Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tanulásmódszertan-jog

Rilli
Létrehozva: 2010. január 2. 18:08

Üdv Mindenkinek!

 

Tanácsot szeretnék kérni, másoddiplomára járok első éves vagyok jogon, de nem tudom, hogy tanuljak, az első diplomámnál teljesen máshogy tanultam, itt jóval több az anyag és rengeteg a latin kifejezés is.

A dolgot nehezíti, hogy munka mellett tanulok.

Hogyan jó tanulni, hangosan olvasva vagy csak magamban? A könyveket olvastam eddig és a kidolgozott tételeket kiegészítettem, így baromi lassan haladok.

Szorgalmi időszakban is érdemes már elkezdeni? Jogot hallgatók vagy végzettek tanácsát is várom, hogy ők hogyan tanultak. 

Köszönök minden segítséget! R.

A piszkálódásra nem vagyok kíváncsi!!!

  1. 2010. január 2. 22:1126.

    Pont így tanultam én is!:)

     

    Egész pontosan így: 2-2 napot tanultam, először ugye a  0-100 és 100-200. oldalig. Aztán 3. nap ezt a 2 napi anyagot átismételtem, úgy, hogy egy füzetbe kiírogattam a legfontosabbakat, amiket adott esetben elfelejthetek (fontos fogalmak és felsorolások). ekkor, mikor már másodszorra tanultam, már teéjesen tudtam az anyagot. 4-5. nap ismét új részek, 6. nap ezek ismétlése. Így ment ez egészen a vizsga előtti napig. Az utsó napon azokat néztem csak át, amiket a füzetembe kiírogattam.

     

    Ez persze azt is jelenti, hogy teljesen beosztottam az időt hogy mikor mit tanulok, nem engedtem semmi csúszást se magamnak. Így biztosan végeztem a vizsgára. 

     

    Nekem nagyon bevált ez a módszer. Így tanultam szakvizsgára is, azzal a különbséggel, hogy mivel nagyon nagy anyag volt, és annyit tanultam egy tárgyra, mint egy egész vizsgaidőszak, nem két, hanemhárom ismétlést tartottam. Ezzel a módszerrel szakvizsgán se nagyon tudtak volna olyat kérdezni, amit nem tudtam. Igaz, így utólag látom, túlzásba vittem, oda nem kellett volna ennyit tanulni, mert sokkal rendesebbek, mint az egyetemen. 

    előzmény:
    minga (24)
    2010-01-02  21:17
  2. 2010. január 2. 22:0125.

    Hát, én sem jártam órákra, csak amire kötelező volt:DDD (=heti 8 óra kb, ami lehetőleg hétfőre és keddre, esetleg szerdára esett, aztán volt jó hosszú szabad hétvégém-szerettem is egyetemista lenni:)), ettől függetlenül vizsgaidőszakban reggeltől estig tanultam.

     

    Sztem jogon azért nem tudnak annyit a levelezősök, mert olyan nagy az anyag, hogy család és munka mellett -ahogy írtad is- lehetetlen annyit tanulni, mint annak, aki egész nap ezt teszi (én olyan lusta dög vagyok, hogy meló után ugyan elő nem tudná venni a könyvet, örülök, hogy hazaéek, nemhogy tanuljak éjszakákat), márpedig egy 700-800 oldalas könyvet nem lehet napi pár óra tanulással megtanulni (hacsak tényleg nem kezdi el az ember hónapokkal a vizsga előtt). Levelezőn mindenképp célszerű előre tanulni, ahogy írták is már páran. A tanárok azt nézik, mit nem tudsz, nem azt, hogy mit tudsz. Ja, és tételek szinte sehol nincsenek, bemégy, aztán kérdezi, ami eszébe jut. Ez sem annak kedvez, aki ezt-azt tudja, hanem annak, aki keni-vágja az anyagot.

     

    Én 2 dolog miatt tanultam meg mindent: 1. jó ösztöndíjat kapjak 2. ne vágjanak ki (ui. 2x nem tanultam meg mindnet, ki is rúgtak...) 

     

    Szerencsére a szakvizsgán más a szemlélet, ott azt nézik, mit tudsz, nem azt, hogy mit nem. Legalább is az én és az ismerőseim tapasztalata ez.

    előzmény:
    lizavank (23)
    2010-01-02  20:38
  3. 2010. január 2. 21:1724.

