Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Na hallod pont így vagyok ezzel. Míg kint leszek,azon fogok örlődni,hogy milyen messze vagyok Tőle. Itthon meg megkattanok attól, hogy ilyen közel van,és távol akarok lenni tőle...
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ megkattanok a hiányától.
Vaqlahogy semmi kedvem ehhez a csajos nyaraláshoz. Alig vártam a nyarat hogy kettesben lehessek vel....
Bocs, csak úgy jött le.
Nem biztos, hogy jó jel, csak az ember már kínjában nem tud mit csinálni. Legalábbis nálam ilyenkor ez van. Menekülnék valahova, otthon nem jó, de ha odaértem valahova, akkor ott se jó, jönnék haza vagy mennék tovább.
Hát tényleg nem...
Pont ezért megyek nyaralni,mert itthon megkattanok.
Hogy átlátszó amit mond? Igen az. Ettől függetlenül én szeretm és várom vissza. Tudom,tudom szánalmas vagyok...
Tudtok jó pszichológust/pszichátert? Ez anyagilag mit jelent? Mennyibe kerül?
Eléggé le vagyok égve, jövő héten megyek nyaralni,és az összes pénzem erre fog rámenni. Viszont úgy tűnik nekem is szakemberre lesz szükségem,hogy "összerakjon"...
De szeret,és éni szeretem.
állítólag azért lett vége, mert nem tudja hogy mit akar az élettől (33 éves...), és pont annyira van a végleges szakítástól mint attól,hogy megkérje a kezem,és ezt át kell gondolja.
Asszem neki nem olyan értékes ehy olyan kapcsolat min amilyen a miénk volt. Én pótolhatatlannak érzem. De egyelőre Ő elég jól elvan nélkülem...
Ez igaz,de ha látnám a problémát,ami a szakításhoz vezetett, akkor könnyebb lenne feldolgozni. de egy harmonikus kapcsoltot baromi nehéz elengedni. nekem ő a NAGY Ő. Imádom a külsejét, a hangját, a humorát,ahogy engem szeretett, ahogy én szerettem őt (illetve jelen idő). Ebben a nem normális világban nagyon hezéz párra lelni. nem vagyok az a atípus aki ágyról ágyra járkál. A párkapcsolataimat véresen komolyan veszen, persze ennek tudható be,hogy most padlón vagyok. és minednki azt mondja,hogy majd túljotok rajta,de nem hiszem. Évekig fogom gyászolni,és nem találok hozzá hasonlót. Remélem ő is rájön,hogy nem tud nélkülem élni,és visszatalál hozzám. Hétfő óta nem beszéltünk...
Ha haragudni tudsz már rá, akkor sem biztos, hogy el tudod engedni.
Én már három éve haragszom, és nem tudom elengedni. Három éve vagyok a második fázisban.
Sokszor gondolok arra, hogy ha jönne valaki, akibe bele tudnék szeretni, akkor talán elengedném. Viszont amíg nem engedem el, addig nem vagyok nyitott új kapcsolatra.
Na, ez a huszonkettes csapdája...
Ez nagyon nem jó. De szerintem az sem lenne jobb ha haragudnál mindkettő csak azt jelzi hogy az embermég mindíg szereti a másikat.csak rosszabb ha mindenhol azt keresed hogyan lehet ezen tuljutni . Ugyis általánosságban beszélnek mindenhol holott mindenki másképp dolgozza fel.
Én épp most szakítottam (Reménykedjek? című topik, május végi indítással).
A remény hangja az tényleg hangos. De én várom őt vissza. Ezen a legnehezebb túljutni. Ugyanis haragudni nem tudok rá.Bár tudnék. Met akkor el tudnám engedni,és kezdődhetne a gyógyulás folyamata. Így viszon marad az önmarcangolás, a zavarodottság, és az olyan fájdalom,ami valóban csak a gyászhoz hasonlítható...
Bocsi de a szakításra gondolsz és amit leírtak róla?