Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. 2015. május 10. 17:39117851.

    Tegnap hazafele kb 7 körül szakadt-elálllt-szakadt az eső, ott jót tett a földeknek.
    Millám, én nem biztatom Ágit, mert egy szárazság, vagy jégeső is elverheti a nehéz munkáját, és mivel tudjuk, hogy a dereka fájós, nincs az a saját termés, ami megérné.
    De ez csak az én véleményem, és nem a lustaság beszél belőlem. Ugyhogy ez az, ami nem kötelező.
    No, várom a lyányokat én is, kivel mi is történt mostanában. Csipiszem lelkére sokat gondolok, na persze a Petiére is.


    Küldöm a doktorhalat minden gondra. (ha ez ilyen egyszerű lenne, ugye?)

    előzmény:
    milla55 (117848)
    2015-05-10  13:21
  2. 2015. május 10. 17:39117850.

    A kacsa Csipiszre is emlékeztet!


    Itt pedig az én mai vacsorám lesz látható, vegyetek bátran belőle, nagyon nagy adag:

    előzmény:
    tűzvihar (117849)
    2015-05-10  17:27
  3. 2015. május 10. 17:27117849.

    Akiknek név szerint nem küldök képet, azoknak mindet küldöm, mint a Kivánságkosárban.
    De itt a nőszirom vagy liliomról Ági jutott eszembe, az árvácskás virágágyásról Te, a két kacsásról - na ki más, ha nem Judit, és a 4. képen a teraszról meg Mindenki.
    És a tulipános virágágyról is Judit, de lemerült az akku addigra. Eddig kibirta 1 feltöltéssel egy napig, most ugy látszik "öregszik", mint én, kicsit elfáradtam hazaindulásig.


    Van a házunknál is ilyengrizestészta bokor-fa, de gőzöm sincs, mi a neve.

    előzmény:
    milla55 (117847)
    2015-05-10  13:03
  4. 2015. május 10. 13:21117848.

    Nálunk pedig elkeserítő szárazság van.Március óta összesen 10liter víz gyűlt össze a hordóban ami az egész háztető vizét gyűjtené.Mondják, hogy sSzeged környékén pedig nagy jégkár volt.


    Én mindenen spórolok, de most az a luxusom, hogy a drága városi vízzel locsolom a pár növénykémet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117835)
    2015-05-10  04:38
  5. 2015. május 10. 13:03117847.

    Ezen a tóparton tényleg jó lehet üldögélni.Ott biztosan csend is van.Köszönöm hogy gondoltál rám és szépek a képek.

    előzmény:
    tűzvihar (117841)
    2015-05-10  12:32
  6. 2015. május 10. 13:01117846.

    Bizony nekünk is elég nehéz amikor néha, néha Edit későn jön haza.Muszáj kimenni a buszmegállóhoz.Nem lehet mit csinálni ezek a fiatalok este rendezik a programokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (117831)
    2015-05-09  20:16
  7. 2015. május 10. 12:55117845.

    Ágikám teljesen megértelek nem szólok bele csak egy kicsit biztatni akarlak, de kérlek ne érts félre.


    Én nem adnám fel.Legfeljebb 1 négyzemétert megművelnék és ültetnék pár paradicsomot és paprikát.Nálunk lehet kapni olyanszép virágzó palántákat veszel akkor az még jó lesz.Még kicsi termés is van rajta.Aztán van olyan növény ami még másodvetésnek is jó. pl cékla sárgarépa zöldbab.


    Az biztos hogy sokszor olcsóbban megveszed mint amit dolgozol vele.De amit saját magadnak termelsz az biztosan jobb.Azért mert nincs agyon műtrágyázva és permetezve.


    Megértem hogy csalódtál és rosszul esik, de fel a fejjel.Most én próbállak vigasztalni.


    Most egy vidámat is írok.Május 19-én Ivó névnap van ezért a klubban a fiúkat ünnepeltük.Volt versike hogy milyen csodásak a teremtés koronái,  vidámság, és még egy pohárka pezsgő is volt.


    Ne reklamáljanak itt nekünk a nőnap miatt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117835)
    2015-05-10  04:38
  8. 2015. május 10. 12:54117844.

