moderátorra, se semmire. Megoldom. Ahogy téged is.
Felajánlottam a normális személyeskedéstől mentes beszédet, nemhogy nem éltél vele, még másodszorra is volt képed megfenyegetni... Erről nincs mit beszélni.
"Mutass nekem egy olyan hozzaszolasodat, amikor harcolsz a merhetetlen ocsmanysag ellen."
Cikket írtam róla. Csak a bennfenteseknek köszönhetően nem közölte le a hvg. És sehol nem mondtam, hogy a trágárság zavar. Engem a hazugság és a hazugsággal elért hamis dicsőség zavar. Ha ez eddig nem lett volna egyértelmű...
"Csak azert, mert oszinten, igen keveset lattam a nevedet eddig a forumon, te viszont bevallasod szerint evekig koveted a hozzaszolasomat es a csaladi eletemet probalod felulbiralni."
És ezt hol írtam? Megint a habokra vádaszkodsz, nemde?
"Sajnalom, ha csak fele annyira lenne jo az eleted minden fele teren, mint az enyem, akkor igen boldog embernek mondhatnad magad. Nem kell elhinned, mert a mai napig nekem is szinte hihetetlen. De benne vagyok, tehat igaz. "
Egyrészről nem tudom, hogy milyen az életed. A reakcióid alapján van véleményem róla, de akár tévedhetek is.
Annyit azért hadd kérdezzek, ha már te tudod, hogy fele annyira se jó az én életem, hogy panaszt bárhol itt az életemről hol olvastál? Csak mert nincs emlékem arról, hogy bárhol panaszkodtam volna... konkrétan, mert nincs mire.
"Ja, az a 6 ev, az miert 6 ev? Ki az, aki ebben a helyzetben el tudja magarol mondani, hogy 6 ev biztos meg itt leszel? Miert nem csak 1 ev? Ez csupan csak a gondolatom a megjegyzesedre."
Kérdezzem, vagy már tudod? Hol írtam?
"Igy bizony, ha lenne logikad, ami ugyan kell egy matek allitolagos tudasahoz, akkor nem csinalnal ilyen bakikat. "
Ezzel a mondattal tetted be a videot. Ezért kérdeztem, hogy ez lenne a baki?
"A matek tudasod es a logikad nem jon ossze akkor, ha amiert harcolsz, a tisztesseges beszelgetes erdekeben, akkor te sem vagy kulonb, csak hogy is irtad, becsomagolod aranypapirba."
Írtam: Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Ha paraszt vagy, én is. Ha normális, én is. Ilyen egyszerű. Azt gondolom, türelemmel figyelmeztettelek előre, hogy ha személyeskedsz, én is ezt fogom tenni...
"Megint te kerted ki magadnak a semmilyen megjegyzesrol, hogy mit fogok rad, hiszen te nem is csinaltal bakit?"
Ezt írtad:
"Igy bizony, ha lenne logikad, ami ugyan kell egy matek allitolagos tudasahoz, akkor nem csinalnal ilyen bakikat."
Szerintem önmagárt beszél, nem szorul indoklásra...
"Meg megtanulnod legalabb a fajfenntartast, hogy az osztonos. Ha mar emberek vagyunk, minimum."
Én az... hogy te mi, arra nem jöttem rá.
A fenti vita onnan kerekedett, hogy azt találtad mondani, hogy az állatot ne hasonlítsuk az emberhez, mert az ember gondolkodik... aztán takaróztál, hogy ösztönös. Én meg rávilágítottam, hogy igazán eldönthetnéd, hogy akkor most ösztönös, vagy gondolkodó... ennyit a minimumról...
És alapvetően nem zavar, hogy nem vagy velem kibékülve, mert a fentiek fényében pontosan látszik, hogy magaddal se... akkor mással hogy lennél?
Először is felhívod a figyelmem?
Egyrészről nem először (matek hiánya), másrészről nem is tudod a számát...
Másrészről a "vigyázz a szádra" a második fenyegetésed, amit leírtál. Külön humoros, hogy te kéred ki magadnak, hogy nem hagyom, hogy fenyegess...
"Kulon megkerlek, hogy nagyon gyorsan szedd ossze magad es ne probalj meg veletlenul sem fenyegetni, mert abbol olyan botrany lesz, hogy azt elore nem is gondolod. Elinditasz egy olyan lavinat, amit nem fogsz megkoszonni magadnak, de neked sem fogjak megkoszonni"
Ez sem fenyegetés?
A fenti dolgaidra válaszolva, majd ha lesz kellő időm, becsszóra nekilátok retyketni...
Az eq és iq fogalmakat nem hiszem, hogy te fogod nekem elmagyarázni. Butáztál, azt meg elvileg azzal mérik. De ha gondolod állok elébe egy eq, vagy egy tárgyi tudást mérő tesztnek is...
