Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mooncup

silviHemel
Létrehozva: 2007. március 11. 21:04
Sziasztok!

Ki mit hallott, mit tud az uj mooncup-rol? Erdemes-e kiprobalni? Addig megnezem a weblapjat is, csak jo lenne olyannal beszelni, aki vagy akinek valakije mar probalta.
  1. 2010. szeptember 21. 18:08128.

    Már megbocsáss, azért tűnik reklámnak, mert nagyon könnyen belehet itt "dőlni" - fontos az ár, a mindenféle, de ha már 10 évre vesszük meg, akkor azt hiszem mindenkinek joga van tudni az igazságot az elérhető termékekről.

     

    Mert azt ugy-e Te is elismered, hogy egy kétes eredetű anyagot nem szívesen hordozol a testedben  3-4 napig. És igen, a reklám helye, hogy az intimtolcser - Mooncup 100% orvosi szilikonból készült és nem holmi ötvözet.

     

    Azt is jó ha tudjátok, hogy már itthon is elérhető és csak egy magyar telefonszámot kell tárcsázni....+36 30 222 30 86 vagy egy e-mailt írni...

     

    Mellesleg én azt bűntetném, aki vackot forgalmaz...

    előzmény:
    fórumozok (121)
    2007-09-28  20:48
  2. 2010. szeptember 21. 18:00127.

    Jó hír, hogy én Magyarországon szereztem be az intimtolcser pont hu oldalról, és nem kell eBay meg Visa kártya, és azt mondta a lány, aki egyébként állati türelmes, minden esetlen kérdésre nagy türelemmel válaszol, hogy ha valami miatt nem jön be, akkor visszavásárolja.

     

    De ha már egyszer kipróbáltuk, nem adnánk vissza az már biztos.

    előzmény:
    MoonCup (120)
    2007-09-28  06:56
  3. Torolt_felhasznalo_344668
    Torolt_felhasznalo_344668
    2009. november 16. 13:21126.

    Magyarországon ezen a honlapon lehet rendelni. MeLuna-nak hívják, több méret, szín és fogantyú féle áll rendelkezésre. Valamint az ára is nagyon kedvező!

    http://www.laxus.hu/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351944 (116)
    2007-03-18  20:04
  4. 2008. október 24. 08:21125.

    nem, csodálkozni fogsz, de akkor is belefolyik a a mooncup-ba és nem megy vissza

     

    ami inkább fura, az a váladék, ami távozik a cup-ban szétválik két rétegre ... egy sűrűbb pirosra és egy hígabb világosabbra ... ilyet tamponos-betétes megoldásnál nem tapasztalsz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130923 (123)
    2008-10-23  21:40
  5. 2008. október 24. 08:19124.
    őszintén szólva, nekem a nagyságával van pont bajom ... tudtam eddig is hogy nálam kisebb a hely, de a mooncup-pal tutira bebizonyosodott ... ennek ellenére havonta egyszer legalább felszenvedem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_767218 (122)
    2008-10-17  19:40
  6. 2008. október 23. 21:40123.

    Én csak egy "pasi" vagyok...

    Eddig csak jót hallottam a termékről...

    De egy dolog a fejemben szöget ütött...

     

    Ha vizszintesen fekszik valaki, akkor a mooncup tartalma visszafolyik a méhbe?

    előzmény:
    silviHemel (1)
    2007-03-11  21:04
  7. Torolt_felhasznalo_767218
    Torolt_felhasznalo_767218
    2008. október 17. 19:40122.

    Sziasztok!

     

    A barátnőm forgalmazza Magyarországon a Mooncupot, szóval elég sokat tudok róla! :)

    Meg hát nekem is van egy és egyszerűen imádom!!!

     

    Szerintem érdemes kipróbálni! A nagyságáról meg annyit, hogy nem hinném, hogy ennél kisebb (bocsi) pénisszel volt csak dolgotok... :)

    Könnyen felhelyezhető és nem érzel semmit!

     

    Már majdnem egy éve használom és teljesen átformálta a "nehéz napjaimat".. Már nem is olyan nehezek.. :)

     

    Több infó :www.intimtolcser.hu 

     

    :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. szeptember 28. 20:48121.

    ez mi a fene itt?  

    reklám?  

    ezt engedik büntetlenül az nlc-n?  

     

    előzmény:
    MoonCup (120)
    2007-09-28  06:56
  9. 2007. szeptember 28. 06:56120.

    Honlap: http://www.mooncup.co.uk/wc.php?u=1577

    Online megrendelés (18,99 angol font) :

    http://www.mooncup.co.uk/wc2.php?u=1577

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. szeptember 28. 06:52119.
    http://www.mooncup.co.uk/wc2.php?u=1577
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. szeptember 28. 06:52118.

    http://www.mooncup.co.uk/wc.php?u=1577

    Ismerje meg a MOONCUP menstruációs kelyhet, szilikonból, allergiamentesen.

