Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hát ez Angyali!

reea
Létrehozva: 2008. július 9. 10:29

Sziasztok!

 

Nem rég keztem el Anygalokkal foglalkozni, ami furán hangzik, hiszen mindig is itt voltakSzeretnék olvasni pár történetet, amik veletek, vagy ismerőseikkel estek meg és elmesélmétek nekem, vagy bárkinek

  1. 2008. július 10. 14:5626.

    Sziasztok!

    Számomra a piros az erő, a harciasság. Lehet, hogy valamihez erőt kell gyújtened, esetleg bátortalan vagy, azért hiányzik ez a színed. Az sem mindegy melyik csakránál érzed a hiányát. Pl. köldök: nemiség, ez is a csakra színe. Torok: mondat, stb... Ha látnálak biztos tudnám.

    A kék a védelem színe, az ezüst a szereteté. Nekem is a kék és a sárga a kedvenc színem!

    előzmény:
    reea (25)
    2008-07-10  14:43
  2. 2008. július 10. 14:4325.

    Üdvözöllek

     

    A szellem sebészetről még nem hallottam. Érdekesnek hangzik. MIt lehet tudni róla?

    A kék és az ezüst a kedvenc színem. Arról is tudnál valamit mesélni?

    Egy kedves barátom, aki szintén angyalkázik a napból merít erőt. És valóban bár mondja, hogy a napocskánk beteg, még mindig sok energiát áraszt a földre. 40 fokban pörög ezerrel én meg csak bágyadok

    A történeteidet is szívesen olvasnánk

    előzmény:
    zenit11 (20)
    2008-07-10  13:40
  3. 2008. július 10. 14:3524.

    Hát ez nagyon jó Biztosan jel volt, és meg is hallotad:) Az a baj, hogy sokan csak legyintünk ezekre, mert azt hisszik( nem rég még én is ezt mondtam), az agyam irányít, közben az egom volt aki elnyomott mindent.

    A reikiről nem sokat tudok. Mindig készülök elmélyedni a témában, de úgy tünik még nem éreztem hívástMióta csinálod?

    előzmény:
    dream_catcher (21)
    2008-07-10  13:59
  4. 2008. július 10. 14:1823.

    Szia! 

     

    Mesélj Te is történetet! 

     

    A piros színről le tudnád írni hogy mit szimbolizál? Nekem most piros színű zöldségeket és gyümölcsöket kell ennem.  

    előzmény:
    zenit11 (20)
    2008-07-10  13:40
  5. 2008. július 10. 14:1622.
    Ez is érdekes! 
    előzmény:
    reea (19)
    2008-07-10  11:55
  6. 2008. július 10. 13:5921.

    Gondolkodtam, melyik történetemet írjam le, és most ez jutott eszembe:

     

    Sétáltam a körúton, és láttam hogy nyílt egy új antikvárium. Erős késztetést éreztem, hogy bemenjek, de inkább továbbmentem hazafelé. A következő napokban újra és újra eszembe jutott, míg végül csak arra vitt az utam és bementem. Amúgy is nagyon szerettem volna már egy-két új könyvet. Nézegettem az ezotéria polcot, és rögtön vagy 6 könyvet láttam amit hazavinnék, de pénzem csak egyre volt elég. Találomra levettem őket a polcról, és kerestem valami jelet, ami alapján eldöntöm hogy melyiket vegyem. Richard Bach: Illúziók c. könyvét tartottam a kezemben, kinyílt az első oldalon, és rögtön nagyot dobbant a szívem, mert a reiki mesterem írása volt benne. Az övé volt a könyv, és elajándékozta valakinek. Természetesen megvettem a könyvet, hatalmas ajándék volt nekem, mert nagy szükségem volt a benne lévő gondolatokra, és azóta is a kedvencem. Mikor megmutattam a reiki mesternek, végigfutott rajta a hideg, annyira döbbenetes hogy ez a könyv pont hozzám került. Azt hiszem, akkor ott a körúton, az őrangyalom megkocogtatta a vállamat, és azt súgta a fülembe: "Figyelj csak, van itt egy ajándékom Neked!" 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. július 10. 13:4020.

    Na hahó, itt vagyok!

    Ha van egy kis időm benézek hozzátok, ok?

    Én már régóta angyalozom, sokszor segítettek már.

    Illetve használom az univerzális energiát, és próbálok pozitívan gondolkodni. Reikit is végeztem, de én a gyógyítást kombinálom a színekkel.