"Azt, hogy en mikor fogom magam torolni, vagy soha, az ram tartozik.
Iranyitani, dirigalni otthon csinalhatod a dolgod, hogy legyen latszata. "
Ha tudnál olvasni, egyszerűbb lenne. Ebből is látszik, nem látsz a pipától. A hozzászólásodra írtam, nem rád. Te akkor törlöd magad, amikor óhajtod. Csak a személyeskedést te kezdted, amire itt lesznek a hsz-el, hacsak nem törölteted. You see?
Az utolsó bekezdésedre, csak ismételni tudom magam. Annyira bacca a csőröd, hogy még olvasni is elfelejtettél...
Egyaltalan nem a topik temajahoz szoltam most utoljara hozza, ugy ereztem, hogy nem nyitok egy topikot csak eppen ezert, hogy megvalaszoljam neked a mondanivalomat.
Ezeket a hozzaszolasokat elteszem, amit irtam neked, ha sor kerul ra fel fogom hasznalni.
Na de amiert esetleg elolvasod ezt, most mit kuldjek neked?
Ja ezzel befejeztem.
Nem tudom, hogy lehetne ezt neked megmagyarazni, hogy ez a valaszom olyan tokeletes volt feled, amit meg akkor fel sem tudtal fogni.
Gondolkoznod kellene rajta.
------------------------------------------------ ---------------------------------------
"
Te annyi butasagot irsz itt ossze-vissza.
Ha no vagy azert, ha ferfi akkor azert.
Ha valoban azt gondolod, hogy ide legjobb tudasod szerint irtad azt, amit irtal azert, ha azert irtad, hogy csak irogass, akkor azert. "
----------------------------------------- ---------------------------------------------Tudtam, hogy csak arra varsz, hogy belem tudjal kotni.
Koveted a hozzaszolasaim evek ota a bevallasod szerint, magadba tartod a nemtudomenmit, ami talan a felgyulemlett ellenszenved, kijelented, hogy a csaladi eletem nem boldog, en csak ugy csinalok. Tudod elgondolkodtato vagy, ha eddig barmi is zavart, a megjegyzeseim miatt, nem szoltal, akik meg ugy beszelnek, mint az allatok itt a forumon, azt eszre sem veszed.
Mutass nekem egy olyan hozzaszolasodat, amikor harcolsz a merhetetlen ocsmanysag ellen. Csak azert, mert oszinten, igen keveset lattam a nevedet eddig a forumon, te viszont bevallasod szerint evekig koveted a hozzaszolasomat es a csaladi eletemet probalod felulbiralni.
Sajnalom, ha csak fele annyira lenne jo az eleted minden fele teren, mint az enyem, akkor igen boldog embernek mondhatnad magad. Nem kell elhinned, mert a mai napig nekem is szinte hihetetlen. De benne vagyok, tehat igaz.
------------------------------------------------ --------------------------------------
A bevett topikbol emlekezve erdekes olvasmany volt nekem a hozzaszolok velemenye. Klara13-mal valo beszelgetesed, semiramis viselkedesenek kiertekelese a tagoktol. Egyebkent biztos, hogy rola akartak inditani a forumot?
Ja, es nincs uldozesi maniam. Nem is volt soha. Csak ugye az embernek szeme van es lat is vele nem csak nez.
Erezd magad tovabbra is jol a topikon, feltetelezem meg hosszu ideig. Ja, az a 6 ev, az miert 6 ev? Ki az, aki ebben a helyzetben el tudja magarol mondani, hogy 6 ev biztos meg itt leszel? Miert nem csak 1 ev? Ez csupan csak a gondolatom a megjegyzesedre.
Lassan az ember mindenre rajon akarata ellnere ezen a forumon, sok mindenkit megismer, szinte csaladtag.
Ezt olvasd el megegyszer, ha akarod.
----------------
"'Ugy nez ki, mintha ide büfiztél volna, de nem baj, majd jonnek a pincsikutyak es felnyaljak.
Ne izgulj, akik ezt olvastak, meg egy masik topikba olvastak azt, amikor kikerted magadnak, hogy beszel itt egy illeto, milyen csunyan, akkor te idejossz es utanozod, csak kicsit finomabban? Ne siess annyira , varjal, irjal meg egy par hozzaszolast, mielott pözsinyafi szintjeig ersz.
" Ha pusztán a matematikához értenél, akkor hamar rájöhetnél (jó pár szabály alátámasztja), hogy tévedsz." - mondod nekem.
Igy bizony, ha lenne logikad, ami ugyan kell egy matek allitolagos tudasahoz, akkor nem csinalnal ilyen bakikat. ""
----------------
A matek tudasod es a logikad nem jon ossze akkor, ha amiert harcolsz, a tisztesseges beszelgetes erdekeben, akkor te sem vagy kulonb, csak hogy is irtad, becsomagolod aranypapirba.