    Monám angyalom, eldurvult ez az ország, morál? hát azt ne keresd. Jobb, ha nem néz az ember már senkire. Olyan fél 11 körül voltunk este a 6-oson a Moszkva-térnél, egyedül nem szivesen mennék.  Ny.egyházán is van 2 kis vörös macskamedve, de annyira a fa tetején voltak, hogy max. a zsiráf feje tetejéről láttam volna őket.-
    Megyek főzni, éhesek vagyunk.  Nyugodj meg, nem lesz a srácoknak bajuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (117833)
    2015-05-09  20:59
  9. 2015. május 10. 12:45117843.

    Mindjárt bezárom a boltot délutánig, virágokat kell locsolnon, a madarakat ellátni, és vacsorára rakott csirkemellet sütni, brokkolival, sárgarépával, zöldpaprikával, paradicsommal, nyakonöntve joghurttal és megfejelve reszelt sajttal, de talán még pár szelet sonkát is teszek közé. Hatalmas adag lesz, megint marad a fagyon több étkezésre való.

  10. 2015. május 10. 12:43117842.

    Igen, többen is hiányoznak, o-mama Évike is pl. , őt nem említetted. Dominikát azért emeltem ki, mert neki küldtem pár napja egy emailt, és arra válaszolt most. Ő jelentkezett legrégebben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117840)
    2015-05-10  12:31
  11. 2015. május 10. 12:32117841.

    Sziasztok Lányok!
    Ágikám, tegnap Ny.egyháza Sóstó parkjában pár képet készitettem, az állatkerten kivül.
    Gondoltam itt Rád, Millára, Utazónkra, mert ezekről Ti jutottatok eszembe.
    Most ezt teszem fel. Persze, minden lányra gondoltam, hogy a tóparton milyen jót tracsiznánk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117816)
    2015-05-08  22:40
  12. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 10. 12:31117840.

    Ani is rég jött, gondolom most elég szomorúak, de azért remélem hogy nem beteg.

    előzmény:
    veracsek (117838)
    2015-05-10  06:58
  13. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 10. 12:28117839.

    Csipsz meg rupcsi sem jelentkezett már elég régen. 

    előzmény:
    veracsek (117838)
    2015-05-10  06:58
  14. 2015. május 10. 06:58117838.

    Köszönöm a finom reggelit!


    Dominika végre válaszolt, sok gondjuk van, mindketten betegek voltak, antibiotikumokat szedtek, ő még most is benne van.


    Mai bölcsességek:

  15. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 10. 04:48117837.

    Most pedig itt a reggeli.


     

  16. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 10. 04:45117836.

    Sajnálom az unokáidat, remélem nem lesz máskor bajuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (117831)
    2015-05-09  20:16
  17. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 10. 04:38117835.

    Nem szántották sehogyan sem mert lerobbant a motoros szántó.  Ha jó idő lesz jövő szombaton akkor talán felszántják, de van előttem pár másik is aki már régen ott kertészkedik, én meg új vagyok és utolsó., és utána meg vasárnaptól keddig vagy szerdáig esik az eső.  Hát, azt hiszem hogy hagyom a fenébe az egészet.  Kézzel nem nagyon lehet felásni, legalább is én nem tudom mert a fű ami beborítja nagyon le van taposva és kemény.  Ezért nem tettük rá a komposztot sem, és tele van gazzal.  Előbb ki kell tisztítani, és csak azután mehet a komposzt plusz talán trágya is.  Mire rá kerül a sor az ültetésre már nem is lesz érdemes mert nem hiszem hogy beérik valami.  Azt hiszem hogy nem fogok vele vacakolni, annyit én úgysem eszem hogy ne tudjam megfizetni az üzletben azt a pár darab zöldséget.  Esetleg az erkélyre teszek valamit, és kész.  Fogok én itt mérgelődni meg a derekamat kikészíteni?  Hát nem hiszem.  Ennek élvezetnek kéne lenni de nem az, csak jól felbosszantottam magam ma.  Na majd még jövő héten oda nézek hogy mi a helyzet, és akkor eldöntöm hogy csinálom-e vagy sem.

    előzmény:
    Nenszi (117829)
    2015-05-09  18:39
  18. 2015. május 9. 21:08117834.

