Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A harisnya, a csábítás esz
2006-11-29 07:171.
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Hogy mit hová? Hát, szerintem ez attól függ hogy hová, milyen alkalomra szánjuk felhúzni....
1. Kreppnylon: Igen, a lycrások sokkal kényelmesebbek mint a kreppnylonok vagy az üvegnylonok. Viszont a kreppnylon előnye a nagyobb tartóssága, és az hogy sok esetben melegebb is. Így inkább mint téli harisnyákra gondoltam rájuk, vagy mint munkahelyre, ahová a buszmegállókig való gyalogolás 100-300 méterei közben rengeteg strapát kell kibírniuk.
2. Üvegnylon-harisnyák: Az üvegnylont viszont azért szeretem, mert nagyon vonzóan tüllvékony tud lenni, és abból csak és kizárólag teljesen áttetszőek készülnek. Ez az áttetszőségük a fekete üvgenylon esetében elbűvölően tud hatni a férfiakra, a telesen halvány testszínű üvegharisnyák esetében pedig egyenesen rászögezi a lábaidra a férfiszemeket. Nem tudom, de némelyiken az utcai bevásárlóséta során észrevettem, hogy igyekszik észrevétlen módon mustrálgatni a lábaimat; némelyik annyira sokáig nézegette, hogy azt gondoltam róla, lehet hogy épp azt próbálja megfejteni, hogy most van-e rajtam egyáltalán harisnya, vagy nincsen (az az üvegharisnyám ui. történetesen annyira vékony, pucér meztelenségig áttetsző volt)... .. . Lehet hogy nem jött rá és azért bámulta percekig a boltban a pénzárnál álló sorban mögöttem 1-2 emberrel. Igyekezett diszkréten csinálni, de egyszer véletlenül hátranéztem az egyik -- még nem messze lévő árucikk -- miatt, hogy visszamenjek-e érte, és akkor megláttam ahogy a hátrafordulásomkor hirtelen elkapja rólam a tekintetét... . Mint aki nem akarja feltűnően csinálni. Ügyet nem csináltam belőle a boltból való kilépés után, mert tudtam hogy minden férfi roppantul kíváncsi, ezt egy férfinál elaltatni ugyebár úgysem lehet :)) ... .. ; kínos helyzetben hozni meg nem akartam (egy rákérdezéssel hogy miért nézeget), így csak egyszerűen hazamentem a bevásárolt kajákkal. ((Különben is kimondatlan szabály, hogy amit egy nő nem takar el a ruháival (dekoltázs, szoknyahossz, stb. ...), azt automatikusan nyilvánosan is engedi láttatni; tehát ha egy nő nem akarja hogy sokat nézegessék, akkor a megoldás a hosszabb szoknya vagy a nadrág, vagy a kisebb dekoltázs, stb. ... .))
3. Lycrás combfixek / harisnyák / harisnyandrágok: A lycra előnye a rugalmassága (legtöbbjük igencsak erősen sztreccses), meg a vastagabbak esetén a melegségük is. Egészen vékony lycrásak esetén pedig a korlátlan tavaszi-nyári hordhatóság az előnyük, kényelmességük mellett. Ezek szép áttetszőek és egyszerre nagyon kényelmesek is, (bár az áttetszőség terén az üvegnylon az a harisnyatípus az, ami !teljesen verhetetlen!). A féltett lycrásak így leginkább az alkalmakra, bulikra, csábítási céllal felhúzva-viselve ideálisak, ezeket erre tervezték. (Igaz persze, hogy enyhe sérülékenységük miatt jobban kell vigyázni rájuk mint a kreppekre. -- Utóbbi kijelentésem az üvegharisnyákra is ugyanúgy megáll.)
Egy szó, mint száz: Mindenféle anyagú harisnya jó, a kérdés csak az, hogy mikor milyen alkalomra akarod felvenni őket... .. . Melyik mire jobb.... Kreppest őszire-télire, üvegnylont tavaszra-nyárra és kisebb alkalmakra, sztreccs-lyrcásat pedig kifejezetten nívós alkalomra, vagy irodai munkahelyre ajánlott felhúzni.
Nem tudtam, hogy mirol szol ez a topik, lehet hogy eltvedtem. :D Mindenesetre a fetisizmusnak es labimadatnak szerintem eleg sok kovetoje van, megpedig tobb okbol is. Amugy a felesegem laba kifejezetten szagtalan...
1. Az illat es a szag alapvetoen szexualis vonzerovel bir, a nok ez "kemianak" mondjak. Na es hol a leginkabb erezheto ugymond a no "illata"? Punci, honalj es talpak. Nyilvan mindenkinek megvannak a tapasztalatai, hogy milyen az amikor valaki vonzo ergo vonzo az illata/szaga is vagy pedig irritalo, kellemetlen. Itt mar sok minden el is dol ha az osztonos parvalasztasat nezzuk.
2. Vizualis vonzalom, mindket nem keresi osztonosen a kulsoleg vonzo partnert. A ferfiaknal ez prioritast elvez es a kulsobe beletartozik - sok egyeb mellett - a lab es a labfej is minden reszletevel.
3. Dominancia illetve alarendeltseg. Sok ferfit rendkivul izgat, ha egy no dominans az agyban, dominans a szexbe. Ez alapvetoen azert van, mert a ferfi maga is dominans, az eletben, a munkahelyen stb. es van olyan pillanat vagy helyzet, amikor jo a masik oldalra kerulni, az okoz szexualis izgalmat.
Na es megvannak ennek a kettonek a kulonbozo arnyalatai otvozetei. Amugy egyaltalan nem akartam kiakasztani senkit, ha ez amolyan bevasarlos megbeszelde.
Kicsit pornozni akar a faszi : fetisiszta
Index.forum.hu-ra kellene mennie , nem itteni csaladanyak zoknivasarlasat keverni a szexualis aberracioival . Ott, az indexen , egy rakas budos-zokninyalo perverz nyul magahoz ilyen ugyben... de az 18-an feluliekhez szol...
Ha gumicsizmát is felvenne a kedvedért egész napra - pláne ha úgy izzad mint a ló-, akkor olyan szagot kreálna neked hogy hátast dobnál a gyönyörtől.
Hmm erdekes, en a fekete nylon harisnyakra vagyok rakattanva. Na meg a mintas zoknikra. Szerintem amugy rengeteg ferfi labfetisiszta, csak nem verik nagy dobra. A nok kozul meg nem mind ertekeli, meg kevesebb tudja elvezni is a dolgot. Mondjuk az en nejem alapbol szereti a talpmasszazst, ugyhogy kicsit bartelles a dolog, mindketten megkapjuk, amit szeretunk. Regen az exem meg elvezte is, ahogy a vegtelensegig tud izgatni a labaival.
Én megmondom őszintén, hogy annak örülök, hogy végre előkerülnek a nem-fekete harisnyák is talán... Nagyon be volt minden nő sötétülve az elmúlt hónapokban, és személy szerint nekem a testszínű harisnyák a kedvenceim.... És amikor majd megjelennek a rövid ruhák és eltűnnek a csizmák... hmmm :)
Udv!
Itt a tavasz, ugyhogy en pont ma rendeltem a felesegemnek 3 fele fekete terdfixet. Szerintem nagyon szexi, ahogy a farmerral hordja, egesz nap a melo utan... Az illata is mennyei, lehasalok ele, keresztbe teszi a labat es nyalogatom a harisnyas talpat. Huh mar nagyon varom a jobb idot. :D
Jó reggelt Topic!
Úgy gondolom, hogy nem kevés kommentet megélt már ez a téma és nem lenne szabad hagyni, hogy teljesen elsüllyedjen, mert a bejegyzésekből is látszik, hogy sokaknak van ezzel kapcsolatban gondolata, észrevétele, kérdése...
Személy szerint vagy általános iskolás korom óta szívesen megnézem a szép női lábakat harisnyába bújtatva, lehet néha kicsit túlzásba is viszem ezt, de nem hiszem, hogy ezzel a dologgal egyedül lennék.. Kinek mi tetszik, van, aki egy tűsarkú láttán gondol merészeket, vagy csak elhomályosul a tekintete, van, akit egy átlátszó felsőn átütő melltartó fog meg... Engem speciel a szép harisnyás női lábak.... És ezek szerint vannak nők is, akik nem csupán praktikumból húznak reggelente harisnyát (legyen az harisnyanadrág vagy harisnya, combfix), hanem igenis tisztában vannak azzal, hogy vonzza a tekintetet és igen izgalmas, dekoratív látvány lehet. És nem álltatom magam, szerintem a legtöbb nőnek jó érzés az, ha egy férfi végigméri, na nem a füttyögésre gondolok a körúton, hanem inkább arra, mikor a lábak végignézése után a tekintet találkozik...
Mit gondoltok? Érdekelne a nők véleménye, hogy egy-egy harisnya viselésekor mennyire vagytok tisztában azzal, hogy ha az utcára léptek, akkor a villamostól kezdve az elhaladó autókig legalább minden 3. pasi végig fog a lábaitokon nézni...
Üdv, Feri
Én pont az üvegszálasat nem szeretem. És szőrtelenítesz is a harisnya alá, vagy csak úgy á lá natúr viseled?
Üdvözlök mindenkit!
Új tag lévén szeretnék hozzátok szólni. Olvastam a bejegyzéseket és úgy gondoltam fel teszem esetleges kérdéseimet és tapasztalataimat. Hosszú évtizedekkel ezelőtt tanulmányoztam a ruhaviseleti szokásokat az elmúlt 6000 év távlatában. Arra jutottam, hogy a ruha és kiegészítők viselete igencsak "gyorsan" változott abban az értelemben, hogy egyszer férfiak másszor nők hordták ugyanazon ruhaneműket (pl.: nadrág, szoknya, ruha, harisnya, magassarkú cipők, hosszú-szárú csizmák, fűzők stb.). Még mielőtt bárki elítélne, nem kívánok okoskodni és tudományt csinálni a valóságból, csupán megjegyzésnek szántam.
Amúgy egy gyermekes apuka vagyok, aki gyermekkora óta rajong a női/férfi harisnyákért is, és nem csak a látványáért, hanem a viseléséért is. Nagyon kellemes és -szerintem is- egészséges is a viselete. Még mindig csak otthoni és titkolva merem használni és viselni, mert tartok az emberek nemkívánatos véleményétől. Azt hiszem, ahogyan fázósAPUKa írja, fel kell hagyni ezzel a félelemmel és nyíltan viselni, hiszen szép a viselete és elmondása szerint a nők nem viseltetnek ellenszenvvel azzal a férfival szemben, aki harisnyát visel.
Én a fényes és üvegszálas vékony harisnyanadrágokat 8-15 szeretem, de téli időszakban gyakran hordok akár 100 DEN-eseket. Mindezt hosszú nadrág alatt, de minden esetben zokni nélkül. Nagyon régen nem hordok már zoknit, nem tartozik a kedvenceim közé, nem érzem jól magam benne.
Elnézést kérek mindenkitől, hogy ilyen hosszan fogalmaztam, remélem senkit nem sértettem meg írásommal.
Szia Sophiee77
Az, hogy édes és teljes mértékben megvan a létjogosultsága, az nem vitatható. Nekem kimondottan tetszik (rajtad is, amennyiben a kép rólad készült), a hordási praktikákat viszont már meghagynám az azonosa nem képviselőinek.
Hajráááá
Természetesden király ez a kompenzálás. :-D)
Köszönjük a képet, igazán ízléses!
hiába, aki tudja tudja, mit beszél, mit tesz,aki meg nem, az meg balga.
Szia!
Ebben nem igazán tudok neked tanácsot adni, ilyet nem hordok. Valahogy olyan kötözött sonkának érezném magam. Én csak nejlonharisnyákat szoktam hordani. Abból viszont mindenfélét. A 8 denestől a 100 denesig.
A kedvencem a hátulvarrásos, épp nemrég fedeztem fel, hogy a Calzedonia árul ilyen mintásat. Mit mondjak? Virultam a felfedezés láttán. Jól be is vásároltam belőle. Előtte ugyanis épp azt vadásztam, hogy hol lehet ilyen mintásat kapni az Intimidea harisnyából, ugyanis nekem ebből a márkából volt.
Szia Sophiee77!
Lenne a számodra egy kérdésem, amolyan "rejtvény"-féleség (nemcsak hozzád, hanem egyaránt mindenkihez, aki tudja erre a "rejtvényre" a választ):
Íme itt van a "Rejtvény":---- -- (1.) Kép!!!
-- ----Itt van e mellett a szövegrész mellett egy érdekes kép; tehát erről a különleges mintájú női neccharisnyáról volna szó (combfixben és harisnyanadrágban egyaránt előfordulhat), amelyiken a necc-kötés mintája az, ami teljesen egyedi (egyfajta szabálytalanul kötött necckötés-mintázatú(!). Milyen fajta kötésminta után nevezték el ezt, vagyis milyen fajtanéven kell keresni??? -- ----(Van aki absztrakt mintás neccharisnyának nevezi, de én sajnos így nem találtam meg, nem tudtam rábukkanni... . [-- :( --])
A legnagyobb rejtvényt, vagy még inkább rejtélyt számomra az jelenti, hogy hol és hogyan lehet beszerezni ezt a fajta szabálytalan kötésmintájú (absztrakt) neccharisnyát, mert én még erre sehol sem tudtam rábukkanni! (Sajnos... ..) Pedig hát sokkal szebben mutat a női lábon, mint a sima átlagos kötéssel készült neccharisnyák. Nem tudnál véletlenül segíteni a beszerzési forrás megtippelésében, tehát valamilyen hasznavehető tippet adni rá??? (Ha tudsz segíteni, akkor köszönöm!)
Egyébként ez a szabálytalan necc-kötésű neccharisnya a legnagyobb ritkaságok közé tartozik; ezért is érdekelne engem annyira nagyon.... !