    Egyre több szellemsebésszel is összeakadok, - nem véletlen szerintem-, lehet, hogy megpróbálom.

    Örülök, hogy többen vagyunk, akik felismerték és használják, hogy  az angyalok itt vannak köztünk, és segítenek nekünk!

    Szép napot, illetve sok sárgát kívánok nektek!

    ( sárga= erő, mint a nap, pozitív, meleg szín)

    előzmény:
    reea (19)
    2008-07-10  11:55
  8. 2008. július 10. 11:5519.

    szia:)

     

    szerintem igen. Sokat olvastam erről, és minden irodalom azt mondja, hogy vannak olyan angyalok akik emberi alakban jelennek meg, hogy za üzenetük direkt módon eljusson Én leckét kaptam türelemből egyszer. Nem kimondottan angyaols, de érdekes volt.

    A HÉVre felszált egy idősebb fickó. Jól nézett ki korához képes. Nagyon magasnak találtam. A velem szemmbeni ülésre ült, hozzám nyomta a lábát. Egészen bepréselt a fal és a saját térde közé. Az ernyőmmel nyomtam odébb avégén és vagy 30 percig tratott a nééma csatánk. Közben kértem az Angyalomat, hogy segítsen. Fura volt, mert éreztem, hogy nem lesz semmi bajom, a szitu mégis nagyon feszülté tett. Mikor leszáltam és a Hév elment. Hirtelen mögöttem volt a fickó. NAgyon kedvesen megsimogadta a válam, rám mosolygott és azt mondta, ne haragudjak rá, amiért kellemetlenkedett. Csak bólintani tudtam. Tovább léptem párat és mire vissza fordúltam már nem volt ott Persze lehet mondani, hogy szimplán zaklató volt, de voltam ilyen helyzettben és a perverzeknek eszükbe sincs elnézést kérni.Ráadásul ez pont az után volt, hogy egy ismerősre gobndoltam, akivel együtt szoktam utazni, de akkor úgy döntöttem máshova szállok, mert most nagyon utálnék vele beszélniAhogy leültem az idegen helyre, tudtam leckét fogok kapni. Ezzel a tudattal utaztam 2 m egállót, amikor megkaptam az önzésem árát

    előzmény:
    dream_catcher (18)
    2008-07-10  11:23
  9. 2008. július 10. 11:2318.

    Neked is szép napot reea! 

     

    Szerinted vannak emberi testben élő angyalok is? Ritkán előfordul, hogy találkozom olyan emberrel, aki olyan tisztának látszik, és olyan a szeme meg a mosolya, mintha csak angyal lenne.  

    előzmény:
    reea (17)
    2008-07-10  08:09
  10. 2008. július 10. 08:0917.

    Szia

     

    Én egyáltalán nem nézlek hülyének Pont azét indítottam ezt a topikot. Azokért a történetekért, amik nagyon sokunkkal megtörténtek, történnek és történhetnek, de sokan nem mernek beszélni róla, mert félő, hogy a környezetük orvosért kiáltA szeretet ami körül vesz és folyamatosan árad felém, ha nem is old meg mindent és nem is gátolja meg, hogy szomorú, vagy dühös legyek valamiért, segít hamarabb megérteni és feldolgozni az adott helyzetett. Olyan sok apróság teheti jobbá, boldogabbá az életünk, de amig csak rohanunk és incs időnek körbe nézni, sosem látjuk meg.

    Régebben, mikor csak a raciónális agyféltekém használtam, sokat gondolkodtam azon miért nem láttam még angyalt. Aztán rá jöttem, már láttam. GYerekkoromban , az álmaimban és minden reggel meditáció közben. Épp csak nem tudtam mit látok.

     

    Anygali szép napot mindenkinek és persze neked

    előzmény:
    dream_catcher (16)
    2008-07-09  19:52
  11. 2008. július 9. 19:5216.

    Sziasztok!