    Az én fiam kedden volt itt nálam, de jövő kedden nem ér rá, egyedül kell megoldanom a kórházba menést-jövést, és lehet, hogy az utána következő kedd ugyanilyen lesz.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (117833)
    2015-05-09  20:59
  19. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2015. május 9. 20:59117833.

    haho, VERONIQUE!


    örülök, hogy örülsz nekem...ez jolesik.         en is  örülök,hogy vegre ,,lathatlak,, titeket. 


    igaz, tenyleg csak nehanyan vagytok itt mindig...


    mostanaban sokat foglalkozom a növenyekkel, fözöcskezek, egyeb elfoglaltsagok... a gyerekek sokat jönnek hozzam...igaz, van, mikor napokig nem, de aztan megjelennek szo nelkül.  ma nagy vita-nap volt, lanyom el is rohant, de feldulta öt is az unokam esete. regebben nem sürün voltak ilyen dolgok, manapsag mindennapos lett - ki a hibas? naaaaaaaaa??? tudod, ugye?  remelem, megjavul valaha is a közbiztonsag...persze, ha megerem??? 

    előzmény:
    veracsek (117832)
    2015-05-09  20:26
  20. 2015. május 9. 20:26117832.

    Szia Mona!


    Elég szörnyű, hogy ilyen dúvadak szaladgálnak, akik külső alapján bele kötnek idegenekbe!!!


    Az viszont örvendetes, hogy itt vagy, mostanában nagyon sokan maradnak távol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (117831)
    2015-05-09  20:16
  21. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2015. május 9. 20:16117831.

    hi, kislanyok!


    ez a par perc most nalam is aktualis: sok-sok m u n k a  utan vegre itt vagyok...


    kicsit le is voltam taglozva, mert otthonrol az unokaim dumcsiztak a lanyommal, elmeseltek, hogy megtamadta öket egy pasi: ,,- ti, rockerek vagytok? - " volt a kerdese, es mar ütött is. 3-an voltak az unokaim + egy fiu...de ök nem verekedösek, ezert kapott mindegyik ettöl a vadallattol /aki mellesleg 2 gyerekkel volt es egy növel, aki visitozott, miközben a pasija ,,karatezott,, a fiukkal... kis/?/ unokam feltette a fotot a facebookra, serülese is lett...ezert nagyon fel voltam ma dulva...


    szörnyü allapotok uralkodhatnak otthon - es meg mi varhato? remelem - imadkozom nagyon - hogy a gyerekeket ne erje több inzultus...szörnyü!!! 


    egyebkent mi itt megvagyunk. zajlanak az esemenyek. gyerekek doliznak, a mamajuk meg itthon tesz-vesz, estere mar nem erzi a derekat, hatat...diohejban ennyi. 


    olvasgattalak benneteket: szep viragokat, allatkakat, es idezeteket hoztatok. jo volt visszanezni, hogyan zajlik a topic. 


    nagy dicseret  neked VERONIQUE, hogy kijarsz sürün. 


    NENSZIKE: kibujtak a viragaid - a magok, amiket küldtel. meg nem latszik, mi lesz belölük, de mar a napocska kihajtotta a földböl. kivancsi vagyok rajuk. a borsom 10 cm-es, kb. a sarkantyukam is. kibujtak a konyha-zöldjeim is, az eprek varjak a napot, meleget. szepek az iriszeid.


    AGI: aranyos dolgokat hoztal. a szurikatak nekem is kedvenceim.aranyosak. jo munkat a kertedhez!



     


     

    előzmény:
    veracsek (117823)
    2015-05-09  07:54
  22. 2015. május 9. 18:56117830.

    Megtaláltam a maradék torta fényképét, igértem a receptet:


    Trüffelkrém torta sütés nélkül.


    20dkg étcsoki, 7dl habtejszín, 2 evőkanál méz, 2 teás instant kávépor, 1 teás fahéj, 1evő kakaópor a tetejére.


    Az összetört csokit, a mézzel, 3dl habtejszinnel gőz fölött kevergetve megolvasztani.


    4dl habtejszint keményre felverni, hozzáadni a kávéport és a fahéjat.


    A kissé kihült csokihoz finoman hozzákeverni a tejszinhabot, morzsával megszórt tortaformába önteni és legalább 2 órára hütőbe tenni. 