Szóval mi a rendes neve, és hol szerezhető be???
((Aki tudja rá a választ, annak előre köszi... .))
Szia!
Mondom, én ilyet utoljára a 80-as években láttam, de csak harisnyanadrág változatban. Biztos volt combfix is, de az én ismerősi körömben nem nagyon láttam.
Én azért most már fel nem venném. Alapból utálom a kreppnejlonokat. Hiába, no, hozzászoktam a kényelmes lycrásokhoz. Azok sokkal kényelmesebbek, sokkal jobban simogatják a lábat érintés tekintetében.
Egyébként az üvegnejlonok is eltűntek, csak a Bellinda Fly 15 maradt meg hírmondónak. Azért az nagyon elegáns tud lenni, már akinek nincsenek pipaszár lábai és nem harmonikázik rajta, mert az egyszer kitágul, és úgy marad.
Szóval én maradok a lycrásoknál, nekem a kreppnejlon kényelmetlen. Meg egyik-másik olyan nagyanyós is tud lenni. Csak anyag és színárnyalat kérdése az egész.
Hibajavítás:
afutásgátló sávnak = a futásgátló sávnak
úgyogy = úgyhogy
(bocs)
Na, ezt se tudtam... :) -- Be akartam szúrni a szövegbe bizonyos helyekre jobbra kettős nyíl karaktert, és íme: "ť" ez a karakter lett belőle, úgyhogy ahol ezt látjátok ("ť"), oda mindig egy jobbra kettős nyilat képzeljetek el!
((Olyan karaktert, ami a hangulatjel beszúrásánál a "További hangulatjelek" hivatkozás után látszik.))
A fórumtech.-es szakik is beépíthetnének már a fórumba egypár plusz karaktert, egy-két plusz funkciót... . A korszerűsítés semminek sem árthat.. !
Szia!
Nézd csak Sophiee, előkapartam a szekrény mélyéről a zsákorrú Esda női combfixet, itt van:ť
Zsákorrú harisnya, Esda márkájú, régi keletnémet (NDK-s) darab. Az orra nem géppel levarrott, hanem harisnyakötőgéppel hozzádolgozták az előzetesen kifordított, és azután bő félfordulattal megcsavart anyagot afutásgátló sávnak a belső, tehát a lábujjak felől eső széléhez, ami által a nagylábujj hegyénél egy kis -- kb. 1 centi átmérőjű sötétebb környékű -- behúzási pontja lesz. ((Mivel így tkp. nincsen benne varrás, tudod nem töri a lábujjaimat sehol sem!!! :) -- )) Már régi darab, de nekem még maradt egy kevés pár régről. Hol lehet ilyet -- tudom hogy nyilván csak kéz alatt -- beszerezni? ((Tudom, ez "nehéz dió" manapság, de hátha valakinek közületek -- nemcsak Sophiee-nak! -- van rá tippje... .))ť -- (1.)-es, (2.)-es, (3.)-as, (4.)-es képek.
(1.)-es kép: Itt az lábujjrészén a harisnyakötőgéppel végzett körkörös eldolgozás a jó széles futásgátló sávval együtt, és az orr-rész behúzása látszik a behúzási ponttal együtt.
(2.)-es kép: Itt a beszőtt sarokerősítése látszik eléggé jól... .
(3.)-as kép: Ezen a képen a gumírozott szegélyét látod a combtőerősítéssel együtt. A vicc kedvéért beletoltam egy harisnyaszemszedőt, hogy lássad, a kreppnylonnak is van feszes tartása, annak ellenére, hogy nem sztreccs, feszesen megáll benne ám a tű!!!
(4.)-es kép: Alaposan ráközelítettem a harisnya nylonjára, hogy látszódjék mennyire vékony anyagú!!! (A szemfutásszedő tű itt is látszik... .)
Régi, de príma jó keletnémet (NDK-s) darabok voltak ezek -- anno a '80-as évekből -- ; bárcsak gyártanák még őket!!! :) -- Nemrég az ukránok hoztak át hasonló, de kissé vastagabb, melegebb zsákorrú combharisnyát, de hát combfixet azt már tudod nekem kellett csinálnom belőle, de sebaj, megoldottam: úgyogy tudod, hát fogtam egy pár tönkrement combfixnek a szilikonos bordűrjét, és a Brother endlizővel rágépeltem... . Így aztán már egész jó lett... !!!ť Nem kell hozzá tartó!
Szia Sophiee!
Köszi a segítő szándékot, majd megnézegetem ezeket a nylonharikat is, de engem azért ezek mellett a zsákorrú kreppnylon Esda mégiscsak tovább foglalkoztat... .
Tudod, vannak ezek a mai női nylonharisnyák, de borzasztóan nehéz az egyébként szép darabok között tartósat is találni! Mert énszerintem manapság sajnos minden harmadik márka az "egynapos harisnya" kategóriába tartozik bele, mert a szeme kb. ennyi időn belül kezd el felszaladni..... ! (Ott tartok, hogy egy kis listára írogatom össze magamnak a valóban tartósnak bizonyult harisnyamárkákat, miután egy pár női finomharisnya ára úgy kb. 1500 - 2500 Ft.- körül mozog.)
Ezek a régi Esda márkájú zsákorrú női kreppnylon-combfixek viszont évekig nem adták meg magukat, mert azok akkoriban az anno 1980-as években még jól voltak megszőve, egyszóval tartósak voltak!! Szemben a maiakkal... .
Meg aztán egyéb előnyük is volt a zsákorrú női combfixeknek: mivel az orrlevarrás helyett egy pontba volt összehúzatva csavarással a lábujjrész nylonja, és utána a varrásnál is finomabban, harisnyakötőgéppel szőtték hozzá a nylonja legvégét a futásgátló sávjához, ezért sehol sem törte az ember lánya lába ujját, varrás híján: (mert a behúzási pontja meg éppenséggel az 1-es és a 2.-es lábujjak közé esett)!
Ezt írod:
" Zsákorrú kreppnylon? Igen, pontosan tudom, hoyg melyikre gondolsz. Én olyat soha nem hordtam, még édesanyám a 80-as években. Azóta nem is találkoztam velük."
Kár hogy neked már nem állott módodban viselni ezeket a rendkívül kényelmes női nyloncombfixeket; nem tudod, hogy az zsákorrú Esda márkával miről is maradtál le... .
Nekem még módomban állott ilyent viselni, meg édesanyámnak is, aki megmutogatta nekem a boltban, hogy melyikeket érdemes megvenni (melyik a jó). Majd kérdezd meg édesanyádat, hogy ez a régi Esda kényelmesebb volt-e a maiaknál!: ((Biztos azt mondja majd, hogy igen....... !))
Meg aztán a régi retró harisnyákhoz is vonzódom. Valahogy szebbek (voltak) , mint a maiak..... . Te Sophiee, modd csak, hogy vagy ezzel???
Nézd csak, itt van régi retró-harisnyák weblapja, érdemes megnézni:
Didibon -- Régi harisnya : itt vannak a régebbi márkájú női nylonharisnyák, egy weboldalra összeszedegetve... .
Nézegessed, azután mondd el, hogy melyik tetszik, vagy melyik volt már meg ezek közül neked... . ((A retró harisnya nekem valahogyan úgy tetszik...., szépek.... ...!))
Szia Anita!
Zsákorrú kreppnylon? Igen, pontosan tudom, hoyg melyikre gondolsz. Én olyat soha nem hordtam, még édesanyám a 80-as években. Azóta nem is találkoztam velük. Gőzöm sincs, hol tudnál találni. Ilyet évtizedek óta nem láttam. De szó szerint.
Viszont bárkinek, ha jó harisnyanadrág kelll, nagyon tudom ajánlani a Mona collectiont, van 15 és 20 denes is, én egész télen azt hordom. Hihetetlenül kényelmes, akár nadrág, akár szoknya alá.
Harisnyából nagy választék pedig Lengyelországban van. Ott lehet kapni nagyon szép combfixeket, harisnyatartóhoz való harisnyákat is. Most ennyivel tudtam segíteni.
Szia Sophiee77!
Későn vettem észre, de végre megkerültél. Szeretnék veled beszélgetni különféle női harisnyákról, amiket ma már nehezebb beszerezni, de praktikusak és szépek (voltak??...).
Kíváncsi lennék például, hogy hol lehet beszerezni zsákorrú "Esda" női kreppharisnyát (krepp-combfixet). Tudod, aminek a lábujjrészét nem levarrták géppel, hanem úgy kb. ... szűk egy fodulattal megcsavarták míg a közepénél egy pontba húzódott össze a nylonja, aztán a futásgátló sávon belül (vagyis a sűrűszövésű necc-kötésű sávon belül) harisnyakötőgéppel dolgozták el ... kettlizéssel (tudod, ami háromszög-öltéshez vagy esetleg boszorkány-öltéshez hasonlít).
Az egyik jó tulajdonsága volt, hogy lábujjrészen sohasem tört, mert nem volt még varrása sem, csak az egyszem szűk behúzási pont a nagylábujj belső sarkánál a 2-es lábujj mellett; másik előnye még, hogy mivel innen, azaz a behúzási ponttól soha nem húzódott el, mivel ui. a behúzási pont már enyhébb megfeszítésre is hajszálpontosan automatice beállt a nagyálbujj és a 2-es lábujj közé -- nem kellett igazgatni az orrát!!! Sarokerősítése is volt, és felül megbízható erős bordűr-gumírozás, ami stabilan tartotta a finomharisnyát, és alatta a harisnyarészen egy kb. négycentis széles sűrűszövésű harisnya-nylon-erősítés.
Emlékszel már melyik volt az??? Talán bizonyosan még Te is hordtál ilyeneket... (??)!
((Fényképem még sajnos nincsen róla, de megkísírlek keríteni valahogy egyet... . -- Neked még van a zsákorrú Esda női kreppcombfixről fotód???))
Ez hogy tetszik? https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/304 272_498230410222859_1761811711_n.jpg
Én imádom a harisnyákat, tapasztalataim szerint a férfiaknak is bejön, főleg a testszínű, vagy sima fekete...A mostani párom imádja, ha harisnyát lát rajtam. Kezdek elgondolkodni rajta, hogy a szülinapjára meglepem valami extrább darabbal magamon. A neccharisnyát személy szerint nem tartom szexinek, inkább olcsó. A combfix már annál inkább bejön, harisnyatartóval, ha lehet, fekete csipke. De mondjuk testszínűben is el tudom képzelni abszolút!
Már csak az a kérdés, hogy melyik üzletben lehet kapni igényes darabokat. Szívesen fogadom az ötleteket!
Hat mitnemondjak sophiee77 azert te ertessz a Harisnyakhoz rendesen,ahogy itt olvasgatom! Szivesen eldumcsiznak veled errol Priviben!
http://www.glamorose.com/Opaque-Pantyhose-With-Net-Inset-p /7875.htm
Errol lenne szo.
Sziasztok!
A velemenyeteket szeretnem kerni. A kepen lathato harisnya halos reszenek elvileg a szoknya alatt kellene lennie. Egyenmeretben aruljak csak ott, ahol vettem, es ram egy kicsit nagy, mivel a halos resze kilatszik (viszont a "normal" resze nem buggyos a labamon). A kerdes az, hogy lehetne-e ezzel uj stilust teremteni, hogy a halos resz kilatszik a szoknya alol par centire, vagy nagyon gaz?Mert amugy a mai oltozekem total rendben van, teljesen igenyes. Fekete magassarkut vennek fel hozza, meg rajtam van mar egy szep lila felso. 160 centi magas vagyok, 51 kilo. Total magabiztosan tudnek vonulni az utcan, es az egyik enem azt gondolja, hogy ez az apro kis reszlet feldobna az osszkepet. A masik enem meg azt gondolja, hogy mivel a halos resze eleve szoknya ala valo, igy nem kellene mutogatni. Ti mi gondoltok? Koszi!
Sziasztok!
Nagyon kedvesen invitáltak, hát itt vagyok. Már azt is elfelejtettem, hogy kell hozzászólást írni.
Bár igaz, hogy nincs sok időm, de itt vagyok, ha kell(ek).
Sophie
Azóta meg is nyílt: http://galeria.velvet.hu/celeb/2012/08/26/hooters_budapest _megnyito/
Sok Hooters képet láttam, de mindig azt hittem az egy focicsapat lehet vagy klub. Szép lábakat és alakokat néztem. Eszembe sem jutott hogy egy étteremlánc lehet. Csajokat is beengednek? Mert ha igen, akkor megnézem magamnak.
Igazi eredeti hátulvarrott Fully Fashioned darab ez a Női nylon-combharisnya!!!
Szia Jazmin virág!!!!
Nahát, egy régi motoros...illetve harisnyás!!!
Feltámadt poraiból, mint a Főnixmadár.
Bizony, sajnos kihalt a topik. Úgynéz ki, csak alvó sejtek vannak.
(ma most majd jól elvisznek...bocsesz snifferek)
Pedig itt van a tavasz itt van újra.Szép női lábak ismét harisnyába bújva.
Gúvadnak is a férfi tekintetek. Ahogyan a szoknyátokat meglibbentitek.
(hát egyszeűen egy Nyomasek Bobó veszett el bennem,de jó alaposan!)
Jövőhét végére már +26 ot is ígérnek, úgyhogy az már igen csak harinyás idő.
Elő az új kollekciókkal! Jasmin neked van valami új?
Feldobnád a topikot friss képekkel?
Biztosan nem ellenkeznénk !
Örültem, hogy újta itt!
Pusszancs!
Sziasztok, húú de üres itt minden :)
Olvastam egy cikket, amiről eszembejutott a régi fórum, fiúk: a Hooters nemsokára Magyarországon is itt lesz, régebben őket is boncollattuk a harisnyáikat illetően
http://varosban.blog.hu/2012/04/18/a_nagymellu_csajok _hamburger_foc
Köszi
Üdv mindenkinek!