     

    Most lehet sokan hülyének néznek majd, de én bizony láttam is már angyalokat. Meditáció közben is szoktam sejteni-érezni, derengve talán látni is őket, de egyszer szó szerint láttam. Reiki kezelésen voltam, az utolsó alkalom volt abból a ciklusból, és egy behangolással végződött. Akkor láttam meg őket, ferdén fenn a magasban, ott álltak 4-en 5-en, és valami elmondhatatlan szeretet áradt belőlük. Szavak nélkül azt üzenték nekem, hogy ne féljek, mindig mellettem vannak. Sajnos azóta ilyen konkrét élményem nem volt, de sok más módon érzem a jelenlétüket. A jeleket csak kérni kell, és figyelni rájuk. Észre kell venni az apró csodákat. Az életünk tele van ilyenekkel. És olykor nagy csodák is történnek velünk. Nagyon sokat köszönhetek az angyaloknak, és nagyon hálás vagyok nekik!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. július 9. 14:3215.

    akkor már ketten várjuk, de úgy tünik nem jönnekNem baj én elmesélek egyet, ami velem esett meg.

    NAgyon magam alatt voltam. A legjobb barátom, és a nagymamám egyszerre került kórházba. Azt sem tudtam hova szaladjak előszőr és amúgy is balsikeres nap volt. Kértem egy jelet, akármiet, hogy el bírjam ezt viselni, meg tudjam érteni. Ráadáasul mind két esetben súlyos baj volt. A napom egy sor furcsaságot hozott, de előszőr fel sem fogtam. Nagyimhoz mentem előszőrmert a barátomat nem látogadhattam. szórólapokat osztogadtak és mint mindíg, elfogadtam, de olvasatlanul a táskámba tettem. NAgyikám a Jánosba feküdt. Kicsit eltévedtem a házak tengerében és egy ismeretlen fiatalember mellém szegődött. Muttatta az utat, nevetettet végig maujd a kapuban elköszönt. Hazafelé megint nagyon borus lett a hangulatom. bementem egy plázába élelmiszert vásárólni, és mit ad Isten épp ott állították ki a kedvenc csapatom autóját. Megint felvidultam, de nem tartott sokáig. A Villamoson már kishíján bőgtem. Ahogy mentem volna a HÉV-hez az ellenőr rám nézett és mosolyogva azt mondta: Ilyen szomorúan nem lehet utazni. -Nagyon meglepődtem, mert még sosem tapasztaltam semmiféle reakcíót BKV ellenőrőktől, főleg nem ennyire emberit. Mosolyogtam, mire a férfi félre állt, és azt mondta_MOstmár mehetek.

    A Héven ülve elővettem a szórólapot. nem tudom miért. máskor olvasatlanúl kidobom azokat. A nap végére ugyanis rengeteg van belőlök. Szóval most mégis a kezembe vettem és az első szó amit megláttam rajta kicsi betükkel a finn- volt. 15 éve szeretnék finnül tanulni. Nagyon izgatott lettem, és aztán hangosan felnevettem, mert az Égiek egész nap vígasztaltak, csak én nem aklartam észre venni. A betegeim meggyógyultak, én finnül tanulok, és ha eszembe jut az a rossz, de mégis csodálatos nap magamban mosolygok.A kért jeeken és a saját vakságomon egyaránt

    előzmény:
    TriNiTy (8)
    2008-07-09  10:54
  13. 2008. július 9. 12:1114.

    Talán mertvállmodtad

    Vagy 6 éves voltál és a tesvéreid beöltöztek De ez is egy történet és legalább aranyos

    előzmény:
    Lagrande (11)
    2008-07-09  11:12
  14. 2008. július 9. 11:5113.

    Mikor Agykontroloztam ezt mondtam De atrán olyan sok minden történt és az emberi természet már csak olyan, hogy magyarázatott keres.Kérdeztem és válaszokat kaptam. Amikor még mindig kétkettem jeleket kértem és azokat is megkaptam.A hit nagyon is fontos. Én tiszteletben tartom másokét, csak más is tegyen így. Nem sok baj akadna

    Nekem segít a hitem. Kívánom hogy mindenkinek segítsen a sajátja.

    Boldog vagyok, pedig sírhatnék, de mire lenne az jó? Élvezem az életet, mert az bizony rövid

    előzmény:
    -1- (10)
    2008-07-09  11:08
  15. 2008. július 9. 11:2212.
    mindennek ellenére a hit nagyon fontos és kell is.a hitevesztett ember aki már semmiben nem tud hinni elveszett...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. július 9. 11:1211.

    Én igenis találkoztam angyalokkal. Fehér ruhástul, szárnyastul. Ráadásul pont Karácsonykor! Kopogtattak a nagyszoba ajtaján - mindenképpen be akartak jutni -, anyukámnak szerettek volna segíteni a karácsonyfa díszítésében.