    Tálalás elött a kapcsos oldalt levenni, kakaóval meghinteni.


    Én  kuglóf szerű formába tettem és közkívánatra nem szórtam meg kakaóval. Maradt 3 szelet, azt lefagyasztottam, és parféként elnyalogattuk favágás közben.

  23. 2015. május 9. 18:39117829.

    Köszi a megfordítást! Egyenlöre örülök hogy megtaláltam, mert most a Nokia Suite-val tudom gépre tenni a képeket, de ez nem írja hogy hova mentse. Megtaláltam, de még nem tudom ott megfordítva lementeni. Nálunk szántás elött hordják szét a trágyát és utána beleszántják még ősszel. Neked biztos egyben szántják fel a többiekével. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117828)
    2015-05-09  16:57
  24. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 9. 16:57117828.

    Szia Nenszike, köszi a sok szép írisz képet, elmentettem és megfordítottam mindet.  Gyönyörű a kerted.  majd idővel ha felteszek képeket virágokról, engedelmeddel ezekből is fogok feltenni.  Most itt van négy az íriszeid közül, megfordítva.


    Most megyek ki én is a "kertembe", ma szántják, és kell dolgoznom, bele kell ásni a komposztot, talán még trágyát is majd, de azt még meglátom, nem tudom hogy tudok-e annyi trágyát oda hordani.  Zacskókban árulják, és kéne talán 5 vagy 6 zacskóval, de azt valakinek oda is kell szállítani és emelgetni.  Most nem vagyok olyan állapotban hogy ezt megtegyem, de majd meglátom.  Egyelőre csak a komposztot akarom beleásni, aztán lehet hogy a derekamnak az is elég lesz.

    előzmény:
    Nenszi (117826)
    2015-05-09  15:05
  25. 2015. május 9. 15:16117827.

    Nem gondoltam komolyan, csak arra emlékeztetett!


    Most az Indavideón nézem a Hearstrings másodszori megtekintése után előszörre a Hallom a hangod c. sorozatot, nagyon jó ez is!

    előzmény:
    Nenszi (117824)
    2015-05-09  15:02
  26. 2015. május 9. 15:05117826.

    Van még!

    előzmény:
    Nenszi (117825)
    2015-05-09  15:03
  27. 2015. május 9. 15:03117825.

    Szeretettel , csak forgatni kell!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117818)
    2015-05-09  03:30
  28. 2015. május 9. 15:02117824.

    Nem temető, hanem a new yorki ázsiai férfi kertje. Persze csak gondolatban, mert nagyon elfáradtam az egész napos mászkálásban. Ma hozom be a tegnapi elmaradást.

    előzmény:
    veracsek (117815)
    2015-05-08  22:02
  29. 2015. május 9. 07:54117823.

    "Persze hogy ide csak pár perc jut."


     

    előzmény:
    milla55 (117819)
    2015-05-09  07:06
  30. 2015. május 9. 07:45117822.

    Mai bölcsességek:


    "Magunk sem tudunk róla, de igen gyakran csak a múltat látjuk az emberekben, akikkel találkozunk. Csakhogy amit rájuk vetítünk, az a saját múltunk, nem az övék. Következésképpen nem is ő rájuk reagálunk, hanem saját előítéleteinkre. Ha arra törekszünk, hogy a másik embert olyannak lássuk, amilyen most, ebben a pillanatban, ezzel nagy lépést teszünk attitűdjeink megtisztítása felé. Nagyon kevés ellenszenves vagy visszatetsző vonást fogunk a többiekben fölfedezni, ha nem ítélkezünk fölöttük, ha nem vetítjük rájuk kicsinyes neheztelésünket. Múltbeli tapasztalataink a mai szeretetről mit sem mondanak. Emlékezni és látni - ez két külön dolog, szeretetre épülő kapcsolatok kiépítésében ezért vesszük oly kevés hasznát az emlékezetnek."
    (Gerald G. Jampolsky)


    Sem az állam, sem a törvényei, sem a hatalmi szervezete nem dönthetik el, hogy egy nőnek legyen-e gyereke vagy sem. Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak. A nő nem gép, amely katonák, munkások vagy hívők gyártására szolgál. A döntés őt illeti meg - őt, és csakis őt.