Egy ideje bele-beleolvasgatok ebbe a fórumba, de az egészet átnyálazni azért sok lett volna. Úgyhogy lehet, hogy erről már volt szó, de..
Kolléga urak, illetve tisztelt hölgyek :) egyaránt: mit gondoltok a harisnyás lábak csókolgatásáról?
Üdv, Yogibear!
"Írtad, hogy ugrattátok a gimiben a fiúkat! Nem tudom mikor
jártál oda, de szerintem pl. a "múlt rendszerben" nem igazán volt
FF harisnya. Max. szvsz, ha külföldről tett rá szert valaki. :-o"
A válasz:
A gimibe a 80-as évek közepe után jártam, anno '86 körül.... . No igen, az FF-harisnyákat általában nehéz volt szerezni. Nekünk viszont az (akkori) NSZK-ban élt (még most is él szerencsére) egy közeli rokonunk, aki rokoni kérésre tudott hozni jó néhány párat, nem túl drágán. Így már könnyebb volt hozzájutni.... ! ((Na persze az akkori időkhöz hozzátartozott a vasfüggöny és a vámvizsgálat is, de ezt be lehetett hozni egy bizonyos darabszámon alul!))
Imádom ezt az időjárást. Emberek, fazonunk, akarom mondani, szezonunk van, nagy a csend! :)
Ki mit lát? :)
Egy pár érdekes, amit keresgélés közben találtam :D
Szia, Anita!
Sikelült találnom képeket, erre gondoltam.
A gyártóját/forgalmazóját nem találtam. Láttál már ilyet?
Kifejezetten alkalmi ;-D
Írtad, hogy ugrattátok a gimiben a fiúkat! Nem tudom mikor
jártál oda, de szerintem pl. a "múlt rendszerben" nem igazán volt
FF harisnya. Max. szvsz, ha külföldről tett rá szert valaki. :-o
Itt inkább talán a "krepp" volt a divat. Bár akkoriban nem keltette
fel a figyelmemet annyira ;-D
Szép est'!
mesúgtuk = megsúgtuk
megfigyeln = megfigyelni
(bocsi)
Szia!
Milyenre gondolsz a második bekezdésben? Olyanra, amelyik a fenekén nagy lyukkal gyártott harisnyanadrág, hogy minél többet mutasson, vagy pedig combfix, rávarrt harisnyatartóval, aminek a pántjait endlizték össze a combfixszel, hararisnyakapcsok helyett.
Vagy egyik sem???
Legjobb lesz mégis talán valamilyen idevágó kép; egyébként nehéz elképzelni, hogy melyikre gondolsz. Annyira sokféle harisnyát szül a "divatőrület"! (Persze, nem "őrület", hanem jó dolog az; inkább csak a bőség zavara... .) -- :))
A rendelőoldalakon meg csak tallózzál nyugodtan. El sem hiszed, hogy még a legátlagosabb átlagos nő is mennyire tud örülni a "Fully Fashioned" finomharisnyáknak. Finom, tartós, és jó meleg, mert roppant sűrűre van szőve (valójában kötszövöttet kellett volna írnom, merthogy mindegyik női nylonharisnya így készül, kötszövéssel)! A szövése 1,5-2,5-szer sűrűbb, mint a hagyományos kreppnylon,- sztreccsnylon,- és üvegnylon-harisnyáké -- emiatt melegebb sokkalta azoktól!!!
Ugyanakkor olyan leheletfinom anyagú, hogy a teljesen áttetszőre szőtt testszínű "Fully Fashioned"-ekben ugrattuk a gimiben a fiúkat, hogy rájönnek-e, hogy melyikünkön van FF-nylonharisnya, és melyikünknek pucér a lába. Meresztették a szemüket utánunk, a végén már csak megkérdeztük, hogy mit néznek rajtunk annyira! Ők meg megmondták, mit nem tudnak kitalálni sohasem! (Hogy van-e rajtunk harisnya, avagy nincsen???!) Egyik nap egyikünkön nem volt harisnya, és a másikon igen, másnap pedig megfordítva. Vagy hatan nyolcan játszadoztunk velük (az erősebben érdeklődő fiúk is kb. ugyenennyien lehettek) így -- többnyire a szünetekben, sétálgatva -- , és sosem tudtak rájönni, hogy melyikünk nylonharisnyás... . ((A legutolsó évben mesúgtuk azért nekik, mit kell jól megfigyeln, hogy rájöjjenek... ...utána mégjobban "figyeltek-füleltek" utánunk; mi meg nem bántuk!!!)) iErre (is) jó az FF-harisnya, mármint hogy "figyelemfelkeltőnek". Persze, csak könnyítésképpen árulom el Neked, hogy -- nehezítésképp (mármint ami a harisnyák különleges sajátosságaiból fakad) -- van a "Fully Fashioned"-eknek olyan hasonmása is, amelyiken nincsen (!) hátsó varrás, ugyanis nem síkkötőgépen kötik mint az FF-eket, hanem körgépen (körkötőgépen) kötik mindig; ezért nem kell a hátultjába -- összetartó, összefogó -- varrást belegépelni. Ezt hívják úgy, hogy RHT-nylonharisnya (Resistent Heel Toes), vagyis magyarul: (Sarok és Lábujjrész Erősítéses). (Az FF-harisnyákban ezenkívül talprész erősítés és hátsó-varrás is van.) Mivel ezeknek az RHT-harisnyáknak nem kúszik fel a sarokerősítése a bokád közepéig, hanem egy kevéssel sarok felett vízszintesen "el van metszve", ezért mivel a sarokrésze sem szokott kilátszani magassarkú cipőből -- másfajtából pláne nem -- , és persze varrása sincsen, és ugyanolyan észrevehetetlenül áttetsző a testszínű változata, mint az FF-nylonharisnyáké (mert ugyanolyan fátyolvékonyra van szőve), erről valóban képtelenség kitalálni -- gyakorlat híján (erről még írok -:(*1), ugyanitt) -- , ugyanúgy mereszthetik a szemüket a férfiak, és nem tudják kitalálni, mint az FF-harisnya esetében, vagy méginkább nem (mert ott segít a varrás és a bokára felkúszó sarokrész).
(*1):- Szóval erre rájönni úgy lehet, hogy mivel az anyaguk 100% Polyamid, ez akkor, ha keresztbe teszed az FF-nylonharisnyás vagy RHT-nylonharisnyás lábaidat és szoknyában vagy, akkor a harisnya két párja -- a jobb és a bal lábas -- hangosan visító hangot ad, mivel egymáson súrlódik. Ezt nevezik úgy, hogy a "selyem sikolya", vagy a "selyemharisnya sikolya", a "nylon sikolya", vagy a "nylonharisnya sikolya". Vagyis a nylon -- vagy régebbi harisnyáknál a valódi selyem -- hangosan sikít, visít (magas hangon), amikor súrlódik egymáson a harisnya két párja, harisnyarésze. Immen lehet rájönni, ki pucér, és ki nylonharisnyás! Másból -- nehezen... !
Szia, Anita!
Köszönöm a kimerítő ismertetőt;-D Ennyire azért nem vagyok nagy spíler,
mint Te, Anita. Rendelni én nem szoktam. Igaz már megleptem a
páromat egy pár szép darabbal :-o Többek között az általad lentebb
beszúrt Yvonne márkájú combfix-el, igaz feketében. Nagyon jól bírja
a gyűrődés, a szilikoncsíkok is tartanak. Persze "alkalmi" használatra,
színház meg ö, ilyesmi :-o. Van kék Sarah Borghi, meg volt Donna BC
testszínű csípőhari. Régebben tettem ide föl képeket.
Láttam olyat is, biztosan ismered, meg talán volt is itt téma. Olyan,mint
a combfix, amikor felveszed a vége a derekadnál van, mint egy rendes
harisnyanadrág, csak éppen fél. A másik fele meg a derekad ellenkező
oldalán fut körbe, mint amelyik lábadra felhúzod.
Olyan crosslegs féle, más értelmes szót nem tudtam rá kitalálni.
Szerintem kifejezetten "alkalmi", ööm, akár randis szerkó :-o
Most lusta vagyok képet keresni :-o
Szép Nap'!
Illetve még valamit nyertél, Yogibear. A Christel rendelőoldalát, ha esetleg még nem ismerted volna, arra az esetre, ha a feleségedet szeretnéd meglepni minőségi Christel Fully Fashioned nylonharisnyákkal! És hogy legyen választási lehetőséged, itt van még mellé a Corset4You rendelőoldala is Corset4You_Nylonharisnyákkal! Ez nem mind Fully Fashioned, de akad közöttük Fully Fashioned típus is! Ne csak az legyen a nyereményed, hogy megfejtetted, hanem az is, hogy az asszonynak tudjál márkás nylonharisnyákat beszerezni!!!!
Én már vettem tőlük, és még egy sem szaladt fel közülük. Ha csak kicsit is elővigyázatosan hordják (nem akad bele a kézujjkörmébe, nem ül le szálkás faszékre amibe beleakad, nem húzza fel beszakadt, lenőtt vagy nyíratlan lábujjkörömre, a harisnyatartó kapcsaival nem feszíti túl a harisnya szájrészét, nem húz rá sérült cipőbélésű cipőt -- ez gyakori ok!! -- , stb. ...) akkor nagyon hosszú élettartamra számíthat ezektől a harisnyáktól. Az anyaguk egytől egyig mindnek 100% Poliamid, tehát krepp,- vagy sztreccsnylon nincs közöttük.
Szia Yogibear!!
Mit nyertél??? Hát hogy eltaláltad a megoldást!
"Amúgy honnan tudod, hogy pont ez a márka és modell? Ilyen sas szakértő
a szemed? Vagy netán csak nem Te vagy kukoricásban egy kis harisnyás
pajzánkodásra?"Nem, nem én vagyok a videón... . Hogy mégis honnan tudom hogy melyik márka??? Nos, figyelj most egy picit!
Ismered-e a Fully Fashioned-ek négy változatát?:
1. -- A Point Heel-t, amelyiknek a varrás irányában felfelé késhegyszerűen elnyújtva elhegyesedik a sarokerősítése!;
2. -- A Manhattan Heel-t, amelyiknek a sarokrésze szabályos szögletes, de enyhén, 120 fokos szögben "hegyesedik", ezért az alig feltűnő fokú, de körbe van futtatva egy 3 milliméteres erősített csíkkal, úgy mint hogyha a sarokrész és a csík közt harisnyaszaladás (szemfelfutás) lenne, és ez ilyen az orr-rész lábujjtövi részétől a talprészen át a sarokrészig, tehát az orr rész eleje kivételével, annak lábujjtövi részétől hátrafelé, a talp és a sarok felé az egészet körbefutja!;
3. -- A Havana Heel-t, amelyiknek a sarokrésze felül a varrás irányában derékszögű sarkos, és a varrásra merőleges vízszintes vonalban ér véget, és a szélessége mindig 5cm.-es!;
4. -- A Cuban Heel-t, amelyik a Havana Heel-re hasonlít megszólalásig, tehát amelyiknek a sarokrésze felül a varrás irányában derékszögű sarkos, és a varrásra merőleges vízszintes vonalban ér véget, de a Havana Heel-lel ellentétben az erősített sarokrész szélessége csak mindig 2,5 cm.-es!;.
Ha jobban megfigyeled a kinagyított képet (nagyon nézd meg, mert a pucér meztelenségig áttetsző testszínű "árnyalatú" Fully Fashioned-eknél az orr,. talp,- és sarokerősítés is csak nagyon halvány testszínű árnyalatú), akkor felismered rajta a Havana Heel sarokerősítésének formamintáját!
Összevetésképpen nézegessed meg a Christel webáruház rendelőoldalát, ott vannak róluk mintafotók is! (Ha rámégy az egered hegyével a fotókra, maguktól kinagyítódnak!):
Havana Heel
Cuban Heel
Manhattan Heel
Point Heel
Szia!!
Szia, Anita!
Köszönöm, köszönöm és mit nyertem? Az NDK tumixgépet, a leszedhető ajtajút? ;-D
Amúgy honnan tudod, hogy pont ez a márka és modell? Ilyen sas szakértő
a szemed? Vagy netán csak nem Te vagy kukoricásban egy kis harisnyás
pajzánkodásra? ;-D Hátulnézetből már jobban lehet látni, de akár lehetne
szemceruzával is rajzolva a varrás :-o
Szép est'!
Kerdves Yogibear!
Nyertél, talált!!!
Nylonharisnyás! Típusa: "Fully Fashioned", azon belül is "Havana Heel", hátulvarrott, és teljesen áttetsző testszínű. ((Itt van az a két fotó is, amely eldönti, hogy kinek volt igaza (3.-as, 4.-es képek!) -- ; így ígértem!))
A képek ebből a YouTube-ról letöltött videóból származnak: "Im Masfield". Magyarul: "A kukoricamezőn". (Kissé valóban lehetne jobb a videó felbontása, de ez azon múlott, aki feltette a ezt videót YouTube-ra.)
((Egy YouTube-os videót akárki sikeresen letölthet, csak kell hozzá a "Free YouTube Download" letötltőprogi (de ez "dotnetfix.exe 4.0"-t igényel!); a "*.JPG"-képet a Media Plqayer Classic 6.4.9.0 verzióval (egyetlen hibátlan verzió!!!) lehet elmenteni.))
Ha egy nő ilyen harisnyát hord (szuperfinom, szuperáttetsző) akkor harisnyásan is pucér lábúnak nézik (kivéve hátulról), annyira megtévesztő látvány! Miközben pedig viszonylag meleg harisnya is, mivel a Fully Fashioned típus 2,5-szer sűrűbb szövésű, mint az árlagos nylonharisnyák.
A fotón is csak a varrása árulja el... . -- no, meg az alig láthatóan "vastagabb" sarokerősítés.