Ejnye, bejnye, Angelinarol szolo videot csak betettem, mint ujdonsag, semmit nem irtam sem arrol, sem rolad.
Megint te kerted ki magadnak a semmilyen megjegyzesrol, hogy mit fogok rad, hiszen te nem is csinaltal bakit? Mondtam en egy szo megjegyzest is? Bogar van a fejedbe es muszaj neked bizonyitani a semmit? Velem szembe rendszeresen ebben a topikban?
Nem, ne haragudj, nem kivanok en veled egyaltalan beszelgetni, sem jelzovel, sem jelzo nelkul, mert eppen bemutattad rovid ido alatt, hogy mit tudsz. Beszelgessel masokkal, pihend ki magad itt a forumon, ha ugy erzed jol esik, mert igazan jo kikapcsolodas egy jo beszelgetes itt a baratokkal a mindennapi munka utan.
" Ha gondolod, részemről befejezhetjük egymás "jelzőzését", hátha akkor lesz érdemi tartalma is... Bár ehhez fel kellene nőni..."
Meg megtanulnod legalabb a fajfenntartast, hogy az osztonos. Ha mar emberek vagyunk, minimum.
Eloszor is kulon felhivom a figyelmed, hogy vigyazz a szadra, mert nem leszel sokaig olyan nagylegeny, mint most gondolod.
Kulon megkerlek, hogy nagyon gyorsan szedd ossze magad es ne probalj meg veletlenul sem fenyegetni, mert abbol olyan botrany lesz, hogy azt elore nem is gondolod. Elinditasz egy olyan lavinat, amit nem fogsz megkoszonni magadnak, de neked sem fogjak megkoszonni azok, akiket esetleg magukkal rantasz.Probald csak meg, hogy kovetsz itt a forumban engem, zaklatsz, piszkalsz, mint ezek szerint te lehettel akkor evekig.
Ezek utan rad van bizva vaganysagod velem szembe. Ertetted?
Az, hogy az IQ neked mennyi lehet, ahhoz csak gratulalni tudok, de ha valoban az emberi erteket ertened is, akkor kozel 30 eve nem IQ-val szamoljak, mert nem mervado. Attol meg lehet az IQ- akar 200 is, meg amennyit akarsz elerni, de olyan szamoknal mar mas problemak is lehetnenek nalad.
Igazan es kizarolag csak a sajat erdekedben mondom.
Azt, hogy en mikor fogom magam torolni, vagy soha, az ram tartozik.
Iranyitani, dirigalni otthon csinalhatod a dolgod, hogy legyen latszata.
Elsosorban nem latsz ki a magad beidegzodott gondolataibol, nem veszed eszre a masik mit ir neked. Meg vagy gyozodve, hogy sok buta ember van, de te meg akiket te sorolsz magad melle ezen a vilagon, azoknak el kell viselni, hogy le legyenek nezve, mert erteke nem sok van.
Ne erts felre, nem kivanok veled tarsalogni, azt hiszem ezen a neven itt beszeltunk eloszor, mert kiprovokaltad, mint ahogy irtad is.
" Azt gondoltam - mivel azt írtad -, hogy valami érvekkel fogsz jönni. Ez valahogy elmaradt. "
De az am, nem irtam egy budos szot sem, te viszont valaszoltal a semmire. Hat mondjuk, ez az, amit nem tudom, hogy ertesz-e.
Na, pontban ezért jöttem, mert valamelyik benéztem, de már nem volt időm válaszolni. Saját tapasztalat alapján -vagyis az engem orvoslóktól tudom, hogy:
Igen, a ráksejtek nem a vérrel közlekednek, hanem vagy a nyirokrendszerben "úsztatják" magukat tovább, vagy szépen felmásznak egy idegszálra, és "elcsúszdázzák" magukat valahová, ahol még nem lehet tudni miért, megállnak, majd sürgősen elhagyják azt az állapotukat, amiben jól átvágják az egész szervezetet, és nekilátnak szaporodni. (Nem is véletlen, hogy a rákos daganat közelében számos nyirokcsomót is azonnal kioperálnak. Országok protokollja válogatja, de 1 és akár 8-10, egymást követő nyirokcsomót is kivehetnek.)
A ráksejt olyan okos gonoszságában, hogy arra szavak sincsenek. Ugyanis, amig akár az idegszálakat, akár a nyirokrendszert használják fel az un. inváziójukhoz, addig olyan intelligens kémiai és biológiai "üzenetet" bocsájtanak ki magukból, hogy áh, ők semmik, ők egy nagyon is normális sejtecskék, csak éppen barangolni támadt kedvük. Emiatt nem ismeri fel a szervezet a veszélyt, és nem indit ellenük támadást. Mire beindataná, addigra meg már késő...