    Robert Merle


    Egymásnak adott gondolatok,
    erőt adsz és én erőt adok.


    Ossian

  31. 2015. május 9. 07:41117821.

    Az a pár perc is nagyon értékes, Millám!


    Ha minden barátnőnk rászánná ezt a pár percet a jelentkezésre, akkor nem kellene annyiszor aggódnunk a távol maradókért! Természetesen az is nagyon jó, ha valaki több ideig tud itt maradni, de az nem mindig sikerül. Én különleges helyzetben vagyok azzal, hogy ráérek hosszabban itt üldögélni, illetve némileg rá is kényszerülök, mert ha nem itt, akkor a kanapén ülnék vagy feküdnék. Közben intézem a dolgaimat, de a gép akkor is sokáig nyitva marad.

    előzmény:
    milla55 (117819)
    2015-05-09  07:06
  32. 2015. május 9. 07:38117820.

    Nagyszerű, hogy ellátsz minket reggelivel, Ágikám! Köszönöm szépen!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117818)
    2015-05-09  03:30
  33. 2015. május 9. 07:06117819.

    A szurikáták most nagyon népszerűek.Editék csináltak zászlót maguknak azon is ők vannak.


    Az élet nagyon zsúfolt kerítés, kertészkedés, szomszédok, főzőcske a családnak klubnap is.


    Boltba menés és gyermekem problémáinak hallgatása.


    Persze hogy ide csak pár perc jut.


    Megyek is...

    előzmény:
    veracsek (117817)
    2015-05-08  23:09
  34. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 9. 03:30117818.

    Megérkezett a reggeli!  Ki kér belőle?  Vegyetek a finom kávéból is meg a sütiből is.  Jó, friss, finom.

  35. 2015. május 8. 23:09117817.

    Hihi! Micsoda népség gyűlt ide össze, főleg a szurikáták!


    Én sajnos már megyek az ágyikómba, mert szeretnék lámpaoltás előtt még kicsit fejteni és olvasni.


    Jó éjszakát a többségnek, Neked persze még szép napot! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117816)
    2015-05-08  22:40
  36. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 8. 22:40117816.

    Sziasztok.  Én egész nap foglalt voltam, nem rég jöttem haza, és az élelmiszert is még el kell pakolnom.  


    Évi, nekem fekete bútorom van, és nagyon meglátszik rajta a por.  Naponta törlöm a port, de minden nap már lehetne beleírni a nevemet.  Ha esetleg elmegyek 3 napra, mire megjövök már jó vastagon van a por.  És olyankor ajtó, ablak zárva, és mégis.  Akkor ne csodálkozz, a szőnyegbe ugyanúgy bele megy.  Nekem erős ipari minőségű porszívóm van, és mégis marad por a szőnyegben.  Tegnap porszívóztam a bordó fürdőszoba szőnyeget, ma reggel már volt rajta szösz, hát kivittem az erkélyre kirázni (nem lakik alattam senki) és egy csomó por rázódott ki belőle.  Akkor az honnan jött?  Én is papucsban járok, és gyakran porszívózok, és a padlót meg a parkettát felmosom legalább kétszer egy héten.  Hogy honnan jön a sok szösz, azt nagyon szeretném tudni.


     

    előzmény:
    tűzvihar (117812)
    2015-05-08  21:19
  37. 2015. május 8. 22:02117815.

    Pont egy temetben sétálsz, Nenszikém???


    Igaz, szépen néz ki.

    előzmény:
    Nenszi (117813)
    2015-05-08  21:26
  38. 2015. május 8. 22:00117814.

    Végül maradt a gomba készítés holnapra, mert a délután közepén csináltam egy jó bögre levet, és azzal majdnem jól laktam, később még ettem 2 pohár sztracsis görög joghurtot.


    Gratulálok a tiszta szőnyegekhez!

    előzmény:
    tűzvihar (117812)
    2015-05-08  21:19
  39. 2015. május 8. 21:26117813.

    Én most itt sétálok az egész napos ügyintézés után!!

    előzmény:
    veracsek (117811)
    2015-05-08  21:01
  40. 2015. május 8. 21:19117812.