Szép est'!
Természetesen van! Különben nem ebbe a topikba raktad volna be ;-D
Csak eléggé rossz a cap :-o
Kellemes tippelést!!!
PLUSZ SEGÍTSÉG: KINAGYÍTOTTAM A 2 KÉPET!! (Az 1A és a 2A képek.)
Találós kérdés a kedves topiklakóknak:
A két képen látható nő pucér lábú, vagy nylonharisnyás?
((A második képen egy képrészlet ki van takarva, két okból: 1. ezen a fórumon gondolni kell a 18 éven aluli fórumlátogatókra is; 2. ne könnyítse meg a megfejtést;.))
(Annyit segítek, hogy a combközép feletti csipke nem egy combfixre rágépelt csipkés nylonharisnya-bordűr, hanem a kombiné aljára rágépelt díszítő csipke; a "Van rajta harisnya, vagy nincs rajta harisnya?" kérdést tehát nem döntheti el semmiképpen sem... !)
Lehet tippelni, lehet szavazni! Tehát akkor várom az ügyes megfejtő(ke)t!!! Utána majd berakom azt a két fotót is, amelyik tisztázza a kérdést!
Találós kérdés a kedves topiklakóknak:
A két képen látható nő pucér lábú, vagy nylonharisnyás?
((A második képen egy képrészlet ki van takarva, két okból: 1. ezen a fórumon gondolni kell a 18 éven aluli fórumlátogatókra is; 2. ne könnyítse meg a megfejtést;.))
(Annyit segítek, hogy a combközép feletti csipke nem egy combfixre rágépelt csipkés nylonharisnya-bordűr, hanem a kombiné aljára rágépelt díszítő csipke; a "Van rajta harisnya, vagy nincs rajta harisnya?" kérdést tehát nem döntheti el semmiképpen sem... !)
Lehet tippelni, lehet szavazni! Tehát akkor várom az ügyes megfejtő(ke)t!!! Utána majd berakom azt a két fotót is, amelyik tisztázza a kérdést!
Azért az enyhe szórt fényből következtetve, valószínűleg azért mégis csak van rajta egy 8 DEN-es... .
Ha valóban teljesen pucér volna a lába, akkor nem szórt fényt látnék, hanem tükörfényes csillogást, olyat, ami csak a pucér bőrre jellemző!
Köszönöm a választ Anita tanárnő, (ugyan nem nekem adresszáltad, de úgy érzem, nekem szól:-)) ismét tanultam, tanultunk valamit!
(a térdhajlat árulkodó volta ismerős, alkalmazom is régtől...)
Vagy négy-ötször nagyobb felbontású kép kellene arról a "fél-harisnyás" nőről, vagy olyan testhajlatot kellene látni (térdhajlat hátulja, talphajlat alulnézetből), aminek a hajlatát a nylonharisnya nem képes követni. Mert azt ugye te is észrevetted a nylonharisnyás nőkön, hogy ha behajlítják a térdüket, akkor a nylonharisnya nem képes követni a hátsó hajlat vonalát, és attól nagyobb sugarú körön fordulva eltér tőle az íve, és egy áttetsző hártyaként a harisnya kivehető lesz akkor is, ha csak 8 DEN-es (mert eláll)!
Ugyanezért könnyű kifigyelni a Fully Fashioned és az RHT nylonharisnyákat, ha egy kis ráncolódást látsz rajtuk...... ......ott is eláll a harisnya fátyolvékony anyaga, s ezzel elárulja magát.... !
Nagyon jó képek!
A másodikon formabontó viselet látható, vajon utcán találkozunk-e vele? (én nem bánnám!:-))))
A kérdés már csak az, hogy a bal lábán is van-e harisnya a modellnek, (mert combfix, vagy hagyományos harisnya szerintem nem lehet a nagyon kellemesen rövid "ruha" jóvoltából:-))) vagyis újfajta harisnyanadrággal van dolgunk?
Anita, ide nagyon kell a szakértelmed!
Jaja én is támogatom Anita40 háziasszonnyá való kikiáltását!
Én is szeretnék több infót kapni, hogy hogy sikerült a felavatás.
Hoztam 2 képet. Méret probléma miatt töltöttem fel a noob.hu-ra. Nem tudom, meddig lesz tárolva ott a képek.
1. http://noob.hu/2011/06/29/highres_426_887.jpg
2. http://noob.hu/2011/06/29/longpulli-Macchiato.jpg
Várom véleményeteket!
Igen, már fel is avattam!!!
És ma, mivel egy picit enyhült a nagy meleg, fel is avatod?
Vagy inkább még a 8 den-es?
Jön a hétvége, itt az ideje egy combsimogató képnek...
Yvonne női combfix, ezt vettem magamnak, kitűnő minőségű! Szép, csinos harisnya, igaz?? Minden nőnek csak ajánlani tudom, 20 DEN-es, a színe COGNAC, és mivel közepesen vékony, a nyári melegben sem izzadok bele, viszont fázós időben már egészen príma jó meleg!!!! (Egyébként elég olcsó, 1200 Ft.!)
((Hivatkozási Alap: "(1. kép.)"; "(2. kép.)"!!!!))
" Manu 2010-03-22 22:158454.
Vannak Magyarországon olyan nők akik szeretnek harisnyába járni, eseleg más nőket is szeretnek harisnyába látni????
Anyira szomorú vagyok hogy Magyarországon csak ez a harisnyás topik van és ezt is egy férfi inditotta ( sophiee 77 ) aki nőként adja ki magát, de evidens hogy nem az. Létezik hogy ebbe az országba csak kandurok vannak?
előzmény: Torolt_felhasznalo_820920 (0) "Hát nem is tudom.
Szívesen is venném, meg meg is köszönném... ...; ... ...de azért van itt valami ami nagyon mélyen elgondolkodtat!
Ennek a topiknak sophiee77 a háziasszonya, mert Ő a topiknyitó.
Visszaolvasva láttam, hogy Őneki valaimiért elment a kedve a fórumozástól, mert valaki rossz viccből, hülyeségből, vagy rosszakaratból kitalálta (kérdőjellel), hogy férfi állna a nick-je mögött, és erre sophiee77-nek -- sajnos -- elment a kedve a fórumozástól. Él a nickje, ha akarna, vissza tudna jönni... ! Próbáljátok már meg visszacsalogatni, nehogy már Ő igya meg a levét egy hülyének! Írjatok neki egy "Privit neki" üzenetet, hátha vissza jön... !! Sajnálnám, ha egy ilyen jó fórumtársat elveszítenénk, mint sophiee77!!
((Más fórumon nekem is akarták tippelni a nick-emet egy alkalommal, de válasz nélkül hagytam az egészet, és nagy ívben "tettem" rá. Plusz beírtam a véleményemet a ottani moditopikba, és az illető nick-jét a modik elvarázsolták büntetésből!))ťť
ťť(Szerintem sophie77-nek is ez lenne a tennivalója, de ez az Ő dolga... , -- legalábbis a neki kedvező eredményre vezetne!!!)A legnagyobb örömmel szavazok Anitára!
Szép reg' topiklakók!
Ej-ha, Anita, lett ám olvasnivaló és nézegetni való szépen ;-D
Mit szólnál, ha ezennel a fórum új tiszteletbel háziasszonyává
választanánk téged?
Többi aktív 2 tag? ;-D Szerintetek?
Szép Nap'!
Nem ez a kutatási módszerem, különben másra nem lenne idő. Van egy mappa, amibe mindent belementek, ami érdekes lehet, átnézem, és ami felesleges és nem vezet eredményre, azt kiszórom; a többit pedig összerakom, már ami összepasszol belőle... !
Na nézzétek csak mit találtam! Láttatok már kirívóan vidám lányokat nylonharisnyás bulin??? Ha még eddig nem, akkor most éppen itt az ideje annak, hogy megnézzétek... ... ... !
Harisnya Party
Ekkora vidámságot még én sem igen láttam... . Tánc, vidámság, három lány, és -- "természetesen" -- nylonharisnyák... !
((A két részt azért tettem a rendes idézőjelen ("..." ) belül külön-külön másodrendű idézőjelbe is (... ... ...))
((A két részt azért tettem a rendes idézőjelen ("..." ) belül külön-külön másodrendű idézőjelbe is ("...") -- a két, külön választott bekezdést -- , mert az első bekezdést egy férfi, míg a másodikat egy kis fiatal nő mondja el.)) Ami szorosabban érdekelt, azt a fentebbi idézetben aláhúztam!
Tehát ahogy a ez a kis fiatal nő elmondta, a felszaladt nylonharisnyát teljesen felfejtették, elbontották, de nem is tudom elképzelni, hogyan, mert én is próbálkoztam már vele, de soha nem jött le 50 cm.-nél hosszabb nylonszál egyszerre, mert a szemfelfutás rácshálós jellege miatt mindig elszakadt valahol a szál! (Hogyan csinálhatták??? Rejtély számomra, mert -- szerintem -- annyira nehéz az ilyent rendesen, jól felfejteni.) Vagy van erre a célra kitalálva külön nylonharisnya-bontó, nylonharisnya-felfejtő gép???
Aztán azt mondja (a kis fiatal nő), hogy sokaknak volt otthon erre a célra egy kis kézi nylonharisnyakötő-gép (tekerőkaros), és azzal kötötték újra az előzőzetesen már felfejtett, elbontott nylonharisnyát. Hogy nézhetett ki?? Honnan tudták beszerezni nem sokkal a háború vége után, az ötvenes években???? Mert azt mondja ez a kis fiatal nő a videóban, hogy nagyon sokaknak volt ilyen körkötőgépjük. Vagy voltak, akik másoknak is vállaltak nylonharisnya-átkötést (akik viszonylag tényleg lehettek sokan), és őhozzájuk vitték el a többiek a nylonharisnyákat átköttetni?
Hogy működött ez a dolog akkoriban? Ha valakik közületek itt, ebben a topikban esetleg tudjátok ezeket a dolgokat, mert már az ötvenes években is éltetek (akik akkoriban lehettetek fiatalok), légyszi írjátok meg, mert én is kíváncsi vagyok rá, mivel én a hatvanas évek végén születtem csak meg, úgyhogy én már lemaradtam erről a témáról! Ha van fotótok átkötött az nylonharisnyákról -- vagy netán magáról a műveletről, amikor éppen átkötik a nylonharisnyákat -- , akkor azokat a fotókat is betehetitek ide, mint érdekességeket!! Másrészt egy ilyen kézi nylonharisnya-körkötőgépnek én is hasznát venném, mert a felszaladt szemű harisnyákon sokat lehetne vele megspórolni, csak a felfejtést kellene megtanulnom rendesen (a nylonharisnyakötés már egyszerűbb a kis tekerős kézi körkötőgéppel)!
((Folytatás ás befejezés! -- a (8992.)-es hsz.-é -- ))
((A két részt azért tettem a rendes idézőjelen ("..." ) belül külön-külön másodrendű idézőjelbe is (>>...
((A "(2011-06-18 08:47)"--(8991.)-es hsz.-om folytatása és befejezése.))
Van egy kérdésem a videóval kapcsolatban. (Nemcsak a Ti számotokra szól a kérdés, bárki válaszolhat, ha tud!) Érdekességnek érdekesség, az biztos, de egy-két dolgon elgondolkoztam ezzel kapcsolatban. Itt egy szó szerint idézett rész "A harisnya története" című videóból (YouTube... ... ...;.)>>
*********************************************************** ************************************************************ *************************
Az idézett rész:
""A huszadik század elejére kísérleteztek ki olyan eljárásokat, amivel már elő lehetett állítani műselymet. Majd ez, amilyen gyorsan jött, olyan hamar távozott is, a divatból. Helyét az 1938-tól a ruhaipart forradalmasító polyamid, a nejlon vette át. A világháború után egy harisnya akkora kincsnek számított, hogy ha tönkrement, újra, s újrakötötték."
"Ez egy ötvenes évek magyar sajátossága, egy "találmány" -- na nem "találmány", egy sajátosság -- , az úgynevezett átkötött harisnya, mivelhogy a nejlonszál az -- vagy hát a nejlonharisnya -- nagyon ritkaság volt, nehezen hozzáférhető, hogy ha véletlenül mégis voltak felszaladt szálú nejlonharisnyák, akkor azt lefejtették, felspulnizták a szálat, s utána otthon volt ilyen kis körkötőgépük, és azon megkötötték ezeket a -- hát jóval gyengébb minőségű -- harisnyákat.""
*********************************************************** ************************************************************ *************************
((A két részt azért tettem a rendes idézőjelen ("..." ) belül külön-külön másodrendű idézőjelbe is (>>...
A harisnya története
Forrás: (Mix Online - A harisnya története - Nyomtatható változat főoldal - Bulvár Mohai Szilvia | 2010. 01. 16. 8:05:00)
(A videón az ide kapcsolódó érdekességeket elmondja Jung Éva harisnyakötőnő.)
((A dokumentum eredeti illusztrációja az (1.) kép.))
A harisnya története
http://www.mixonline.hu/Nyomtato.aspx?id=36443
A fenti ("A harisnya története" című) témához megleltem a webes dokumentumot is. Ebből az is kiderül, hogy a webes dokumentum ("A harisnya története" című téma) videóján Jung Éva harisnyakötőnő szerepel, ő meséli el a harisnyák történetét.
Emlékeztetőnek itt a szóban forgó videó (linkje) is:
A harisnya története -- (videó); (Elmondja: Jung Éva harisnyakötő.);.
http://www.youtube.com/watch?v=b2zOroI2KKE&feature=player_embedded#at=270
((A (2.) kép, a (3.) kép, és a (4.) kép a fent belnkelt videóból lettek befotózva, és Jung Éva harisnyakötőnő éppen az átkötött harisnyát mutatja meg rajtuk.))
(Ha már megleltem az ehhez témához kapcsolódó webes dokumentumot (weboldalt), hát betettem!)