-------------
Kérdeznék: A te ismerőseid közül, akik rákkal kinlódtak, hánynak volt ismert anyagcsere, és/vagy cukorproblémája? Akár utólag megállapitott is.
Ahogy körbenézek, egyre inkább kiderülni látszik, hogy a legtöbb rákos megbetegedés anyagcsere probléma miatt indul be. S emiatt, akár egy tudatos, jól megválasztott étrenddel (minőségi olajok, zsirok -sok!-, kevés, minőségi fehérje, nadragulya féle növények elhagyása, minimálisra lecsökkentett szénhidrát, és a nem nightshade növények fogyasztása), a beteg maga azonnal fel tudja venni harcot, és nagyon sokat tud segiteni magán. Ami mellé az orvoslás irtózatosan fontos ugyan, de másodrendűvé válik. A francba, megint oda lyukadunk ki, hogy az vagy, amit megeszel...
Azért annyi valóság van a "buzik" és az Aids összekapcsoltságában, hogy épp az egyik, un. Number 1 case-nek, azon belül is, egy amerikai stewardnak köszönhető, hogy rájöttek az egész fertőzési láncolatra. (Nem biztos, hogy pontban ez volt az eset megnevezése, de valami nagyon ilyesmi volt.)
Ez a fiú steward a világ számos kikötőjében tartott fiúbarátot, és szépen meg is fertőzte azokat. Innét indult az egész Aids-nek a felgöngyölitése.
-------------------
Magánvélemény em: A jóléti társadalom nem hogy jóléti, hanem határozottan kárára volt, és van is az emberiségnek.
Jujj! :-D
Ilyenkor szoktam kérdezni, hogy miért mi lesz? Körberajzolsz és kivágsz kartonból? :-D
Inkább hasznos lesz, mint kellemes.
Még pár évig biztosan.
Majd valahogy kihúzom hétfőig :-D
Na mostmar aztan allitsd le magad, de nagyon gyorsan.
Mondd, megis mit kepzelsz magadrol?
Ha nem tudsz valamit, akkor ne beszelj rola. Amirol meg beszelsz, annak se fule, se farka.
Legyen kellemes hetveged, bolhacirkuszt nelkulem tarthatsz, hetfon jovok.
Pihenj jot. Aludj jot.
Ha ennyire olvasott vagy más topikokban, akkor azt is tudnád (mert leírtam), hogy addig tartom az ígéretem, amíg meg nem szegetik velem. Mint a te esetedben.
Nem nagyon lesz itt, aki visszaolvassa, hogy ki kezdte a személyeskedést és a másik "butázását", de ha mégis, nem jössz ki belőle túl jól, hacsak nem törölteted majd...
Wow!
Erre a videóra mondod, hogy bakit csináltam? Miért is?
A szakértőnek meg nézz utána. Vele ellentétben (és a 87%-kal dobálózással ellentétben) 15-20 éve rákkutatással foglalkozók nem osztják ezt a magas számot. Ne velem vitázz, hanem velük.
Egyébként már rég elment a beszélgetés erről ez esetről...
Sajnálod az idegállapotom? Miért is?
Csak annyit tettem, mint te. Elkezdtelek ócsárolni. Vagy az már nem tetsző számodra? Picinke érzékeny i-gazságérzetedet sértette? Talán legközelebb ne lebutázz és lezöldségezz másokat, hanem fogalmazz másképp. Nem kell egyetérteni velem, sosem volt elvárás. Csak nem kell sértegetni. Mert még a végén (amit nem fogadnál el), rendezünk egy IQ versenyt. :-D Nagy lenne a tétje, mert a papírra nem a számot írnánk, hanem azt, hogy "butább, mint egy zöldség" (azaz én :-D)...
Azt gondoltam - mivel azt írtad -, hogy valami érvekkel fogsz jönni. Ez valahogy elmaradt. Nyugodtan írj, elolvasom. Azt is jelezni fogom, ha egyetértek veled. Bár erre kevés az esély.
Ha gondolod, részemről befejezhetjük egymás "jelzőzését", hátha akkor lesz érdemi tartalma is... Bár ehhez fel kellene nőni...
Te nem erted meg, hogy itt a tema Angelina Jolie operacioja es ahhoz kapcsolatos mondanivalok, hogy a nagynenikeje is abban halt meg?
A legjobb vedekezes a tamadast valasztod kis tisztesseges a beszelgetesre?
Meg csak azt irtam, hogy ervelni fogok. Egy szot sem irtam. Te mar arra is valaszoltal.
A valaszod meg igen erdekes.
Ugy nez ki, mintha ide büfiztél volna, de nem baj, majd jonnek a pincsikutyak es felnyaljak.