    Kedves Rilli,

     

    bar ez mar többször elhangzott megis kiemelnem, hogy a legfontosabb, hogy megtanulj tanulni...

     

    A jogon sajnos sokat kell memorizalni (definiciok, felsorolasok, jogszabalyszövegek, elmeletek...), es fontos, hogy tudjad, hogyan tudod ezt a leghatekonyabban veghezvinni. Egyesek peldaul lassabban haladnak az anyaggal, de biztosabb a tudasuk mar az elsö atvetelnel, mig masoknak ketszer-haromszori ismetles szükseges. (en az utobbiba tartoztam, gyorsan beszivta az agyam az informaciot, de par nap mulva mar nem emlekeztem ra. Ezert en az atvett anyagot a következö napon delelött atfutottam, es a vizsga elötti napon (napokban) egy nagyismetlest tartottam.)

     

    A masik jol bevalt megoldas az volt, hogy beosztottam teljes vizsgaidöszakot (pontosabban a tanulasra juto idöt). Minden napra meghataroztam, hogy pontosan mit tanulok. Igy tudtam követni, hogy mennyire vagyok lemaradva... (persze mindig le voltam maradva, de azert ez igy is nagy segitseg volt)

     

    Ha nalatok is vannak un. beugrok, akkor azt ajanlom, hogy ezeket dolgozd ki, es ismeteld minden nap. 

     

    Levelezön mindenkeppen ajanlom, hogy kezdj el vizsgaidöszak elött tanulni. A nappalisok elönyben vannak a gyakorlati orak es a zh-k miatt...  

     

    Hat, ennyi... 

     

    sok sikert kivanok a tanulashoz...

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  4. 2010. január 2. 20:3823.

    Érdekes, én úgy veszem észre, hogy a nappalisok mind affektálnak, szívességből járnak be órára (vagy mert nagyon muszáj) és egy olyan tételt simán visszaadnak szóbelin, amiről korán reggel éhgyomorra, csukott szemmel, hátulról előre is összehozok minimun egy közepest. Az aki a levelezőre jár, legtöbbször saját költségén, a család és a gyerekek mellől jár be, elveszi az időt tőlük, így nem engedheti  meg azt a luxust, hogy ne tudjon.

     

    Persze, ez egy másik szemszög.

     

    ui:levelezős, végzős, SE-ETK-s.

     

     

    kedves topikindító, mindenkinek meg kell találni a saját módszerét. Én kampánytanuló vagyok. Sokat, kitartóan, intenzíven , de csak vizsgaidőszakban. Hajráááááááá

    előzmény:
    menyus81 (19)
    2010-01-02  20:28
  5. 2010. január 2. 20:3822.
    Akkor hajrá! :) Ismételni tudom magam, rá fog állni az agyad arra, hogy sokat tanulj meg gyorsan, különben tényleg szinte lehetetlen lenne elvégezni.
    előzmény:
    Rilli (21)
    2010-01-02  20:34
  6. 2010. január 2. 20:3421.
    ELTE-re
    előzmény:
    menyus81 (19)
    2010-01-02  20:28
  7. 2010. január 2. 20:3320.

    Én szakvizsgára gyerek nélkül is 6 hetet tanultam, kivéve a bjogot, arra "csak" négyet. Brutális mennyiségű anyag, kell hozzá memória rendesen.

     

    Vitamanó: nem tom, jogra jártál-e, és ha igen, hova, de nálunk az ea. jegyzet édeskevés volt (SZTE), jogszabály kellet szó szerint, plusz könyvből minden magyarázat, hogy értsd is a bemagolt jogszabály szöveget.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468834 (2)
    2010-01-02  18:25
  8. 2010. január 2. 20:2819.

    Én nappalira jártam, meló mellett el sem tudom képzelni, hogy lehet megcsinálni...

     

    Én már gimiben is és az egyetemen is hangosan olvastam. Úgy, hogy előtte kihúzgátam magamnak a könyvet, mert úgy nem ment, hogy húzom és közben tanulom is. Szóval, mikor volt időm, húzogattam, aztán vizgára megtanultam. Én nem tanultam szorgalmi időszakban, csak a ZH-kra, de vizsgaidőszakban reggeltől estig kellett. Ez nyilván meló mellett nehéz megoldani (és nem bántásból írom, de a levelezősök nem is tudták az anyagot túlzottan, sokszor csak átlökdösték őket egy szánalom kettessel...-de mondom, ezt nem rád értem.)