Van itt a topikban olyan nő, aki már hordott átkötött harisnyát??? Ha igen, írjátok le az ehhez fűződő élményeiteket, és tapasztalataitokat!!! (Az 1950-es években volt ez a fajta nylonharisnya forgalomban, főleg a háborús időszakot követő fokozott nylonharisnya-hiány csökkentése céljából (tkp. ez a megoldás a hibás nylonharisnyák újrafeldolgozását jelentette), egyfajta takarékoskodás volt ez a nylonharisnyákkal.
((A folytatást lásd az erre a hsz.-ra adott válasz-hsz.-ban!))
S te melyik márkát és típust tartod megfelelőnek?
Persze a 8 DEN-es combfix, az kényes ügy; tudni kell, hogy melyik márkát érdemes venni, hogy melyiknek nem fut fel a szeme olyan hamar. Vékonyak, kényesek, no!
"Combfixeket meg nem igazán ismerem. Harisnyanadrágokért vagyok inkább oda."
Valamiért nem szereted a combfixeket? Bocsi, hogy érdeklődöm, de mi zavar benne? Szorít a szilikonbordűrje, vagy valami másért?
((Én speciel jobban szeretem hordani, mint a harisnyanadrágot, mert egyszerűbb felhúzni, meg aztán van amikor felesleges, hogy a fenekemet melegítse a harisnyanadrág (főleg a meleg évszakban; télen, az más, akkor jöhet a harisnyanadrág is, de van hogy akkor is combfixezek; télen keverten hordom, egyszer ezt, egyszer azt...; amilyen hideg van, mindig ahhoz igazítva), szóval nálam általában inkább combfix megy. Melegben is lehet használni őket: erre ott vannak a 8 DEN-esek!))
Szerintem teljesen attól függ a dolog, hogy mennyit akarsz mutatni magadból -- pontosabban a lábaidból.
(1.) -- Ha például szerény vagy, és nem akarod nagyon mutogatni, akkor elég a valamivel térd fölött végződő szoknya.
(2.) -- Ha viszont kifejezetten a csábítás a célod, és ezért kifejezetten kihívóan akarsz "kiöltözni", akkor a féltenyérnyivel combközép fölött végződő miniszoknya a célravezető, aláhúzott sztreccsnylon-combfixszel, aminek szép csipkebordűrje van. A miniszoknya éppen hogy csak takarja a sztreccscombfix bordűrjének az alját, vagy max. másfél centit láttatni is engedhet belőle (( -- nem lépcsőmenetben, alaphelyzetben (!) -- ))!! Lépcsőmenetben pedig kissé látszani engedi majd a bordűrt hátulról, elölről, és oldalról is (egy kissé, 3-4 centit (!) a bordűr aljából)!!! Ez esetben a miniszoknyát nem kell (nem szabad!) behasítani!
-- (( -- Általában persze a miniszoknyák amúgy sem hasítottak, mutat az éppen eleget amúgy is... . :) -- ))
-- A combfix bordűrje pedig 12-15 centi hosszú legyen, és feltétlenül kell hozzá egy jó erős fémkapcsos szatén harisnyatartó, jó feszesre felszabályozott felhúzópántokkal, hogy a combharisnyát, ha járás közben erősen feszül, ne engedje lejjebb menni!!!
-- ((A jól erősen felszabályozott harisnyatartónál azt kell érezned, hogy minden lépésnél -- elöl is és hátul is -- felhúzza a combfixet (miután pl. a hátrébb lévő láb esetében a hátsó felhúzópánt egy kissé enged, és előrelépéskor feszít; az első pántnál fordítva: előrelépéskor enged, a hátralépésnél vagy a láb hátsó helyzeténél pedig megfeszít, felhúz.))
Ha pedig mégis a hosszú szoknya mellett döntesz, (csábítási szándékkal), akkor a hosszú szoknya (rendszerint többé-kevésbé térd alá, vagy éppen csak (!) a boka felső részéig érjen -- és nem lejjebb; a csinos bokád látsszon! -- érő) hátul fenékmagasságig legyen felsliccelve (úgyis enyhén lefelé szűkülő szoknya lesz az, így csak járkálás közben engedi láttatni a lábat). A combfix bordűrje így is fog látszódni séta közben; de sebaj: mert ez most az az eset, úgyis csábítani akarsz! :)
Szia Anita40!
Megdöbbentő a harisnya szakértelmed! Hogy mik vannak, ma is tanultam valamit. Vártunk már téged is nagyon, valamint az ilyen ennyire nívós írásaidat is.
Like-olom az érettségi időszakot, tegnap láttam felmenni a móriczi aluljáróból felmenni egy érettségiző hölgyet, aki elegáns fekete csatos közepes sarok vastagságú cipó volt rajta piros talppal. Fényes csipke szegélyes combfix feszült combján, ezt ahogy ment fel a lépcsőn engedte látszatni a fekete hátul középen hasított hasítás felett masni + csat anyaga szatén szoknya. E fölé meg egyszerű alul ívelt blúzt vett fel, amin csak a melltartó vonalát lehetett látni valamennyire, de nem volt annyira vészes.
Hogy érettségizett, azt a kezében tartott irodalom történeti atlasz miatt tartom valószínűnek, valamint az arca finomságából. Bár kitudja, hogy miért viselt ilyen ruhát.
Üdv,
Hali!
Imádom a fényes harisnya és necc harisnya kombinációt.
Egyszer láttam fekete necc csipkés aljú leggingsszel fényes harisnyát 18 év körüli csajon, bejövős volt a dolog :D
Üdv,
Kedves Anita, jó újra "látni" téged! Nagy kedvvel olvasom szakszerű, jól megírt írásaidat itt és másutt!...
Akinek necc kell, mutatok egyet!
Találtam egy sor rendhagyó stílusú mintásat:
Ez itt például zebramintás csipkéjű combfix (1. kép).
Na ez meg itt egy kifinomultan rafinált darab (2. kép)!!!! A gyártója így jellemzi:
"Philippe Matignon Éternité mintás combfix: Csipkekötésű elasztikus combharisnya 10 cm széles csipkével. Látszik is meg nem is a lábon a csipkekötésű necces combfix. A harisnya 10 cm széles rugalmas, lurex díszítésű különleges csipkével végződik, melyben belül két sor szilikoncsík található, ezért nem csúszik le. Vékony orrerősítéssel.
Összetétel: 94% poliamid, 6% elasztán."
Ismét csak megkérdezem (magamtól is; tőletek is):
Lehet, hogy divat lett a topless-re kilyuggatott nylonharisnyákat gyárilag is utánozni, már-már "művészien" igényes kivitelben???... ... Ki tudja... . ((Ezek itt most éppen nem lyukas harisnyákat utánoznak, de azért a 2. képen lévő a "látszik is meg nem is" harisnyaszem-kötéssel ismét csak félig fedett hatást kelthet... ...akárcsak a félig felfejtett és a félig áttört mintás nyilonharisnyák...!))
Új divat van kibontakozóban!!!
Ez itt inkább egy nagyon sűrűn felfutott szemű , kissé felfejtődött nylonharisnyát utánzó sűrűn áttört mintás nylonharisnya. (A mintája hosszirányú sűrű szemfutást utánoz.)
Na, itt együtt lehet látni a tényleg felfejtett, kiszakadt topless-nylonharisnyákat (1. kép és 2. kép), illetve az ezeket utánzó áttört mintás nylonharisnyákat (3. kép és 4. kép), amelyekkel a felfejtődött, fefutott nylonharisnyákat óhajtják próbálják a harisnya-gyártók utánozni!
De még egyszer kérdem: Lehet, hogy divat lett a topless-re kilyuggatott nylonharisnyákat gyárilag is utánozni, már-már "művészien" igényes kivitelben???... ... Ki tudja... .
Lehet, hogy új nylonharisnya-divat van kifejlődőfélben (amúgy nekem nagyon tetszik!)??????
((Rosszul ment be a szöveg... --:D... ...Berakom az egészet még egyszer!))
Találtam egy sor rendhagyó stílusú mintásat:
Ezeknek meg mindnek olyan a mintája, amivel a topless-re sűrűn kilyuggatott-kiszaggatott, és a sűrű sorokban felfutott-felszaladt, félig-meddig felfejtődött szemű nylonharisnyákat akarják utánozni. (Gondolj csak a ballagás után bulizó gimnazista lányokra, akiken bizony ilyenkor igencsak sokukon tömegével lehet rajtuk látni a többé-kevésbé alaposan kilyuggatott nylonharisnyákat... .) Lehet, hogy gondoltak egyet a harisnyagyártók is (hogy ne kelljen otthon a lányoknak az ép és hibátlan, sokszor "méregdrága", más alkalmakkor is hordható-élvezhető minőségi, jó nylonharisnyákat -- pláne a sztreccsnylon harisnyákat (!) -- feláldozniuk és széjjellyuggatniuk-összeszaggatniuk és több mint félig felfejteniük csak azért, hogy végre lehessen egy topless-harisnyájuk kizárólag egyetlen alkalomra), hanem majd ők, a gyártók profi módon gyártanak toplesses-szaggatott utánzat-mintájú nylonharisnyákat... ! (Persze épeket, és így ugye már ennek már ára is van... . Eladható ép és szép topless-nylonharisnyák -- jó üzlet!... ...) A legjobboldalt lévő még színes is, ha valakinek a mintája nem volna elég (viola-árnyalatú)! (4. kép.)
Lehet, hogy divat lett a topless-re kilyuggatott nylonharisnyákat gyárilag is utánozni, már-már "művészien" igényes kivitelben???... ... Ki tudja... .
Találtam egy sor rendhagyó stílusú mintásat:>>>> (1., 2., 3., és 4. képek!!)
Ezeknek meg mindnek olyan a mintája, amivel a topless-re sűrűn kilyuggatott-kiszaggatott, és a sűrű sorokban felfutott-felszaladt, félig-meddig felfejtődött szemű nylonharisnyákat akarják utánozni.>> (
Az biztos, hogy a csábítás eszközei!
Én nagyon szeretem és ki is néztem egy fekete necces, csipkéset...hétvégén az enyém lesz!
"Volt egy szép tavaszunk, aztán jelent meg cikk az indexen, miszerint fujj testszínű harisnyanadrág. Ha szerző a közelembe kerül, biztosan felpofozom :)"
(Bocsi, de most úgy idézek Tőled, hogy közben kiemelem belőle a megválaszolni valót.)
Ennek is megvan a maga "gyógymódja". Tedd csak nyugodt lélekkel a következőt:
1. Keressél rá újra a szóban forgó cikkre.
2. Másold a cikk szövegtartalmát ide a fórumra, idézőjelek között (magyarán idézzed ide), és a rámutató linkkel jelöld meg a forrásművet (a cikket).
3. Írd le az ellenvéleményedet közvetlenül az idézet alá, ugyanabba a hozzászólásba, és az ellenvélemény-bekezdés felé írd oda: "Ellenvéleményem:". Alá mehet az általad írt ellenvélemény. Indokold meg, értelmesen és cáfolhatatlanul, hogy miért hülyeség mindaz, amit ott leírtak.
Majd ha itt a fórumon is lesz mód rá ilyenformán, hogy az ellenvéleményt is lássák, akkor nemcsak az ilyen hülyeségeknek fognak hinni az emberek. Az ott csak egy sima cikk, ez itt viszont a fórum nylonharisnyás topikja, és amit itt olvasnak az emberek, annak jobban fognak hinni az emberek, mint annak az "egyszem cikk"-nek ott valahol... . Elvégre ide javarészt nők írnak, akik ugye mégiscsak jobban tudják, hogy mi fán terem az a nylonharisnya... ... ...!
Nem biztos. A 8 DEN-eseket melegben is lehet hordani. (Vékonyak, nem sül meg benne a lábad.) Én például most, a melegben is viselek 8 DEN-es nyloncombfixet, mert különben a papucsba beletapad a lábam, miután ilyen melegben -- ha alig észrevehetően is -- de izzad a lábfejem.
Az a kevés nyirkosság pont elég ahhoz, hogy pucér lábbal beletapadjon a lábfejed a különféle papucsokba (különösen a fapapucsokba, meg a műanyag papucsokba, és belül műbőrözött talprészű papucsokba). Ha viszont nylonharisnyát hordok, az csúszik a fapapucsban is, meg a műanyag és a műbőrbélésű papucsokban is.
Inkább csúszkáljon egy kicsit benne a lábam, mintsem állandóan beletapadjon!
Most épp lehűlt, de ennek ellenére paucsban szaladgálnak a nők, a harisnyát egyelőre félretették... Nem értem, májusban, meg 25 fok fölött is harisnyát húztak sokan. Úgy néz ki, a harisnyaviselést naptárhoz kötik sokan, és nem valós időjáráshoz :-s
Sajnos ennyit.
S sajnos a harisnya szezonnak is.
Jó kérdés!
Volt egy szép tavaszunk, aztán jelent meg cikk az indexen, miszerint fujj testszínű harisnyanadrág. Ha szerző a közelembe kerül, biztosan felpofozom :)
Szerencsére a cikknek nem lett jelentősebb élettani hatása. Érdekes, hogy az elmúlt meleg napokban is meglepően sok hölgyemény húzott harisnyát a szoknyás öltözékéhez, aminek nagyon örültem.
Az itteni fórumozók meg szépen kikoptak. Találtak új "hóbortot"?
Ü
Sziasztok!
Mi újság van mostanság harisnya fronton?
Üdv,
Szia!
Szerintem a ma kapható combfixek zömének szilikonos a rögzítő-bordűrje, kevés olyan lehet, amelyiknek nem ilyen a felhúzó-része.
Ha tartóval hordod, attól még a szilikoncsík ugyanúgy ott marad, csak odakerül még pluszban a harisnyatartó harisnyacsatja is, lábanként 3 vagy 4 db. (6 vagy 8 csatolópántos állítható harisnyatartók). Vagyis a tartó önmagában még nem megoldás, mert a szilikon, mint irritáló anyag ott marad!