Ne izgulj, akik ezt olvastak, meg egy masik topikba olvastak azt, amikor kikerted magadnak, hogy beszel itt egy illeto, milyen csunyan, akkor te idejossz es utanozod, csak kicsit finomabban? Ne siess annyira , varjal, irjal meg egy par hozzaszolast, mielott pözsinyafi szintjeig ersz.
" Ha pusztán a matematikához értenél, akkor hamar rájöhetnél (jó pár szabály alátámasztja), hogy tévedsz." - mondod nekem.
Igy bizony, ha lenne logikad, ami ugyan kell egy matek allitolagos tudasahoz, akkor nem csinalnal ilyen bakikat.
http://abcnews.go.com/WNT/video/angelina-jo lie-decision-19397097
Szekta tag vagy? Sajnalom az idegallapotodat. Jotanacs tolem.
Ne foglalkozz massal, csak magaddal. Meg fogja neked erni.
Mivel elolvastad, ezert egyjar eperrel.
Tartsd mar be azt, hogy nem valaszolsz, ne csak mondd, hogy nincs ertelme, hanem azt csinald, amit mondasz.
Olvasom, mert hasznomra válik.
Az, hogy érvelsz, elég túlzás. Sajátos önmagasztalás, mintsem igazság.
Lehet a tényekkel szemben "érvelni", csak nem biztos, hogy érdemes.
Ha pusztán a matematikához értenél, akkor hamar rájöhetnél (jó pár szabály alátámasztja), hogy tévedsz.
Zöldséget pedig nem írok. Abból főzni szoktam legfeljebb...
Egy felületes szemszögből nézett állítólagos érvelés pedig nem tartalmilag, hanem emberileg érdekes számomra. Úgyhogy jó tanulmány olvasni a ragaszkodásod.
Aminek egyetlen oka van. A hited. Ha elvesztenéd a biztos és szép jövő reményét is, beleroppannál. Ezért hinned kell, hogy minden rendben.
Nincs rendben. És nem is lesz mostanában.
És, ha iagazd lenne, akkor nem lenne tendencia világszerte, hogy a globalizációs törekvések ellenére egyre többen adják fel a "jobb létet" és menekülnek el a nagyvárosokból, metropoliszokból a vidéki életbe, még akkor is, ha földet kell túrniuk.
Nem kell észrevedd. A menekülő embereknek nem hiányoznak a te általad szajkózott "igazság".
Írj bátran, el fogom olvasni. Talán reagálni is fogok. Bár értelme nincs, hisz aki nem azt vallja, amit te, az hülye. Aztán, ha ezt észreveszi, akkor lovagolsz a szavakon, hogy olyat nem mondtál. Tudod tarta,milag nincs különbség aközött számomra, hogy te egy egetverő barom vagy, vagy sületlenségeket beszélsz. Ugyanazt jelenti, csak az utóbbiból még sugárzik egyfajta felsőbbrendűség és lenézés is. Az előbbi nem megjátszós. Személyes tapasztalatom alátámasztja az alábbi idézetet: "A nagy emberek hangjától hangos a világ, pedig hatalmuk csupán egy suttogásra elég"
Nem vagy te se nem olyan okos, se nem olyen erős, mint ameilyennek mutatod magad. Veled ellentétben én már el tudom viselni az igazságot, te még nem vagy rá kész.
Ma nem, de ha tetszik neked, ha nem, ervelni fogok a zoldsegeidre.
Mondtam mar joval elobb ne valaszolj. Attol en meg fogok irni. Legfeljebb nem nezel majd vissza.
"Van fogalmad arrol, hogy mit beszelsz? Van fogalmad arrol, hogy milyen oruletes lelki fajdalom az, ha egy no gyereket akar es nem lehet neki?"
Ítt írod a lényeget, amiben nem értünk egyet. Te elfogadod ezt a világot, én nem. Én nem szeretem az akarom világát. A tudatosságára büszke ember nem veszi észre, hogy talán nem kellene akarnia...
"Igen, hatarozottan allitom, hogy oruletes butasagokat irtal valami miatt."
A te olvasatodban. De akkor legyen. Ha egy buta méltatja az általam leírottakat, akkor a vélemény buta, vagy a méltató?
Kérdezem azért, mert már harmadszor hülyézel le, bár tagadod...
Na, további jó topikolást...
Mitől félnék?
Attól, amit a hozzád hasonló kimagyrázó emberek az átlagra zúdítanak? Akik kimossák az emberek agyát, mint egy zoknit, hogy a "jóléti társadalom" igaenis jóléti?
Hagyjuk egymást hus, mert olyan messze állsz a valóságtól, hogy az már fáj. Szívesen elmélkedek bárkivel, de csak, ha van értelme...
Akkor legyen neked igazad: Félek. És hülye is vagyok.
Ja, míg el nem felejtem. Hiányos információkon alapul, hogy az AIDS terjedése a porbafingó felelőtlensége. Ld, amikor még a buzikat vádolták vele...semmi köze nem volt hozzájuk, de jó figyelem elterelés volt. Az más tészta, hogy a kutatóbiológusok felelőssége vitatható-e.