    Vacsora is? ebéd is? ez abszolut fogyókúra. Ugye?
    Mivel csodaszép tiszták lettek a szőnyegek, most egy kis ideig nem lesz porérzésem. Olyan szuper géppel tisztitották, mint amilyet anno kölcsönözni lehetett az X-ben (Iparcikk Kölcsönző V.) Sajna ma már nincs ilyen. Óriási szívóereje van. Igaz, beleöntöttem most Venischt is, mindegyik vizbe.
    Hogy lesz ennyire poros, nemtom. Cipőben nem járunk be, porszívózom rendesen, na de az nem erős, 1600 W-s, és a szívóereje jó ha van 300. Az meg kevés.


    Verám, persze, keverem, a Tesco csak a házhozszállitást intézi. Nekünk a 2 hetes szines RTV jár, nagyon jó, és megéri.


    Keresed a lányokat? - a lányok a bányában dolgoznak! Majd csak felhozzák a szenet! Lenn nincs térerő, és a net sem müxik.


    előzmény:
    veracsek (117810)
    2015-05-08  14:45
  41. 2015. május 8. 21:01117811.

    Én itt vagyok, Ti merre jártok?

  42. 2015. május 8. 14:45117810.

    Gyöngyöcském, keversz!


    NEM Tescoban járok, amikor a közelben vásárolok, az nics közel hozzánk, csak autóval mondható közelinek. Van viszont Spar, Lidl, Aldi, végszükségben Reál, vagy CBA Remiz, még nagyobb szükségben Nemzeti Dohánybolt, ahol van újság.


    Előfizetni? Persze, lehetne, de:


    jár napilap, Nők Lapja, Füles, Színes RTV. Ezenkívül bedobálnak levelet, szórólapokat, számlákat. Nem fér a levélszekrénybe több, és össze is gyűrődik sokszor, amit utálok. Ezért ami nem jár, de olvasom, azokat megveszem külön. Ezen a héten a Tesco online vásrálásnál 3 lapot már megkaptam, de ott most szerdánként váltját az akciókat, ezért szerdára kértem az árut, hogy még érvényesek legyenek az akciós dolgok, és akkor két hetilap még nem jelent meg, na azokért mentünk el ma a szomszédasszonnyal. Tiszta haszon, legalább mozogtam egy keveset.


    Van gyönyörű szeletelt gomba, abból akarok estére valamit, vagy pörköltet, vagy levest, azt még nem döntöttem el.

    előzmény:
    tűzvihar (117809)
    2015-05-08  12:11
  43. 2015. május 8. 12:11117809.

    ...és ha előfizetnél az ujságokra? - de igazad van, ha nincs messze az a Tesco, sétának is jó.
    Nekem is lenne pár vásárolnivalóm, persze ellenkező irányban mindegyik... Még jó, hogy tegnap az sztk-ban ott volt bogyótár, renniet kaptam volna, meg ofotért is az egyik emeleten, ott a szemüvegbe a csavar ..... na de ha nem viszem el, hova csavarozzanak, max, engem a padhoz....

    előzmény:
    veracsek (117805)
    2015-05-08  06:41
  44. 2015. május 8. 11:56117808.

    Veronikom, hol jársz, mikor az ég zeng?????

    előzmény:
    tűzvihar (117807)
    2015-05-08  08:15
  45. 2015. május 8. 08:15117807.

    Sziasztok, beköszönök, rendet kell tenni, ill. mindent elpakolni, hogy a szőnyegen ne legyen semmi a tisztitáskor.


    Én még éhes vagyok, de segítek ezen nemsokára!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117804)
    2015-05-08  01:26
  46. 2015. május 8. 06:51117806.

    Mai bölcsességek:


    Van, aki meglovagolja a szerencsét, kockáztat, nyer vagy veszít. Van, akit ez a hátas ledob magáról. De nem az a szerencsés, aki ideig-óráig nyeregben marad, hanem az, aki megzabolázza a sorsot.


    Andrej Gyjakov


    Az egyik ember cselekedete megváltoztathatja a másik sorsát. A hirtelen hozott döntések többet nyomnak a latban, mint az átgondolt cselekedetek. És csak akkor értjük meg tetteink valódi súlyát, amikor már késő.