     

    Majd meglátod, milyen jól rááll az agyad a nagy adagok megtanulására, emlékszem, első ZH-nk egyetemes töriből volt, 20 oldalt kellett megtanulni, iszonyat soknak tűnt. Aztán már odáig jutottam, hogy 10 oldal ment egy óra alatt, azaz 100 oldal naponta. Meg pl. ennek köszönhetően kb. az összes tv reklámot is kívülről fújom:) 

     

    Ügyes leszel, menni fog neked is.

     

    Melyik egyetemre jársz egyébként?

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  9. 2010. január 2. 20:2618.

    Szia!

     

    Részvétem, én is jogon vagyok, és én is első éves az ELTE-n ,úgyhogy együtt tudok valahogy érezni Veled! :)

    Én is csak most tapasztalom ki a dolgokat...de én pl. róma vizsga előtt reggeltől estig tanultam szó szerint két hétig és már szorgalmi időszakban is elég sokat foglalkoztam vele, éjszakába nyúlóan..elég kemény, de meg lett az eredménye! Most hétfőn ismét lesz egy keményebb vizsgám, egyetemes állam- és jogtöri, nahát kezet foghat rómával.

    Csak annyit tudok tanácsolni, hogy a sok kitartás és erőfeszítés meghozza a gyümölcsét! Nekem is kilátástalannak tűnik a helyzet, de megoldjuk, egyszer véget ér ez a vizsgaidőszak is!! :)

     

    Üdv.: dinnieight

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  10. 2010. január 2. 20:1517.

    Minden tanácsot, tapasztalatot köszönök!

    (csak megjegyzésként a piszkálódást azért írtam mert nagyon unom ami itt megy, a másik piszkálása idióta emberek ámokfutása, a normális beszélgetések kihalnak)

    Azért jó, h vannak még normális emberek! Még1szer köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2010. január 2. 20:0016.

    szia,

     

    én is joghallgató vagyok, másodéves.

     

    a tapasztalat azt mutatja, hogy már érdemes szorgalmi időszakban elkezdeni. tavaly, mikor elsőéves voltam, annyira benne voltam az egyetemi élet sűrűjében, hogy persze, hogy minden vizsgaidőszakra maradt. csak ami nagyon szükséges volt (a zh-k miatt), azt tanultam meg. de úgy gondolom, sokkal könnyebb nap mint nap tanulni egy kicsit, mint aztán 1.5 hónapig látástól vakulásig. nekem legalábbis nem megy az, hogy reggeltől estig tanulok :(

     

    az, hogy hangosan a jó/magadban, ezt neked kell eldöntened, hogy neked hogy könnyebb. én ha hangosan tanulok, az jobban megmarad, de mindenkinek más válik be :)

     

    a sorkihúzót én is javaslom, meg a kidolgozott tételek jók, bár én soha nem tudtam azokból tanulni (meg nálunk van, ami hiányos is... de támpontnak azért jók.)

     én úgy tanultam/tanulok, hogy kijegyzetelem a tételt a könyvből, mert egyszerűen nem tudok könyvből tanulni. dehát ez meg nagyon időigényes, szóval ez sem olyan jó :(

     

    mindenestre nem vagy könnyű helyzetben, kívánom, hogy sikeres legyen a féléved :)

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  12. 2010. január 2. 19:5515.

    szia,

     

    nekem is volt részem némi latinban, igaz kórtan kapcsán.

     

    nekem a post itok jöttek be. minden oldal lényegét kiírtam post itra, és rátapasztottam az éppen aktuális oldalra, így könnyebben vissza is tudtam keresni az esetlegesen homályos részeket ill. volt egy olyan nagy post itom, amire kiírtam a latin kifejezéseket a jelentésükkel és a fejezetek elejére tapasztottam.

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  13. 2010. január 2. 19:2914.

    Szia!