Ahogy azon sem gondolkodnál el soha, hogy az írott történelem során soha nem látott sebességgel mutálódnak a vírusok és baktériumok és ennek vajh, mi lehet az oka. Tudom, szerinted a porbafingó átlagember...
Itt valóban befejeztem veled a diskurzust, köszönöm az eddigi beszélgetést. Sokat tanultam belőle.
Ezt írtad:
"
Te annyi butasagot irsz itt ossze-vissza.
Ha no vagy azert, ha ferfi akkor azert.
Ha valoban azt gondolod, hogy ide legjobb tudasod szerint irtad azt, amit irtal azert, ha azert irtad, hogy csak irogass, akkor azert. "
A baromozás nyíltan, vagy épp szépen becsomagolva és díszkötésben átadva számomra mellékes. Az a te időtöltésed, ha csomagolod. A fenti mondataid értelme az. Azt már nem is számítva, hogy az eddigiek fényében én tévedek kevésbé...
Amilyet akarsz.
A mondatot értsd:
Nem tudhatja az ember, hogy új faj alakult ki ma, vagy még nem felfedezettre bukkant. Érthetően írtam. És veled ellentétben még nem hallottam olyan kutatót, aki azt mondta volna, hogy újonnan kialakult fajt fedezett volna fel, hanem azt mondja, hogy új fajt. NAgy differencia, ezért írtam, hogy csúsztatsz. És nem tévedtem, csúsztatás.
Meg erre is valaszolok. Irod, hogy :
"A természetben nincs így.
A természetben, ha szaporodik is, elpusztítja az anya, ha életképtelen az utód.
"Hiszen a noknek, mint a szaporodasert felelosoknek ebben az eletben, ez sokkal nehezebb a vele szuletett osztonok miatt."
Szép mondat. A nő a teremtés kronája. Nézd el nekem, ha ennek nem fekszem le, ahogy annak sem, hogy a férfi lenne.
Szó nincs ösztönről. Amikor évekig csinál végig valaki mindenféle kúrát, kaparást, műtéteket, beültetéseket, ott szó nincs ösztönről. Az ösztöneid védenek. Nem véletlenül. Persze ebben sem kell egyetérteni velem :-D "
Ugye tudtad, hogy nem fogok veled egyet erteni?
Elsosorban, nem minden "anya" pusztitja el a termeszetben az eletkeptelen utodat. Ehes anya kepes ra. Van olyan anya az allatvilasgban, mert feltetelezem, hogy errol irtal, amelyik nem emlos allat. Pl,. a teknos tojassal szaporodik es kikelni a melegre hagyja az utodait. Osztonosen betakarja, tehat elore megvedi a tojasait, amennyire tole telik.
Noknel nincs szo osztonrol? Ugye viccelsz?
Nem teremtes koronajarol van szo, hanem arrol, hogy a ferfi eletkepes sejtje talalkozzon a noi petesejttel, a no 9 honapig magaban hordozza leendo gyermeket, majd eteteserol, gondozasarol gondoskodik hosszu evekig. Ez az altalanos. A gondoskodasban resztvesz az apa is.
Hogy a ferfin mult volna eddig a szuletendo gyerek kihordasa? Hol, talan a zacskoiban? Ezt akarod mondani, ezert nem igaz az, amit irtam?
================
""Amikor évekig csinál végig valaki mindenféle kúrát, kaparást, műtéteket, beültetéseket, ott szó nincs ösztönről. Az ösztöneid védenek. Nem véletlenül. Persze ebben sem kell egyetérteni velem :-D ""
Van fogalmad arrol, hogy mit beszelsz? Van fogalmad arrol, hogy milyen oruletes lelki fajdalom az, ha egy no gyereket akar es nem lehet neki?
Van fogalmad arra, hogy mire kepes erte?
Igen, hatarozottan allitom, hogy oruletes butasagokat irtal valami miatt.
Ezert nem ertettem veled egyet.
De aki veled egyetert, az egyet ert veled. Egyforman gondolkodtok. Ennyi, nem mas.
Orulok, hogy vegig olvastal. Ezert pedig pezsgo jar.
Egy olyan volágban, ahol az emberek 90%-anapi szinten retteg a holnaptól, pedig nincs háború, vagy ...vész?
Tényleg jobb az életmisőség?"
Mondtam en, hogy felsz.
Igen az emberek eletenek minosege sokkal jobb, mint volt. Csodalkozom azon, ha ketelkedsz. Az AIDS pedig a felelolensegek egyik betegcege is, amikor rajottek, hogy mi a legsikeresebb vedekezese a gyogyitasara, akkor hasznaljak, ahol tudjak. Az, hogy felnott, gondolkodni kepes emberek ezt a betegseget tudatosan terjesztik, ezt nem tudod mire fogni, csak a felelotlensegre. Arra nem, hogy nem probaljak kifejleszteni ra a gyogyszert
a kutatok.