************************************************ *********
Szerintem három dolgot tehetsz.:
:(1.) -- Combfix helyett harisnyát veszel, amiben semmi gumírozás nincs, és tartóval hordod. (A tartótól ne viszolyogjál, a csatja biztosan nem dudorodik majd ki a nadrág alól, ahhoz eléggé laposak a harisnyarögzítőpánt csatjai. Viszont olyan kell, amelyiknek fémcsatja van, mert a műanyag csat a vastagabb bordűrt nem fogja meg jól, csak a fém harisnyacsat!) A tartó ugyanis mindenképpen kelleni fog, már csak az a kérdés, hogy milyen harisnyához fog kelleni!
:(2.) -- Nádlizott gumírozású kreppnylon vagy üvegsztreccsnylon combfixet veszel (a nádlis bordűr mindig szilikonmentes -- pontosan olyan, amilyen tartógumija a harisnyanadrágoknak is van -- , és a szélességük 2 cm. és 8 cm. között szokott váltakozni, harisnyanadrágnál és egyes combfixeknél keskeny, más combfixeknél szélesebbek is szoktak lenni), és azt hordod a harisnyatartóval. Harisnyatartó nélkül azért nincs értelme ilyet hordani, mert a nádlis bordűr összeperdül, leperdül; csúnya, és nagyon be tud vágni!
:(3.) -- Azt írod -- hadd idézzek tőled -- hogy: "Vettem is két párat, 60 deneset, szilikonos pánttal. Felhúztam, tökjó, kényelmes, csinos." No, ebből én arra következtetek, hogy mivel kényelmesnek és jó melegnek találod, nem szeretnél megválni tőle. Következésképp harmadik megoldásnak valami olyan kellene, amivel "a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad", hogy közmondásosan fogalmazzak, vagyis valami közbülső megoldás lenne a jó! Tehát a szilikoncomfixtől se kelljen megválnod, meg a szilikon se csípje ki az érzékeny bőrödet! Erre én csak egy jó megoldást látok.
Tudsz varrni géppel? Mert a megoldás a következő: előveszed a szóban forgó szilikon-combfixet (aminek ára 1500-1600 Ft. között szokott lenni, ugye), meg egy hozzá képest olcsó nádlis combfixet (ezek úgy kb. 100-120 Ft. körül vannak), aminek a nádlis bordűrje 6-8 cm. körüli szélességű azért rendesen megvan!
A teljes nádlis borűrt levágod ollóval (csak a 6-8 cm. széles nádlirész a jó!). A szilikoncombfixet kifordítod (a színéről a fonákjára), a harisnyabordűrt kisimítod, előbb ráilleszted a nádlirészt már most úgy, hogy az (majd már kész állapotban) a szilikoncsíkot fedje el és takarja le, és azután felhúzod a varrógép szabadkarjára. A harisnya szára lógjon le a gépről, nehogy hozzágépeld a bordűrhöz. Úgy húzd fel a bordűrt a gépre (a szabadkarra), ahogyan a combodra is felveszed, azaz a bordűr legfelső szélével a gép belső része felé essen, és a gép szabadkarjának külső végén legyen a bordűr és a harisnyaszár gyári és gépi varrása!
Előbb a gépi varráshoz egészen közelre (a combtő alsó része, vagyis a combközép felé eső része) eső bordűr-alsószél kerüljön sorra, de 1-1,5 cm.-rel feljebb a bordűr és a harisnyaszár gyári összevarrása felett (azért, hogy nehogy véletlenül megsérthesse a cikcakköltés a lehelletfinom kötszövésű harisnyaszárat!!!) a nádlis rész egyik szélét gépeld hozzá rugalmas gépi cikcakk-öltéssel (közben mindig feszítsed meg kissé az anyagot, hogy a körkerületet hosszában (vagyis körben) ne ráncolja, ne húzza össze az új cikcakk-varrás); ha ez megvan jöhet a bordűrnek a szabad vége (a combtő felső része felé eső széle), itt is ugyanolyan rugalmas gépi cikcakk-öltéssel, itt is elkerülve a beráncolást! ((Segítségként, mivel a nádli könnyen összeugrik, ideiglenesen az alsó és a felső szélénél is férceld oda kézzel a bordűr aljához és a tetejéhez; így a rágépelésnél már nem érhet meglepetés.)) Végül mindkét varrást (alul is és felül is) vardd el jól kézzel, nehogy kibomoljon! Ellenőrizd le mindenütt végig az új varrás hibátlan, szakadásmetes, rugalmas voltát (körkerületben elegendően sokat kell rugalmasan engednie)!
Legvégül fodítsad vissza a combfixedet a fonákjáról a színére.
Ha minden stimmel, próbáljad fel harisnyatartóval, és viseljed egészséggel! ((A harisnyatartó 6 vagy még inkább 8 pántos legyen, hogy elöl is és hátul is jól tartsa meg a combfixes harisnyát, mindenképpen fémcsatos legyen, és a felhúzópántjait jó rövidre lehessen felszabályozni, hogy irtó rövid "pórázon" fogja a harisnyát, mert a rövidnadrágból csak így nem látszik ki a csatja!))
Sok sikert hozzá! Szia!
Elég jó minőségű, ha jól tudom, lengyel termékek. Nekem a kedvencem a Fifi, ez mintás, klasszikus üvegszálas, nem túl feszes, nem túl csillogó, inkább finom, lágy anyag, és elég jó áron kapható. A többi már inkább a "gumi-feeling" és fénylő lycrás.
Ezek jó cuccok, bár nálunk nincs sajnos bő kínálat belőlük. Irány Lengyelország!
Remélem, tudtam segíteni, éljen a testszínű, üvegszálas harisnyanadrág, és a szép tavaszi idő!
Ismeritek a Gatta harisnyákat? valaki mondana véleményt róluk?! légyszi:) én nagyon kritikus vagyok..és nem merek venni.. itt vannak pl: http://www.harisnyadepo.hu/index.php?content2=termekek_keres&search=brands&brand=Gatta
Sziasztok!
Jó látni, hogy vannak csajok, akik kedvelik a harisnyát. Én nagyon szeretem látni a női lábakon.
Ha van olyan kedves lány, aki szívesen dumcsizna ilyen témában, esetleg ismerkedne is, írjon mindenképpen, alig várom...
Kedvencem az extra fényes sötét testszínű...
A hasított szoknya tényleg jó szerintem.Az sem baj ,ha többet mutat,a minden lépésnél kivillanó comb szerintem szexi lehet.
Ugyanakkor mégsem látszik több,mint amit egy sortban mutat valaki.Sokkla ízlésesebb a sejtető ruha ,mint a nyílt húskínálat.Legalább is a férfiak fantáziáját biztos ,hogy meglódítja,a szemüket pedig odatapasztja.......
Üdv!
Örülünk, hogy ránk találtál! Igazán feldobhatnád a kissé belustult topicot néhány izgalmas fotóval. Nekem a "több", "hosszabb", de finoman sejtető ruha sokkal izgalmasabb, mint pl egy miniszoknya, vagy alig-ruha. De mindenkinek más...
Kedves hölgyek!
Egy olyan kéréssel szeretnék hozzátok fordulni, hogy ha valakinek van feleslegessé vált harisnyája azt én nagyon szívesen átvenném, vagy talán nagyobb mennyiség esetén akár fizetek is érte. Autófényező foglalkozásomból kifolyólag én ezeket a harisnyákat fel tudnám használni, ezért megkérnék minden olyan kedves hölgyet aki megtenné nekem azt hogy nem dobja ki hanem itt az oldalamra küld nekem egy privát üzenetet azt megköszönném. Budapesten lakom tehát itt bárhol el tudok menni érte, ha pl arra felé van dolgom. Előre is köszönöm.
Szia trixyhu!
Fiore Elite Raula 40 den-est harisnyanadrágot próbáld ki! Ezt javaslom leginkább! Cappucino színt. Nagyon jó! Tangás széles derékpánt. Váu Szép a fénye :) Néhány napja várásoltam. Elegáns csomagolás. MO-n már a drágábbak közé sorolható, de még sztem a megfizethető kategória. 1000-1800 Ft
Gambissime La perla plus! 20-denes, hátránya, relatíve hamar szakad. 3-4 felvételnél többet nem bírt ki. Vagy a térdénél vagy az orránál szakadt ki. 400-500
Linea Oro: Bolero 40den, ez is fényes, de ez nagyon szűk. 3-as a méretem, de a 4-es alig jön rám. 550-800 Ft
Bellinda Fascination 40 den, már csak elvétve találni, nagyon ritka, még 2010 novemberben láttam Duna Plaza Slecker üzletben. 1000-ért.
Fascination 15den szép fényes ez is, csak vékony, szinte bárhol megvásárolhatod 500-900 Ft
Knittex Danielle 15 den -> egész jó a minősége csak vékony és fényes is, 500-700 Ft
Donna B.C. Luxor 20 den tangás -> ennek is jó a fénye, 800-1300 Ft
Wolford: Satin Touch
Wolford Neon 40 harisnyák -> ezt mondják hogy kiváló klasszikus fényes harisnyák, még nem próbáltam. Gond velük, hogy nagyon drága. 2500-7600 Ft
Hogy említsek olcsó kategóriát is, Profi szupermarketben a sajátmárkás elasztikus fényes dobozos harisnyájuk. 300 Ft.
Amik nem jöhetnek szóba, az a nylon krepp harisnyák, amire rá van írva "matt",
Szinekkel is vigyázni kell, mert a fekete sose fog úgy fényleni, mint a testszinű társa, A feketével azért kell vigyázni, mert az sok fényt nyel el, A fehérrel azért, mert az az egész spektrumot visszaveri, a "fényt"eltakarja.Mindenképp testszín/gyöngyház/szürke/ezüst színben gondolkozz.
Combfixeket meg nem igazán ismerem. Harisnyanadrágokért vagyok inkább oda.
Üdv, qq_vv_bb
Sziasztok!
Nálunk a harisnya és persze a combfix egyértelműen a csábítás eszköze, a párom megőrül értük, leginkább a fényesekért. Viszont az a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz szép fényeset találni, főleg ami a fekete combfixet illeti. Ezért szeretném a segítségeteket kérni, kedves harisnyahasználók és harisnyaimádók! Ajánljatok nekem kérlek olyan extrafényes harisnyákat és combfixeket, melyekkel megörvendeztethetem a Drágaságom, különös tekintettel a fekete comfixekre. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!!!!
kíván, egy harisnya kedvelő/viselő apuka.javascript:insertEmotion('szegyenlos.gif','Sz%C3%A9gy enl%C5%91s');
Angyal hozta a fát! Egy órácskát maradt, csupán a fényképezés ellen volt kifogása...:-)
Szép karácsonyt!
Sziasztok!
Mindenkinek, aki szereti a harisnyát, sok boldog karácsonyt kívánok!
Üdv: qq_vv_bb
Szép jó estét!
Látom, haldoklik a fórum...:S Pedig ez már tényleg abszolút harisnyás idő! Már én is elkezdtem viselni a harikat, mert ez az idő megköveteli... Sőt, barátnőmtől kaptam egy pár vastagabb combzoknit (szerinte legalábbis, mer nekem kb a térdemig megy fel...xD) És azt veszem vékony harira. Egész jó mert így bent sem sülök meg. Na mindegy, ez egy kissé, azaz nagyon off volt.
Egyébként a legnagyobb bajom az a mostani körülményekkel, h nem egyértelmű a csajszikon, h harit hord e vagy legigst...:( Legalábbis a legtöbb esetben. Na mondjuk lehet azért olyan "elvetemült" csajszikat látni, akik 15-20denes hariban nyomulnak.. Mondjuk nem mintha bánnám, de azért fura.
Most van a szallagavatók időszaka is, és péntek-szombat esténként is sok szépet lehet látni. Lehet el is nézünk majd valami helyre, hátha látok vmi szépet...:)
Azért tessék ide is írogatni, biztos vannak azért események...Ha meg mégsem lennének, akkor könyörgöm kreáljatok magatoknak valamit barátnőkkel, vagy hasonlók!
Nálam már járt a Mikulás!
Ilyen volt!:-)
Nálatok?
Szerintem nyugodtan, magabiztosan hordhatod! Nekem a fekete jön be legjobban leggings terén, de a pulóver, csizma, hajad színe határozza meg, milyen lehet jó. (ezt te jobban tudod)
A testszínű fényes harisnya nekem is kedvencem...:-)
Kedves Üvegszálas és Felicite!
Köszönöm a kedves szavakat!
Ma olvastam vissza a tegnapi írásomat és mosolyognom kellett saját magamon, mivel már felkerekítettem az koromat, februárban leszek 42, nem mintha sokat számatana,hiszen mindjárt itt lesz, csak úgy látszik már gondolatban is szoktatom magamat ahhoz, hogy megint milyen hamar elrepült egy év.
Szóval a leggingsre visszatérve.Én sötétbarnát próbáltam.
Aztán az este arra gondoltam, hogy hamarosan bejön a hideg és abban fázni gogok, meg a kabátomhoz sem passzol, szóval szerintem nem veszek, meg nincs is hová felvennem, csak dolgozni járok, a munkahelyem meg itt van a házunk mellett, egy kis üzlet.
Képzeljétek, mikor a lányomnak, aki 21 éves, lett egy komoly barátja, aki megőrül a combfixekért, meg a szexi fehérneműkért, szóval a lányom tőlem kért tanácsot, hogy mit hogy vegyen az üzletben és mit, hogy kell hordani, mi mivel passzol össze, szóval olyan jó érzés volt, hogy tőlem kért tanácsot, mert sokszor olyanok vagyunk, mint a barátnők, nagy szeretetben neveltük.
