Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Jobban élünk, mint 4 éve
ide várjuk mindazon embereket, akik úgy érzik, a nemzethalál víziója számukra kissé már gyomorforgató, mindazon által saját bőrükön is azt tapasztalják, hogy nélkülöz némi valóság tartalmat a rosszabbul élünk szlogen!
ez ha akarjuk ballib luxuskomcsi találka hely is, de ha úgy akarjuk, pusztán az elmúlt évek fejlődésének, az önmagukért tenni is akaró emberek gondolatainak megosztását célzó törekvés, amely nem az önsajnálatba menekülés, hanem a fejlődés, a haladás eszméjét hivatott hírdetni!
÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷
Kedves Fórumozók, figyelmeteket kérjük!
A politikai topikokban a következő szükségessé vált kiemelt moderálási szabályok jöttek létre:
Ezentúl minden durván sértő, személyeskedő, egyéb egymást bántó, nem a normális fórumozás keretei közé eső hozzászólás íróját szankcionálni fogjuk a következőképpen:
1. alkalom - 3 nap fórumtiltás
2. alkalom - 7 nap fórumtiltás
3. alkalom - 30 nap fórumtiltás
Továbbá jelezzük, hogy amennyiben azonosítást nyer, hogy a tiltás alatt álló fórumozó másik nicken folytatja tevékenységét, úgy az összes általa regisztrált néven végleges tiltásra kerül.
Félreértések elkerülése végett:ezek a szabályok a fent felsoroltakra vonatkoznak az általános fórumszabályok továbbra sem változtak!
(moderátorok)
De tulajdonképpen kit is szidunk-dicsérünk most?
A teljes anyag: http://www.nol.hu/cikk/459158/
de azért egy pofa bor még jöhet!
Mi aztán nem! Van aki hazudik neketek 18 éve.
Most éppen azt harsogja azért szedi a kormány a vizit meg kórházi ágydíjat, hogy kormányzati negyedet építhessen. Mintha nem tudná hogy az a pénz az intézményeknél marad. A kis hazug.
na de jusson valami a fogorvosoknak is!
mi van jobbos vízionálók, savanyú a szőlő?
Naná, hogy jobban élünk, mint 4 éve, azért dolgozkunk...
A kérdés az, nem élhetnénk-e kétszer jobban, mint négy éve. Nespa?
Csupa jó dolog történt Fletó kormányzása alatt!
Gyüjjenek hát a baloldali párt talpnyalói, haverjai, plussz megrendeléseket kapott haverjai! Előre a rombolásra!
Az egyikőtök már harmadszor cseréli le öregecskedő feleségét, a másik meg fájdalmai ellenére már egészen jól halad két bottal !
Dél van!
Hazudjatok valamit !
Aztán majd este is! Reggel-délben-este !