Mert, ha tanacsolnad, akkor te is ellatnal minden embert azzal a tanaccsal, hogy keremszepen, tessek vigyazni legalabb a gyerekekere es nem megfertozni oket ezzel szornyu betegseget. Vagy legalabb a tarsukra vigyazzanak.
De lehet az embereknek beszelni? Neeeeeeeeem, ok nagyon okosak, ok nagyon jol tudnak mindent.
Az emberi felelotlenseget ne tevezd ossze az elet minosegenek kritizalasaval. Ne azokat hibaztasd, akik tesznek erte, azokat, akik ellen tesznek. Ne azokat, akik visszaelnek dolgokkal. Vilagos?
Idezet toled:
"Ha egyik mondatodban (az emberek gyakorta hivatkoznak erre) azt mondod, az ember nem csupán ösztönlény, ezért nem hasonlítható az állatokhoz, a másikban meg az ösztönökről beszélsz, za nem tűnik túl konzekvensnek. El kell dönteni. Ösztön, vagy nem ösztön. Az nem működik, hogy amikor kifogást keresünk, akkor ösztön, amikor épp nem keresünk, akkor meg gondolkodó..."
Teljesen normalis dolog az emberekrol allitani azt, hogy osztonosen es tudatosan is gondolkodnak.
Az esztelenseg az lenne, ha azt allitanam, hogy minden ember kepes mindkettore ugy, hogy az tokeletesen megfeleljen neki is es mindenkinek.
Bezzeg te azt allitod, hogy millio kutato bebizonyitotta, hogy az allatok gondolkodnak is.
En meg azt allitom, hogy az elvemaradas osztone az, ami megtanitja a madarakat arra, hogy elve maradjon es a kukacot kibanyassza, ha megehezett. Talan a varosi kukacnak ez tobb idejebe kerul, vagy oreg volt a kukac es mar nem erdekelte a tulelese. Vagy ongyilkos akart lenni banataban.
En meg abban a velemenyben hiszek, hogy az allatoknak az eletben maradas osztone igen igen hasonlo a gondolkodasehoz.
Mert az a szurke kicsi lepke is azert maradt eletben, mert alkalmazkodo kepessege volt. Alkalmazkodott a kornyezetehez.
Nem erdekel, hogy van sapkad, vagy nincs.
Valaszolnod sem kell. En csak mondom a magamet. Meg barmozni sem barmozok. Szamomra soha nincs ertelme.
Valoszinu osszetevesztesz valakivel. Megteheted. Nem vagy vele egyedul.
Csak azert valaszolok, mert nem szeretem, ha butasagokat irsz es felrevezeted az itt olvasokat, kritizalod azt, amit nem irtam. tehat, bizony igaz az, hogy velem szemben csusztattal.
Ezt irtam:
" Nem igaz, mert egyre tobb olyan allat jelenik meg a Foldon, amit meg nem lattak elotte soha. Ezek feltetelezhetoen genserules kovetkezteben fejlodtek ki. "
Erre te ezt valaszoltad:
" Azt mondani, hogy a földön naponta új fajok jelennének meg erős csúsztatás. Ha csak a tengerek és óceánok mélyén lévő karsztforrásdok élővilágát tekintem havonta 200 új rákfajt fedeznek fel. "
Tehat, nem minden naprol beszeltem, hanem azt irtam, hogy egyre tobb olyan allat. Meg csak vizi allatokrol sem beszeltem. Meg csak szamokat sem emlitettem.
Aztan irod:
"Tudod a bizalmat nem adják. Azt megszolgálják." Igy igaz, bizony. Minden teren.
De ezek utan reszemrol milyen bizalmat adhatnek neked ?
Sajnálom.
Jó figyelemfelkeltő az orvosi ellenőrzés szükségessége miatt
Lányok, asszonyok.
Ne hanyagoljátok el magatokat.
Ellenőríztessétek magatokat.Lehet, hogy időben találják meg a bajt.
Adjatok esélyt magatoknak.
Van néhány fórumtárs akikkel pont emiatt írunk ilyen topikokba, hogy felhívjuk a figyelmeteket az egészségmegörzés fontosságára.
Nem csak magatoknak tesztek jót egy ilyen lépéssel, hanem az egész család javára válik, ha baj estén időben kezelésben, ellátásban részesültük.
Fontos!Fontos!
Nagyon egyet ertek veled. A teljes tudas birtokaban soha nem lesz. Azert, mert mindig valtozas tortenik a foldon. Ami befolyasolja az eletet.