    A dolog szépséghibája csupán annyi volt, hogy az egyik angyalka vészesen hasonlított az egyik nővéremre, a másik meg a másikra...

    előzmény:
    reea (1)
    2008-07-09  10:29
  17. -1-
    -1-
    2008. július 9. 11:0810.
    Mondhatjuk úgy is, hogy tudatosabban figyel magára, ezáltal tudatosabb döntéseket tud hozni.
    előzmény:
    Passenger (9)
    2008-07-09  10:57
  18. 2008. július 9. 10:579.

    nem furcsa

    amit most leírtál abból világosan látszik,hogy te saját magad alakítottad pozitívan az életed.egy pozitív gondolkodású embernek pedig általában jobban összejönnek a dolgok,vagy ha nem is nem látja olyan borúsan a rosszat.

    szóval nincs itt semmiféle magasabb randű élőlény aki irányít hanem csupán azzal,hogy optimistábban állsz a dolgokhoz optimistább és jobb kimenetelű döntéseket hozol;)

    előzmény:
    reea (7)
    2008-07-09  10:52
  19. 2008. július 9. 10:548.

    Szia!

     

    Kíváncsian várom én is a történeteket. Hiszem, hogy vannak, bár még nem találkoztam velük , de az nem jelenti azt, hogy estleg egy-két dolog azért történt meg velem, mert ők segítettek.

    előzmény:
    reea (1)
    2008-07-09  10:29
  20. 2008. július 9. 10:527.

    én is magam építem az életem,de segít a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Azelőtt minden nehezebben ment. Mióta van hitem, könnyebben hozok meg rizikósabb döntéseket mert a hitem azt mondja, semmi baj nem történhetPersze tudom én, ez hogy hangzik. 2 éve én voltam a leg raciónálisabb emberek egyike Azt mondtam akkor hiszem el, hogy van Isten, he mejd bekopogtat az ajtómonHát fizikailag nem tette, de furcsa módon attól kezdve csupa olyan heylzetbe sodródtam, ami elgondolkodtatot.

    Előtte csak magam,ba hittem. Most meg abban, hogy erős vagyok , mindent meg tudok oldani, mert nem vagyok egyedül

    Furcsa ez neked ugye?

    előzmény:
    Passenger (6)
    2008-07-09  10:48
  21. 2008. július 9. 10:486.

    magamban

    ha egyről a kettőre akar jutni az ember úgysem számíthat igazán másra csak magára...amint felnő valaki már nincs senki aki fogja a kezét és terelgesse,ha valamit el akar érni csak magára számíthat. 

    előzmény:
    reea (5)
    2008-07-09  10:45
  22. 2008. július 9. 10:455.

    a racionális agyféltekéd azt mondja, ne nyúlj a tűzbe, mert megégeted a kezed. Ezt az agyad tudja, de pl, parkolás közben amikor nem jön sehol senki nem az agyad mondja, ne hagyd itt az autódAz agy tud minent ami tapasztalati, vagy tanult modón tudható, de nem sug olyan heylzetben, amikor látszolag nincs mire használni

    És igen, az Angyalok létének elismerése hit kérdése. Mind hiszünk valamiben. no nem Istenben feltétlen. sok barátom a Pénzben hisz. Vagy magában, vagy a szomszéd kutyájában, de hisz

    Szóval most kérdezhetném azt is, te miben hiszel?

    előzmény:
    Passenger (4)
    2008-07-09  10:40
  23. 2008. július 9. 10:404.
    szerintem meg a racionálisabb agyféltekém is bekapcsolódott a gondolkodásba és saját magamnak mondtam azt,hogy ezt inkább nem kellene vagy kellene:P
    előzmény:
    reea (3)
    2008-07-09  10:39
  24. 2008. július 9. 10:393.

    Angyalt?

    Nem kell mutatni, mert veled vannak, csak a legtöbben nem figyelünk rá oda. Biztos veled is volt már, hogy csináltál valmait épp, amikor azt halotad magadban, ne tedd ez nem lesz jó. de mégis megtedtedÉs kár volt

    Ezeket a belső sugásokat pl, mind az örangyaloknak tulajdonítják. Persze ez hitbeli kérdés is.Akarsz e hinni, vagy csak sodródsz. 

    előzmény:
    Passenger (2)
    2008-07-09  10:33
  25. 2008. július 9. 10:332.
    mutass be nekem egyet légyszi
    előzmény:
    reea (1)
    2008-07-09  10:29

Címlap

top