    Online rendelhető 2 méretben, nincs több egészségügyi kiadás havonta, nincs környezetszennyezés a havonta kidobált tamponokkal és betétekkel, EGÉSZSÉGES, hiszen kizárólag a menstruációs folyadékot tárolja, a hüvely pH-ja és természetes nedvei nem sérülnek!

    ELŐNYEI: - ritkább csere, ezáltal kényelmesebb
    - megelőzésképpen már a megelőző, "várt" napokon felhelyezhető- mivel nem szívja magába a hüvely természetes nedveit- így nincs kínos"meglepetés"
    - nem kell tamponokat és betéteket magával cipelnie, nem kell semmit vinnie a mosdóba, hiszen forró vízzel gondosan elöblítve újra felhasználható (közel 8-10 évig használható...gondoljon bele ennyi év alatt mennyit költ(ene) tamponra, betétekre)
    - környezetkímélő, hiszen nincs szemétképződés (vendégségben, egyéb helyeken nem kell gondolkodni, hová tegye az elhasznált tampont, betétet)

    GONDOLJA ÁT, és PRÓBÁLJA KI...3 hónapon belüli garancia...

    http://www.mooncup.co.uk/wc.php?u=1577

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. március 18. 20:27117.

    Igen, szerintem csak regisztráltként tudsz vásárolni, bankszámla is kell hozzá, amiről fizetni tudsz, sokan Paypal-t is kérnek. Nincs ismerősöd, aki be van jelentkezve?

    A méretet leírják, hogyan kell választani. Nem olyan, mint a cipőméret!   Össz-vissz talán 5 mm a különbség a kettő közt, de számít. 30 év alatti vagy feletti vagy, szültél-e már vagy nem. Valaki írta már korábban itt a topicon is, keress vissza.

    Figyi, ha itt árulnák, se nagyon tudnád megnézni, max. a dobozát.   Annyival könnyebb lenne, hogy tanácsot tudnának adni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351944 (116)
    2007-03-18  20:04
  13. Torolt_felhasznalo_351944
    Torolt_felhasznalo_351944
    2007. március 18. 20:04116.
    Köszi. Találtam is. Az EBay-en csak regisztráltként lehet vásárolni?
    Őszintén szólva jobban örülnék, ha lenne itthon és közelről is megnézhetném. Már csak azért is, mert nem jön le nekem a fotókról a két méret közötti különbség és hát nem igazán tudom (még ha látnám is) hogy nekem melyik kellene...
    Rákerestem a neten, két éve volt egy alternatív eszközös kiállítás a tamponok és betétek kiváltására, de ott se írtak róla honnan lehet beszerezni
    előzmény:
    Szilva (115)
    2007-03-18  19:48
  14. 2007. március 18. 19:48115.

    Szia,

    Itthon sajnos nem lehet kapni egyelőre. Internetről lehet megvenni, eBay-en kicsit olcsóbb. Német és osztrák lányok is árulják már az eBay-en (ha valakinek a német nyelv jobban megy, mint az angol).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351944 (111)
    2007-03-18  19:28
  15. 2007. március 18. 19:39114.

    Változó, hogy kinek mennyire kényelmetlen elsőre, de legtöbben hamar megszokják és észre sem lehet venni, hogy egyáltalán ott van. A szilikon testmelegre lágyul és teljesen felveszi a kívánt formát.

    előzmény:
    silviHemel (31)
    2007-03-11  22:00
  16. 2007. március 18. 19:35113.
    Az Instead softcup teljesen más, egészen máshová is rakják. Na, azt nekem se kéne! Sokan nem boldogulnak vele, akik a mooncup / divacup-pal igen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_618413 (24)
    2007-03-11  21:50
  17. 2007. március 18. 19:33112.

    Most olvastam vissza kicsit jobban. Te írtad le legjobban a működését a wc-pumpa hasonlattal  Valóban odatapad a h.falhoz, ezért nem lötyög ki, nem mozdul el, stb. De nagyon lágy anyagból van, egyszerűen egy ujjal benyomod oldalról és lecuppan  vagyis szépen elengedi magát és minden ellenállás nélkül ki lehet venni. Szóval nem húz ki magával semmit!