Hogy lelki alapon alakul ki a betegseg, vagy a betegseg elso jele a hangulatvaltozas, nem lehet tudni. Ha tudnak, mar tobbet lehetne rola hallani.
Az agy mukodese igen bonyolult. Kepes-e eszre venni a beteg idoben a sejtek osszeferhetetlenseget.
Ha teljesen egyforman indulnanak a tunetek a betegsegek kialakulasainal, akkor sokkal konyebb lenne. De minden szervezet mas.
Ezert van megkerdojelezve sokak szerint Angelina mutete. Mert az mar megtortent. A nem lathato kovetkezmenyek miatt.
Kibol mit valt ki a felelem erzese, o ezzel mit inditott el, milyen lavinat.
Nem minden no hatarozott. Aki hatarozatlan is, meg beteg is, az mindenben kapaszkodast keres.
Ha szeretsz butasagokat irni, akkor tudomasul van veve.
" A sok okosnak adok vele tápot csámcsogni.
hadd kérdezzek vissza: most ennek a nickednek adtad a bölcsek kövét és a gugli hatalmát?"
Ha te talalsz itt, lassan 10 eve olyan mondatot a hozzaszolasomban, amit a guglibol vettem ki es nem jeleztem, akkor megeszem a kalapom. Meg akkor is, ha szalmabol van.
Valoban van tobb nevem is, nem titok, a normails beszelgetes erdekeben nyitottam, soha vissza nem elve vele. Teccik erteni? Ugyan olyan tiszteletben tartva vele mindenkit, mint a valo eletben. Ott pedig nagyon tudom oket tisztelni. Igy kituno erzekem van a tiszteletlenseg barmilyen fokarol barhol ezen a vilagon.
Nem ertem a 15 ev gondolkodasi idot sem. Meg azt sem, hogy barmi is legyen a rak gyogyszere, attol vajon orok elet maradna a foldon?
Lehetetlen.
Ha egy rak sejt olyan igazi jo, azt ki nem irtja egyenlore semmi a szervezetbol. Ez az emberben benne terem. Van akinek a joindulatu fejlodik ki a szervezeteben, van akiben a rosszindulatu. Ezen mulik. Meg azon, hogy milyen fokozatban veszik eszre.
Eszem agaban sincs a rakos sejtrol kiseloadast tartani, mert nem vagyok kutato. Segitseg kellene hozza. De nem a gugggggli.
Nem dolgom.
Bizonyítsa az, aki barmoz másokat. Bár ehhez tudás kellene, nem gugli.
A filmmel kapcsolatosan megjegyezném, hogy űrhajós jelölt most is csak az lehet, akit tökéletesen egészségesnek találnak. Ennek megállapítására bevetik az összes ismeretüket, a genetikát is. Borzasztó sok mindenről még fogalma sincs az orvostudománynak, tehát bizonyos dolgokat még nem tud megállapítani. A "teljes" tudás birtokában valószínűleg sosem lesz, hisz nagyon sok minden közre játszik egy betegség kialakulásánál.
Én azt gondolom, hogy nagyon sok betegség "lelki" alapon alakul ki. Ez is egy szegmens, de van még jó pár. Ezek együttállásakor következik be. Ezért olyan bonyolult dolog a jóslás. Genetikalig lehet, hogy nagyobb a hajandóság, de ha az összes többi nem jelentkezik, akkor nem lesz beteg. De, az ellenkezője is igaz szerintem, tehát genetikailag kevés az esély, de más vonalon szinte minden oda vezet, akkor beteg lesz.
Ja és sapka sincs rajtam...
már nem fogok válaszolni.
Szeretek butaságot írni. A sok okosnak adok vele tápot csámcsogni.
hadd kérdezzek vissza: most ennek a nickednek adtad a bölcsek kövét és a gugli hatalmát?
tudod számomra csak egy bosszantó van (már amennyire alkalmas vagyok bosszankodásra) az ilyen "okosok" viselkedésében. 10-15 čvvel később egyik sem jött még vissza, hogy elmondja, hogy tévedett...
adok egy gondolatot, amit vitathatsz, csak majd 15 év múlva:
A rákos áttétel a nyirokrendszeren "közlekednek", nem a vérrel.
A rák kialakulását vírus és vegyi anyag kombinációja okozza. Plusz rosszpont, ha antibiotikumos kezeléssel párosult a vírusos megbetegedés.
Óra indul. 15 év.
Te annyi butasagot irsz itt ossze-vissza.
Ha no vagy azert, ha ferfi akkor azert.
Ha valoban azt gondolod, hogy ide legjobb tudasod szerint irtad azt, amit irtal azert, ha azert irtad, hogy csak irogass, akkor azert.
"csusztatsz" eppen eleget ahhoz, hogy mosolyogjak rajtad. Ezt viszont ezt a mosolyt koszonom.
Ha es esetleg elolvasod, egy kavet megerdemelsz.