Mikor itthon felvette és ott állt a nagytükör előtt, nézte, nézte magát és ezt mondta.
-Azta a anya!írtó jól nézek ki igaz?
Nagyon büszke vagyok rá.
Tényeg jól is nézett ki, gyönyörű az alakja, az arca meg dícsértem.
Mindezek mellett megmaradt olyan kis szerénynek, mint kicsi korában, nem lett nagyképű.
Felicite!
Allergiás vagy a szilikon anyagára.Ahol érintkezett a bőröddel, ott már jelentkezett is az irritáció.
Én például fém karórát nem bírok hordani, mert ugyanolyan bőrproblémám lesz tőle, mint Neked.
Holdfényecske!
Dehogy, egyáltalán nem haragszom, hiszen, én kértem véleményt.
Búzavirág!
Akkor öltözz így, ha igazán jól érzed magad benne, és magabiztosan, természetesen tudsz megjelenni az összeállításban. Ha bizonytalan vagy, vagy nem érzed maradéktalanul komfortosan magad a (bizonytalanul) megválasztott öltözékben, azt észre lehet venni, és akkor jön az, hogy "nézd már, ennyi idősen minek jár ilyen cuccban", stb. A korod szerintem bőségesen megengedné, miért ne járjon egy 40-es nő szexisen, igenis legyen dögös, kívánatos :)
Sajnos ez nem fizikai irritáció, meg sem látszott a helye, miután levettem. Csöppet sem szorított, sem feszült, sem semmi. A csík anyagától kaptam a kiütéseket. Gyorsan oda is adtam egy barátnőmnek őket, nehogy még egyszer felvegyem :-)
Akkor majd utánajárok, milyen lehetőség van, bátran írjatok tippeket (márka, üzlet)!
Tényleg nagyon szép tud lenni egy ízlésesen megválasztott nylon harisnyás láb:)Ma is divat szerintem,bár sokan vannak ,akik inkább a nadrágos változatot választják a kényelmesebböltözet jegyében.
nagyon tetszik ez a sok "szmájli,én meg új vagyok még itt,bocsánat,ha rossz helyre kattintotttam:(
Nekem van olyan 41 éves ismerősöm, aki ilyeneket (is) hord! Nagyon jól áll neki, lezser és nőies egyszerre.
Ha ahogy írod, alak és magaság rendben, az a szám, az életkorod ne tartson vissza. Meg lehet találni a megfelelő anyagot, színt ezekben a ruhadarabokban.
Szerintem mindenki maga döntheti el,hogy mit engedhet meg maganak az öltözködésében.Ha én lennék a helyedben,nalam is alak,magassag minden rendben van.Viszont nem vennék fel ilyen szerkót,mert nem az én korosztalyomnak való.
Mint irtam neked jogod van hozza,hogy mit vehetsz fel.Es remélem nem haragszol,hogy valaszoltam neked.
Sziasztok!
Szoktam közbe olvasni a topikotokat.
Imádom a szoknyát, imádom a nőies öltözködést, a hosszú nőies frizurát.
Nekem leginkább a tetszinű, kissé fényes harisnyák tetszenek.
Lenne egy kérdésem hozzátok, úgy gondolom, ti őszintén megírnátok a véleményeteket.
Felvehetek-e én, 42 évesen nőként leggings nadrágot, hosszú pulóverrel, térdig érő magassarkú csizmával? Olyan össze állításra gondolok, sőt már fel is próbáltam, nagyon tetszett, de nem mertem megvenni, szóval olyan összeállítást választanék,ami nőies, nem olyan ,,közönséges" benyomást keltő.
Alak, magasság, rendben, de azért ott az 42 év és valahogy úgy érzem, ezt a ruházatot jobb, ha inkább meghagyom a huszonéves korosztálynak.
Előre is köszönöm a segítségeteket!
Köszönöm a tanacsaitokat,bekentem körömlakkal,de azt hiszem mar nem fogom felvenni.Arra volt jó,hogy felpróbaltam,kész,ennyi.
Kedves riskah latom beindult a fantaziad:):)majd bevetem ezeket a dolgokat,hatha:):)sikerélmény lesz .köszi:):)
Talán a tartóval hordhatók, vagy esetleg érdemes komolyabb szaküzletben érdeklődni.
De az is lehet, hogy a bőröd nem szokta meg a fizikai irritációt ezen a területen. Pl nekem a villanyborotvám első pár használata maga volt a pokol, most már teljesen megszokta a bőröm. Kérdezz utána szaküzletben, van-e más ott-tartó-anyag. Ha nincs, marad a tartó, az elég szexis is egyben:)
Kitaláltam, hogy idén ősszel-télen a térdnadrágok (és téli rövidnadrágok) alá nem harisnyanadrágot fogok húzni, hanem combfixet. Vettem is két párat, 60 deneset, szilikonos pánttal. Felhúztam, tökjó, kényelmes, csinos. Két nap múlva a combomon körben csalánkiütés-szerű, rettentően viszkető, piros szélű fehér nagy hólyagok lettek. Kellett még egy nap, hogy rájöjjek, a combfixtől. Egy hétig kínódtam. Nem hallottam még ilyenről, de úgy tűnik, allergiás vagyok rá.
Van-e olyan combfix (vastag, sötét színű), amiben nincs szilikon? Szokta tartani valami más anyag is a combfixet? Tudtok ajánlani márkát vagy üzletet? A harisnya+h.tartót nem preferálnám, a nadrágon nem dudorodik ki a tartó csipesze? Javaslatokat, ötleteket kérek szépen, köszönöm.
Igen, a körömlakkos az egy jó megoldás ideig óráig, de onnantol kezdve nem érezheted magad biztonságban, mert az a harisnya egy időzített bomba onnantól kezdve! Lehet, hogy kibír még 4-5 használatot is, de lehet, hogy fél nap után megadja magát. Bár mondjuk attól is függ milyen hariról beszélünk, mert a vastagabbak 50DEN és a fölött egész jól viseli, a vékonyabbak pedig tényleg nagy lutrinak számítanak. az is nagyban befolyásolja a "harisnyajavítás" sikerét, hogy hol van a szaladás. Ha jobban megfigyeled magadon, akkor vannak olyan részei a lábadnak, ahol nagyon megfeszül a hari pl lépésnél, máshol pedig jóval lazább marad az anyag. (pl a comb első felén lépéseknél a leginkább, de egyébként is nagyon feszül az anyag, míg a comb hátsó részén vagy a térdhajlatban elég laza marad a hari) Ilyenkor a körömlakk hatását erősítheti, ha megfordítod a haridat, és pl a combod elején lévő szaladás átkerül hátra, akkor sokkal nagyobb eséllyel véd a körömlakk. Hát, sok szerencsét a kérdéses darabhoz, rem a szerencsésebb kategóriába tartozol, és párszor még fel birod venni a haridat, de ha mégse, ne feledd, ha van hozzá kellő inspiráció a kedvenc haridnak nem kell egy vékonyka kis szakadástól a kukában végeznie, hanem jó szolgálatot tehet "bizarr" játékszerként. És addig, amíg nincs olyan szinten lyukakkal tarkítva, hogy a bőr van "fölényben" a harival szemben, addig az a hari nem is rossz, hisz nyúzható, téphető, harapható...:) Bocsi, de most a fanatikus szólt belőlem és kicsit elragadtattam magam. De egyszerűen imádom, ha nálunk ilyesmi történik (néha kisebb nagyobb rásegítéssel;) ), és nem értem azt a sok siránkozó lánykát, akik vesznek szép harit, és egy pici szaladás miatt már dobják is ki, aztán meg panaszkodnak, h undi dolog a hari, és tiszta pénzkidobás. Hát igen, ha csak ezt vesszük alapul, akkor valóban az, de egy kis fantázia segítségével felülmúlhatalan élményt is adhat, ami minden pénzt megér. És mivel a srácok nagy része, ha nem is mondja ki nyiltan ilyen olyan formában izgat egy harisnya látványa nem is venné rosz néven ha a kedvese, bevetne egy harit is, amit már nem sajnál. Szóval néha érdemes magadon felejteni a haridat csak amolyan próba képpen, és ha bejön a dolog, akkor már nem is pénzkidobás az a hari, amit csak 1-2szer bírtál felvenni a nyilvánosság előtt.Ha meg mégsem jön be a srácnak, akkor jöhet a síránkozás, és hari utálata...;)
Hupsz, asszem kissé eltértem a témától, ezer bocsi, rem azért segíteni is tudtam!
Egyszó mint száz, elhamarkodottan illettem negatív kritikával a képet, és nem vettem észre a maga varázsátTalán az akkori pillanat hevében más járt a fejemben és felszínes voltam. Szóval tényleg jó az ÖSSZES kép!;) De azért az az egy baj tényleg megvan mindnél, h csak kép, és nézheted, de nem érintheted...:(
Ej, ej, Szálka uram!:-) Annyira üveges tekintettel nézel szét, hogy ilyeneket látsz?.:-))
A kihalástól (remélem) igenis távol vagyunk!:-)
Egy-két naponta írunk valami humorosat, küldünk néhány jó képet, elmeséljük, milyen szépet láttunk erre-arra, és kész!:-)
Nehéz kérdés. Aki sokat futkározik, és nem autóval megy mindenhová, annak nagyon nehéz makulátlanul puha talpat, sarkat fenntartani. Szóval itt néha a részünkről is kell egy kis kompromisszum.
Ezek a smiley-k továbbra is rém gusztustalanok itt!!!
A topic meg kihalt...
Bandnál a pont!
Az idei év utolsó szép, harisnyás napjait élhetjük meg, akad látnivaló azért, ha nem is annyi, mint szeptember-októberben...
Most – a korábbiakkal ellentétben – láb(fej) simogatót küldök!
Szerintem nagyon szépek!:-)
Na jah! 5-7000Ft tényleg húzós egy hariért. Főleg, h kedvesem előszeretettel szaggatja ki a harijait, főleg a vékonyat, akármilyen drága és tartós(nak mondott), nála nem sokáig húzza..xD (Ami persze nem baj, mert legalább mindig van "játszós" harink, ami meg még olyan állapotú, azt megöröklöm tőle. Szal így nem igazán veszek neki ennyiért harit, hanem azért a pénzért inkább kap 2-3középkategóriást/árfolyamút... Magamnak pedig végképp nem, ha veszek, akkor is csak középárfolyamot. Nálam úgysem látszik, szal nem az a lényeg milyen, mondjuk arra azért ügyelek, h matt legyen, és semmiképp ne csillogós. Jah, és hálisten inkább kedvesemnek kell harikat venni, mert az enyémek elég sokáig bírják...Még a megörökölt darabok is. Viszont tavaj vettem két Gabriella márkájú 20 DENes harit, és azok még a mai napig húzzák. Igaz itt ott már szálhúzódásos, de az istenért nem akarja megadni magát, ami nem baj, csak ez elég meglepő. Esetleg valaki megosztana velem tapasztalatott ezzel a márkával kapcs, mer kedvesemnek sajna nincs ilyen, ezért nem tudom objektívan vizsgálni, hogy ez vajon csak egy szerencsés véletlen, avagy a márka sajátossága....
Egyébként meg sajnálattal tapasztalom, h az utóbbi időben haldoklik a forum, pedig mostmár tényleg igencsak haris idő van! Szóval, hölgyek urak, tessenek írogatni ide, mert azt el nem hiszem, h senkinek semmi friss élménye nincsen!!!
Üdv: Riskah
Én vettem már Wolfordot, és nagyon szeretjük! Igazi finom darab, lycra nélkül, klasszikus nylon, 9 denes. Más márkában ilyet nem láttam, igazi szerelem volt. Sajnos szerintem ezt a típust már nem lehet kapni, az a neve, hogy Le9.
Néha meg kell engedni magunknak egy-két ilyen csemegét, amolyan kis kirándulásoknak :)
Szép est' !
Nah, ja. Nem tudom ki az, aki képes kiadni 5-7000 Ft-t egy harisnyáért.
Vagy kőgazdag, vagy valami levetemült harisnyafan :-o Nem hinném, hogy
annyival jobb lenne és nem szalad fel a szem nehezebben. Max. tovább
bírja, ha megfelelően vigyáznak rá. Gondolom kevésbé bolyhosodik,
stb.Igaz ezt olcsóbbaknál is lehet alkalmazni, ha bírja.
Szépnek szépek, (Pl:Wolford neon) de ekkora felárat :-o
Amúgy az Oktogontól nem messze van a boltjuk az Andrássy úton a
Deák tér felé.
Van, vagy legalább is volt egy a nyugati W. plázában is.
Victoria Secret's-nek nincs ilyenje? Vagy Golden Lady anno Kim
Basinger reklámozásában. Gyanítom, hogy ezek sem olcsók.
Szép est'!
Rátaláltam azt hiszem, Wolford :) és tényleg nem olcsó sőt kurva drága :)
A szekértőket kérdezném :) Olyan harisnyát hol lehet kapni ami varrás nélküli? De olyannyira varrás nélküli, hogy a derék gumi részen kívül sehol nincs rajta varrás! Eddig csak neten pár képen láttam ilyet.
Köszi
"A XVI. században jelenik meg a kötött harisnya a mindennapi használatban, amelyet leginkább csizma alatt hordtak a férfiak és a nők egyaránt.
