Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
azért ez a másik véglet. ez ugyanúgy nem stimmel, mintha nem beszélünk róla.
a fóbiákat meg le lehet küzdeni. tényleg. persze nem az a megoldás, hogy ne féljünk a fekete özvegytől az élőhelyén, vagy egy méhcsípésre allergiás ne féljen a méhektől. de ez még nem fóbia. félni lehet, az segít. a helyén kell kezelni a dolgokat. És amíg egy pókot esetleg ki bírsz kerülni (bár igazából úgysem, mindenhol ottvannak, max nem veszel róluk tudomást) a halált nem tudja senki kikerülni. ez kb olyan, mintha a születést akarnád kikerülni. nem lehet.
a fóbia, az egy véglet. itt nem erről van szó.
Hallottam olyan gyerekről, akinek annyira szépen írták le a halált, hogy a nagypapa után akart menni, egészen természetesnek gondolta, hoyg ő akkor meghal, hogy nagypapával találkozzon - és ebben semmi rosszat nem látott.
Egy történet: a kisfiú apja hirtelen halt meg, senki sem volt felkészülve rá. Az anya érthetően a legjobbat akarta a gyereknek, nem vitte ki a temetésre. Mikor a gyerek kérdezte, hol van az apukám, a nagyi kisírt szemekkel mondta neki el, azt amit ő maga érzett: Elment a sötét, hideg helyre. Paff. A gyerek lelkibeteg lett. Mire pszichológushoz jutottak, adigra minden "megfelelő" tünetet produkált, a magatartászavartól az éjszakai bepisilésig. A pszichológus azt mondta, hogy azonnal vigyék ki a temetőbe, mutassák meg neki a sírt. Az anyuka így is tett, és kint az nyári temetőben, a sír előtt a kisfiú egyszercsak fellélegzett. Itt van az apukám? Hát ez nem is sötét, nem is hideg, fák vannak, virágok, madarak, emberek, itt biztos jól érzi magát. Azóta is rendszeresen mennek együtt a sírt gondozni, és lassan talán a gyerek is túljut a mélyponton.
Nem szabad félni a saját érzelmeinktől, a gyerek fájdalmától sem. Az életben maradottaknak együtt kell túljutniuk a nehéz, sokszor válságos helyzeten.
Amikor nem vinném ki: egész pici gyerek, csecsemő. Egyszerűen azért, mert az éhes sírás, a pajkos szaladgálás, az álmos nyűglődés a többiek dolgát nehezíti meg. Nem vinném olyan temetésre, ahol ő maga nem érintett érzelmileg, hiszen ez nem egy látványelem, hanem a búcsúról szól, akitől nincs miért búcsúzni, ott semmi keresnivalója a gyereknek.
ha nem tabu a családban a halál téma, akkor nem gond az, hogy elrohad, és szétrágják a kukacok. tudod, porból lettünk, porrá leszünk. két sejtből jöttünk létre, hát a végén pedig lebomlunk.
én pl 4 évesen kérdezgettem meg mindenféle okosságokat. kukacokról, ilyesmiről. mindenre kaptam választ. így pl sose féltem a halottaktól (mint a családban tágabbabn sem senki se fél) egyszerűen a halál az élet része. a kukacok egy másik élet. minden mindennel össezfügg. csak nem kéne elfelejtenünk, hogy mi is a természet részei vagyunk. hidd el, megértik ezt a gyerekek is.
Én előszőr 14 évesen voltam temetésen. ott is megkérdezték, hogy akarok-e menni. Majd egy hónappal után mégegyen. (anya a lánya a után ment) Abszolút emberfüggő. Valaki ezeket jobban viseli, valaki rosszabbul. például a nagyapámat még mindig nem tudom felfogni... meg se merem kérdezni hogy miért halt meg. Azt tudom hogy beteg volt, de miért? A nagyimról is csak annyit tudtam hogy rákos volt. Nemrég derült ki hogy a morfin tapasztól bekómált meg ilyenek. Kész horror ezeket utólag megtudni. Már egy idősebb gyereknek ezeket is el lehet mondani. én nagyon igénylem az ilyeneket. keresem a magyarázatokat. így lyukas az egész.
Egy kis gyereket beszélgetéssel nem lehet ilyen dologra felkészíteni. Szép lassan felkészítik a tapasztalatok amiket szerez. Tegnap engem felháborított, ahogy Puskás Ferenc lánya (?) Azt az unokát (?) oda"lökte", hogy csókolja meg a koporsót!
kelleni nem kell. max lehet. de ez sokmindentől függ. de legfőképp attól mennyire kezeli természetesen a halál témát a család és a környezet. ha valahol ez is az élet természetes része, a befejezés (pláne ha egy idős ember megy el, vagy valami véletlen baleset, amivel nincs mit tenni) akkor ott már simán ki bírnak vinni egy 4 éves gyerlőcöt is, se lelki defektje, se sírógörcse, se több hetes félelme nem lesz tőle.
ha valahol viszont a tabuk között van a halál, akkor 20 évesen is még simán ki fog bukni az ifjabb nemzedék. vagyis tök mindegy mikor viszik ki a gyereket, nem ezen múlik, hanem hogy hogyan kezelik a halál témáját a családban a mindennapokban.
Miért kell?
Attól függ kije a gyermek az elhunytnak. Közeli hozzátartozó esetében az egész kicsi -2-3 éves is "megérdemli", hogy részt vehessen a szertartáson. Ha nem is érti teljesen a történteket, megkönnyítheti számára a szeretett személy elvesztésének feldolgozását.
Szerintem az erős túlzás hogy kell. Ezt nem tehetjük kötelezővé. Amúgy szerintem attól is függ hogy a gyerek mennyire képes felfogni ezt a dolgot. De minden szülő tudja hogy a gyerekét mennyire viselné meg. Ugyanakkor nem hiszem hogy egy távoli rokon, esetleg ismerős temetésére feltétlenül el kell rángatni egy gyereket.
Amúgy erről a témáról asszem nyílt topic ma, ha gondolod nézz szét ott.
kell?
szerintem nem kell...én 11 évesen voltam először. nem volt jó...de nézd meg pár topikkal lejjebb az óvodások-os témát, szerintem eléggé kivesézték...