    Valaki kérdezte az átmérőt. Pont akkor, hogy illeszkedjen, 4,5 cm, vagy ilyesmi. A honlapon főoldalán a hölgy az arca előtt tartja, ott lehet viszonyítani a méretet. Sokan megijednek tőle elsőre, hogy hűű, mekkora, de ekkorának kell lennie.

    előzmény:
    Antalbaba (32)
    2007-03-11  22:12
  18. Torolt_felhasznalo_351944
    Torolt_felhasznalo_351944
    2007. március 18. 19:28111.
    És azt már megfejtette valaki, hogy itthon hol lehet kapni a Mooncup-ot? Mert én sehol se találtam
    előzmény:
    silviHemel (1)
    2007-03-11  21:04
  19. 2007. március 18. 15:26110.

    Az orvosok egy része nem is tud róla, még Amerikában sem. De akik ismerik, hogy miről van szó, azok ajánlják, az FDA hivatalosan jóváhagyta. Egy lány leírta egy amerikai fórumon, hogy az orvosa annyira szkeptikus volt, hogy tenyésztésre küldte a lány cup-ját (ami nem is volt kifőzve, csak nagy lelkesen begyömöszölte a csaj a farzsebébe, hogy megmutatja a dokinak). Volt nagy izgulás, aztán nagy meglepetésre a tenyésztés semmi károsat nem mutatott ki.

    Toxikus sokk szindrómát pl. egyetlen egy esetben sem regisztráltak cup használattal összefüggésben, pedig már több éve forgalomban van.

    előzmény:
    Ariel01 (108)
    2007-03-18  15:12
  20. 2007. március 18. 15:21109.

    Mivel nem éri levegő és nem érintkezik közvetlenül a testeddel (a "kehely" aljában gyűlik össze) így nem bomlik, legalábbis sem a szaga, sem a színe után nem. 12 óra után ér el egy olyan stádiumot, amikor már érezhető, hogy bomlott. A tamponnak sokkal "érettebb" szaga van jóval rövidebb idő alatt. Ha a cup-ot 12 órán belül kiveszed, semmi szaga nincsen. Na jó, normál "vérszag", de nem az a bomlott, amihez az ember a betét-tampon használat során kénytelen hozzászokni.  

    Ja, és gondolj bele, hogy a vér a tamponban ott áll közvetlenül az ember méhszájánál, a cup meg eleve sokkal alacsonyabban van, lent a bejáratnál és annak is az aljában gyűlik az anyag. Fejenállni persze azért nem tanácsos a használata közben.  

    Bocs, nem akartam nagyon naturális lenni, de te kérdezted....

    előzmény:
    Ariel01 (107)
    2007-03-18  15:11
  21. 2007. március 18. 15:12108.
    ..és a tampont az orvosok se nagyon ajánlják,akkor a cupot...?
    előzmény:
    Ariel01 (107)
    2007-03-18  15:11
  22. 2007. március 18. 15:11107.
     Bocsi,de az nem baj,hogy a vér bent pang,órákig,mint a tamponnál?Mert ugye van ,aki viszolyog a tampontól,ettől meg nem.
    előzmény:
    Szilva (105)
    2007-03-18  15:02
  23. 2007. március 18. 15:06106.

    Mielőtt bárki letámadna: SEMMILYEN anyagi érdekem nem fűzödik az egészhez, az enyémet eBay-en vettem. Csak sajnálom, hogy nálunk még nem tudnak róla és nem választhatják szabadon, akik szeretnék, mert nagyon sok nőnek megkönnyíti az életét. Gondoljatok bele, hogy az aktív éveinknek majdnem a negyedét töltjük az ilyen cuccokkal való vacakolással.

    Még valami: az ára. Hát igen, drága. A hivatalos site-ról kb. 7.300-7.400 Ft. A Diva Kanadából kicsivel olcsóbb, de így is sok. Vigasz, hogy egészséges (igen, orvosok is állítják!) és előbb utóbb behozza az árát.  

    Bocs a tonnányi szövegért!

    előzmény:
    Szilva (105)
    2007-03-18  15:02
  24. 2007. március 18. 15:02105.

    Még egy előny: a tampont ugye akkor veheted ki, ha megtelt. Ezt akkor veszed ki, amikor akarod, így gyakran elkerülhető a nyilvános helyeken való zsonglőrködés. Pl. ha indulsz el vásárolni, vagy színházba, vagy akárhová, szépen előtte otthon kiveszed és rendben vagy jó pár órára (függően attól persze, hogy épp milyen erősen van meg.) Persze ha 8-9 órát vagy a munkahelyeden, plusz utazás oda-vissza, esetleg még vásárlás is, azt első napokon nekem nem bírja végig. 1x kiveszem reggel, 1x este zuhanyozáskor és valamikor a kettő között a nap közepén 1x.

    előzmény:
    Szilva (104)
    2007-03-18  14:58

Címlap

top