A harisnyanadrág eredete a reneszánsz korára nyúlik vissza, de akkor csak férfiak viselték. A nők nem mutathatták a lábukat nyilvánosan. A mai harisnyanadrágra némileg hasonló ruhadarabra az első utalás az a lábszárra szorosan simuló selyemnadrág, amit a velencei fiatal férfiak viseltek rövid zekéjük alatt a 14. században. Ez fényes és élénk színű volt, gyakran hímzés is díszítette. (Az idősebb generáció illetlennek találta.) Az alsónadrág mai formája a középkorban teljesen ismeretlen volt, a nők és férfiak egyforma alsóruhát viseltek, pamut- vagy lenszövetből készült bő ruhadarabot. Amikor azonban a 16. században divat lett a combig érő rövid buggyos nadrág és a lábszárak hangsúlyozása, fontos lett a harisnya, amelynek csípőig fel kellett érnie, és amit szalagokkal egyfajta alsónadrághoz kellett erősíteni. Ebből alakult ki az egy darabból álló harisnyanadrág. A későbbi századok divatja azután mellőzte ezt a viseletet, és a különálló alsóruha és harisnya vált általánossá, mígnem a 20. század 20-as éveiben ismét fel nem fedezték, elsősorban a táncosok."
A mai vélemények nagyrészt arról szólnak, hogy a harisnya kifejezetten a női ruhatár része. Mint a fentiekből is kitűnik, az ezt valló hölgy társaim tévedésben vannak, hiszen a XVI. század-ban már mind a két nem ruha viseléséhez hozzátartozott, míg a reneszánsz korban csupán a férfiak viselete volt.
Így az a körülmény, hogy a múlt század közepétől inkább mi hordjuk a harisnyát, az nem jelenti azt, hogy a fiúk, férfiak nem hordhatják, vagy ez bármi oknál fogva elítélendő dolog lenne. Egy kis kitérőként említem meg, hogy a római kultúra létjogosultságát, a római légiók sikerét senki sem vitatja, vitathatja. A római katonai ruha viseletben ott találjuk a "szoknyát". A római kultura alapján az ellen sem emelhetnék szót, ha éppen szoknyát szeretnének viselni nyáron, vagy bármely évszakban az erősebb nem képviselői
A történelmi visszatekintés alapján - melyek nem 50-60 évnyi időt ölelnek fel - a fiúk, férfiak nyugodtan viselhetnek, hordhatnak harisnyát, harisnyanadrágot, hiszen ezt tették eleik is. Az erről árulkodó reneszánsz kori festmények is nagyértékű műalkotások.
A férfiak sem mutogatnak ránk, vagy szólnak meg a nadrág, "lovag-ló" csizma, vagy esetleg nyakkendő viselete miatt. Jelenleg ma úgy áll a helyzet, hogy mi éppen akkor, amikor csak akarjuk, éppen úgy öltözünk fel, ahogy éppen kedvünk van hozzá. Az ellen sem szól senki, hogy városban nyáron mutogatjuk a hasunkat, hátunk teljesen fedetlen, s passzentos sortban vagyunk, mintha a tenger-parton sétálnák.
Ugyanakkor pedig elvárt viselet nyáron is a ffiak részére a hosszú-nadrág, és a zárt cípő is.
Úgyvélem, ha már mi úgy ötözhetünk fel - akár a ffiak ruhatárából is - ahogy éppen kívánjuk, akkor ne szóljunk semmi megvetőt, leszólót, ha a ffiak éppen azt a harisnyanadrágot akarják viselni, hiszen ahogy fentebb írtam, évszazadokkal ezelőtt nem volt ebben különbség, azaz mindkét egyformán viselte.
És végezetül való igaz,hogy kinek a pap, kinek a papné.
Ha off voltam kövezzetek meg.
Harisnyás szép napot mindenkinek.
AZ előző hozzászólásom lehet, hogy törlik a képek miatti esetleges reklám miatt,de nem volt szándékos, elnézést.
És végezetül való igaz,hogy kinek a pap, kinek a papné.
Ha off voltam kövezzetek meg.
Harisnyás szép napot mindenkinek.
Én egy régi motoros vagyok itt ezen a fórumon, bár többnyire mostanában csak olvasgatni szoktam, és most meg ragadnám az alkalmat ,hogy meg cáfoljam ill meg erősítsem annak a lánynak az észrevételeit aki az iwiwen irt a férfiak harisnya viseletével kapcsolatban. A régi tagok ismerik írásaim az újaknak röviden csak annyit, hogy én is egy harisnya kedvelő férfi lennék, két gyermekes nős apuka. Tehát a lényeg: már nem is tudom pontosan ,de kb 4 vagy 5 éve véget vetettem a rejtve viselt harisnya viseletnek és elhatároztam ,hogy a számomra kellemes érzést, és komfortot biztosító ruhaneműt akkor, és úgy fogom viselni ahogy azt én szeretném, és nem érdekelnek a mások rosszindulatú előítéletektől dagadó véleményei amit a társadalmunk beidegződött tanításainak köszönhetnek az emberek. És ezek után bátorságot merítve elkezdtem ruhatáram változatosan és színesen variálni, persze harmonizálva és az összhatásra figyelve a harisnyanadrággal kombinálni térdnadrágos változatban. A tizenöt denestől egész az 100 den ig és figyelve az emberek reakcióját és tekintetüket ,óriási kellemes csalódás ért hisz az ellenkezőére számítottam mint amit kaptam, rosszindulatú megjegyzést sosem, dicséretet és elismerést viszont számtalanszor kaptam hölgyektől. Természetesen a mai napig is használom a számomra praktikus és egészséges ruha kiegészítőt a mindennapokban térdnadrággal az év bármely szakában. Hiszen nem csak öltöztet , hanem még számtalan jó tulajdonságokkal is rendelkezik ez a pár grammnyi anyag, amit sajnos a lányok, asszonyok java részt nem is ismer ill tud, pl ide sorolnám az esztétikai hatásai mellé még az egészségügyi hatásait , praktikumán stb. Folyamatos viselése a kompressziós hatásának köszönhetően , megelőzhető ill kezelhető vele az érrendszeri betegségek kialakulása. Persze most itt nem a krepp harisnyákra gondolok, hanem a lycrás és kompressziós harisnyákra. Tehát ezért csak ajánlani tudom minden embernek legyen az nő ill férfi. Én ha újra születnék se hagynám ki ezt az egyszerű ámbár kellemes ruhaneműt, én az egészségtelen zoknit száműztem ruhatáramból. Tudom most sokan nem értik mit lehet ebben szeretni , főleg lányok akik utálják, de azon férfiaknak akik még nem próbálták javasolnám, hogy egyszer próbálják ki és világossá válik amiről írtam, vagy azon lányok táborába fognak tartozni akik maguk sem szeretik sőt utálják.
De hát senki sem egyforma én a bort szeretem , te meg lehet hogy csak a sört. Ilyen egyszerü.
Kicsit hosszú lett és remélem senkit nem untattam soraimmal ha igen elnézést.
Szép napot és egyébként én is imádom harisnyás női lábak szépségét, amiből manapság egyre kevesebb látható.
Régen volt már combsimogató, mint ahogyan Pihe is régen szólalt meg...
Előbbivel szolgálhatok...
Riskah kolléga úr remek hozzászólásához csupán annyit tennék hozzá, hogy általában a férfiak nem "vetik meg" a harisnyát viselő hölgyek látványát, de vannak páran, (pl. mi:-)) akiket nagyon komolyan fel tudnak "hergelni" az erre affinással redelkező hölgyek a harisnya megfelelő viselésével, "alkalmazásával"!
Harisnyavásárlással kapcsolatban azt tudom tanácsolni, h nyitott szemmel kell járni. Nem csak harisnyaboltban lehet kifogni jó darabokat, hanem áruházakban is. Pl Madaras tesco.. sála stb. (azér írtam így nehogy moderálják xD) Vagy outletekben. Nyitott szemmel kell járni, és mindig megvenni, ami épp megtetszik, mi is párommal sokszor olyankor veszünk harit, amikor tervben sincs. Sőt a legjobb darabok jó része is a pillanat hevében került hozzánk. És van mégegy tuti megoldás(mondjuk ez csak fizukor jön szóba: különböző haris vebshopokból rendelünk. Az is praktikus, mert kategóriák szerint fel van osztva, sokszor márkák szerint is (pl ha van egy jól bevált márkád, ott egyben megtalálod az összeset). Hatalmas a választékuk. Majd ha gondolod dobhatok linkeket, bár nem tom mennyire moderálják. Általában egy két napon belül megérkezik, de van lyan opció is, ha az üzletük a közelben van, leadod a rendelést, ést bemész érte az üzletbe(általában ez is egy-két nap), és akkor nem számolnak fel a kiszállításért díjat. Bár, ha bizonyos összeg felett rendelsz, akkor a kiszállítás is ingyen van(ezért szoktuk fizukor megejteni az efféle vásárlást.
Szoknya: ha kicsit régebbi darabjaid is vannak, nem baj, ha van hozzá megfelelő fabtáziád, akkor nagyon fel lehet dobni azokat is. Páromnak is van egy csomó régi szoknyája, de mindig ki tudja hozni belőle a maximumot...xD Jah, és ha harisnya, akkor ahoz nem feltétlenül kell szoknya!!! 3/4-es nadrággal is nagyon jól tud kinézni, vagy akár egy sima egyszerű farmerral, ahol a bokánál selytelmesen megcsillan egy hari. De nagy kedvencünk még (a mostanában oly divatos) szakadt farmer alá vett hari. Az is nagyon jól tud ám kinézni, és erre is rengeteg variáció van.
Remélem sikerült 1-2 hasznos ötletet adnom, hogy minnél több örömed legyen a harikban! xD Jah, és ezáltal a párodnak is... Mert elég sokan vagyunk ám, akik odáig vagyunk a harikért, van aki csak nézni, van aki női lábikókon simizni, van aki már fel is veszi. Van akinek a combfix is belefér. (Nekem pl az már nem fér bele, még a párom kérésére sem vettem fel combfixet) Csak az a baj, h kevés olyan lány van aki ezt tolerálja...ÉS Te? Hogy állsz ezekhez a dolgokhoz?
Szia!
Ha hódítani akarsz, akkor sztem valami ilyesmivel próbálkozz.
http://www.trendcentrum.eu/product.php?id_ product=1903
De itt van az összes a kínálatukból:
http://www.trendcentrum.eu/category.php? id_category=7
De ezekhez elengethetetlen egy szép finom sejtelmesen fényes testszínű harisnya.
Végül melyik boltban találtad meg a kiszemelt darabot? Mennyi volt a harisnya?
Üdv,
qq_vv_bb
Tegnap elmentem harisnyaboltozni és láss csodát! Találtam szép, bordázott, félig pamut harisnyát is (nem csak pamutból van, azért írtam félig -et)! Szürke csíkos. :D Tök boldog vagyok. :D
Engem nagyon érdekelnek a tippjeid!!! Annyira nem vagyok otthon a hari - világban, pedig az alakuló kapcsolatomról is kiderült, hogy imádja a szép női lábakat sejtető harisnyákat. :) Szóval inkább: segííííts!!!! Már lentebb írtam, hogy a váci út környékén lakom, ezért nem véletlen, hogy mindig abba a bev.központba járok...
Jha és igen... szoknya? :D Valaki egy jó tipp jó szoknya fellelő helyekre? Sajnos nem sok időm van minden boltot felkutatni, úgy hogy célirányosan mennék ezentúl. :D Én elég nadrágos vagyok/voltam, így a szoknyáim többsége tökre "elavult", ódivatú... :/ Sőt még anyukámtól örökölt darabjaim is vannak... :D
Na de lányok!:)
Mért a pamut harisnyával próbálkoztok?? Az maximum egy-két használatig "igényes" ugyanis utána elengedhetetlenül elkezd bolyhosodni, és hát utána ez nem valami szemet gyönyörködtető látvány. Ráadásul drágábbak is mint egy nylonhari. Ha már ilyesmi kategóriát keresgettek, akkor ott vannak pl a calzedonia 50 DENes darbjai, amik szintén jó melegek, és sokkal igényesebbek a pamutnál. De akinek még ez is kevés lenne, akkor 50DEN-től felfele vannak egészen 120DEN-ig, szal a lehetőségek kb korlátlanok, amik a színt, mintát, vastagságot illetik!
Ami pedig a harisnya boltot illeti: szerintem ne konkrétan boltra menj rá, inkább a márkára, mert ezek a hari szaküzletek egy csomó márkát forgalmaznak. És ezek közt van bizony jópár olyan darab, ami megéri az árát, mert pl tartós, és van egy csomó olyan is, ahol a jól csengő név mögött kevésbé megbízható hari rejtőzik. Bár ez is szubjektív kinek mi vált be, tessék próbálkozni, ha gondolod tippeket tudok/tudunk adni, de koránt sem biztos, hogy neked is azok lesznek a legmegfelelőbbek!
Az én combfixeimet hordta. Neki nem volt. Őt csak a combfix izgatta szóval harisnyát nem akart volna felvenni. Engem egyáltalán nem zavart sőőt nagyon szexin állt rajta.
Az is elég merész. Nekem mondjuk a combfix már nem fér bele, de hari(nadrágot) én is simán veszek fel nadrág alá amikor csak lehet. De én azért elsősorban csajszikon szeretem a harit.
ÉS nálatok ez hogy ment? A Te combfixeidet hordta, vagy saját készlete volt? Én leginkább kedvesem elhasználódott harijait viselem legszívesebben,(pl felszalad egy helyen, azt ő már nem tudja használni, de nekem nadrág alá simán jó még) mert az olyan, mintha egész nap "szoros kapcsolatban" lennénk. :) És nem tom mér, de valahogy sokkal jobb a közérzetem, hangulatom is olyankor, ha egész nap magamon érzem azt a "kellemes szorítást" ami pár napja, még kedvesem testét futotta körbe. Na meg persze ott van a harisnya számos előnye. Bár ez szubjektív. Én csak a magunk nevében tudom nyilatkozni, h nagyon praktikus, kényelmes stbstb. Bár lehet kicsit én is zakkant vagyok, de kedvesem teljesen elfogad, és már ez is bőven elég lenne; az meg már csak hab a tortán, h más sem idegenkedik a témától! Na de erről ennyit is, nem offolom tovább a topicot, éljenek a harisnyás női lábak!!!! :)