    Andrej Gyjakov


    "... Nem az elismerésért vagy a viszonzásért vagyunk kedvesek, de az ördögi csapda az, ha nem kapunk, nem maradhatunk… Mert azok, akik nem látják bennünk a kincset, amikor mellettük vagyunk, holott a legőszintébb önkritikával is tudjuk, kincsek vagyunk, azok egyszerűen nem érdemelnek meg minket.
    Olyan emberekre van szükségünk, akik tisztán, elfogultság nélkül látják hibáinkat, de mindemellett azt is, hogy a bennünk munkálkodó jó, az év 330 napján törli el azokat… "
    Manna OWell

  47. 2015. május 8. 06:41117805.

    Szervusztok!


    Köszönöm a finom reggelit, vettem süteményt, ma arra vágytam. (A valóságban is azt reggelizek, mert egnap későn este a szomszédasszonyom becsöngetett 4 db. kakaós tekerccsel, és pár kisült palacsintával (azok üresek). Természetesen olyankor már nem eszem semmit, ezért a mai reggelim és még későbbi étkezés is ez lesz.


    Elég szépnek néz ki az idő, el kell mennem majd újságokat venni, mert újabban a Tescoból szerdára érdemes rendelni az akciós dolgok miatt, viszont két hetilapom is csütörtökönként jelenik meg. Tegnap nem voltam utcán, ezért mára maradt, és még patikába is elsétálhatok akkor.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (117804)
    2015-05-08  01:26
  48. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 8. 01:26117804.

    Jó Reggelt!  Megérkezett a reggeli, ki-ki vegyen amit szeret. 

  49. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 7. 22:45117803.

    Jó éjt nektek is.

    előzmény:
    veracsek (117801)
    2015-05-07  22:29
  50. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2015. május 7. 22:42117802.

    Állítólag 3 könyvet írtak róla, az a színész is azt használta fel hogy tanulmányozza a karakterét.  Nem tudom hogy mi a címe, az este már későn jöttem haza, és egyből meg is néztem amit találtam róla, de olyan sok volt írva hogy nem volt türelmem mindent végig olvasni.  De a filmben az volt hogy egy időben gúnyolták őt, nem szívesen látta a nép a festményeit, mert más volt a szokottaktól.  De később már megint népszerű lett.  Egy gazdag támogatója volt aki sok képet megvett tőle.  Aztán idős korára akadt még egy aki felajánlott neki egy nagyon nagy összeget hogy ha eladja neki az összes képét, de ő az angol népre akarta hagyni mindet, mert úgy érezte hogy akkor jobban tudja irányítani hogy mi történjen velük.  Állítólag volt 2 lánya, akiket nem nagyon támogatott, az egyiknek volt picije is, de a végén meghalt.  Neki meg volt egy házvezető nője, akivel viszonya is volt, és a nő oda is volt érte, de ő meg a végén beleszeretett egy másik nőbe, akivel össze is költözött, és az ápolta az élete végén.  De egy undok, pökhendi és érzéketlen embernek mutatták ebben a filmben, és még csúnya is volt, de inkább csak öregebb korára.  Állítólag a személye nem volt túl népszerű.  És abban az időben, a 19. század első felében, Victoria királynő uralma alatt, az emberek akkora nagy feneket tudtak keríteni minden csekélységnek, csak azért hogy műveltnek és gazdagnak nézzenek ki mások előtt.  Úgy látszik hogy annyi ostoba ember létezett akkor hogy ilyennek lehetett becsapni őket.  Még az egresről is jó sokat dumáltak, mert azzal ki tudta fejezni némelyik hogy hol látott egrest - az egyik Olaszországban a másik Spanyolban, a harmadik valahol máshol, és ezzel hencegtek hogy hány helyen tudtak utazni.  Hét ember jó sokáig beszélgetett erről, és egészen másképp ejtették a szót, hogy csak a harmadik alkalommal értettem meg hogy miről van szó.  És ez a Turner meg állandóan morgott, nyögött, majdnem röfögött mint egy disznó, a beszéd helyett.  Szóval, nem egy megnyerő karaktere volt.

    előzmény:
    utazo (117800)
    2015-05-07  22:06

Címlap

top