     

    Nem jogra jártam ugyan, de én is tanultam olyat, amihez szinte meg kellett duplázni a szókincsünket - latinul, ezenkívül tanulásmódszertannal is foglalkoztam egy picit, így talán a segítségedre lehetek. A legfontosabb meghatároznod a saját tanulási típusodat. Ehhez emlékezz vissza, figyeld meg vagy akár próbáld ki, hogy milyen módon jegyzed meg legkönnyebben és legtartósabban az anyagot. Ha hallod, vagy ha te mondod (f)el; ha olvasod, ha leírod; ha rajzos ábrákat, táblázatokat látsz vagy készítesz; ha kapcsolatokat, ellentéteket, magyarázatokat keresel benne és logikailag átszerkeszted magadnak; vagy ha másokkal megbeszéled? Az elsö az auditív, a második a vizuális, a harmadik a szemantikus típusra utal, az utolsóból pedig megtudhatod, hogy érdemes-e másokkal együtt tanulnod vagy jobb egyedül. Ěgy egyszersmind megkapod a neked leghatékonyabb módszereket is, amiket aztán még úgyis alakítasz. (Az idegen szavakat egyébként mindenképp jó többször, hangosan kimondani, hogy szokd a használatát). Čn pl. auditív és szemantikus típus vagyok, ezért folyamatosan, egyre növekvö egységekben hangosan mondtam magamnak az anyagot, és nagyon vigyáztam arra, hogy minden elemét, kifejezését tudjam definiálni, más témába illeszteni, cáfolni, alátámasztani, magyarázni stb, különben nem éreztem, hogy tudom. Próbáld megkeresni a napszakot is, amelyben neked legkönnyebb a tanulás, de figyej arra, hogy pl. éjszaka a rövidtávú memória aktivitása felülmúlja a hosszútávúét, így a tanultak nem annyira tartósak, mint egyébként. Apró trükkök is  segíthetnek a felidézésben, pl. illatok. Biztos tapasztaltad, hogy egy-egy illat egészen régi emlékeket tud elöhozni meglepö komplexitással. Ha tehát pl. citromos illóolajat (ez még frissít, élénkít is) szagolgatsz tanulás közben, majd a vizsgán elöveszed az ugyanígy illatozó zsepidet-sokat segíthet.

    Ha sok az anyag, de kevés idöd van, jó, ha az amúgy céltalan, üres perceket is kihasználod. Hordd magaddal a könyvet és várakozásnál a postán, orvosnál, fodrásznál stb. olvasgasd! Nekem még az is bevált, hogy minden elöadás után (eleve jó ott lenni, aktívan hallgatni és jegyzetelni-fél tanulás), elolvastam a jegyzeteimet, így még frissen jobban és kevesebb idö alatt vésödött be. Emellett évközben minden nap(!_igaz, volt hogy csak pár percet, de) olvastam a könyveket- sorra vettem, és apránként mindet elolvastam, aláhúzogattam a lényeget, széljegyzeteket csináltam stb. Ez nem igazi, megeröltetö tanulás, csak olvasgatás, mégis hasznos! Annyi idöt szánsz rá, amennyit épp tudsz, de felszínen tartod az anyagot. Ěgy aztán, mire kezdödött a vizsgaidöszak, már minden anyagon min. háromszor átmentem, és a vizsgára készülést is egy u.ilyen átolvasással kezdtem, és ennek hála, a "bevésés" már villámgyorsan ment.

    Bocsi-ez nagyon hosszú lett...

    Sok sikert!

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  14. 2010. január 2. 19:2313.
    privi ment
    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  15. 2010. január 2. 19:1812.
    Ja még valami: igen, én is folyamatosan azt érzem hogy baromi lassan haladok, és ez ált mindenkinek így van, ezzel nem lehet gyorsan, mert nehéz megérteni, megjegyezni, inkább kezd el hamarabb és ne foglalkozz olyanokkal akik azt mondják: "már tanulsz? minek még csomó idő van..."
    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 2. 19:0911.

    szerintem azért írta oda, mert manapság már mindenki ugrik a piszkálódásra és általábana 'boldog új évet!' mondatokba is bele tudnak kötni. Eleinte én is ideges voltam az ilyen topikindítóvégre odabiggyesztett mondatoktól, de aztán arra jutottam, hogy nem véletlenül teszik oda. Sajnos.

     

    Amúgy pedig írta, hogy az változott meg, hogy kevesebb ideje van és növelni kellene a hatékonyságot. Mert lehet, hogy akkor ovlt egy-két hete, amit csak a tanulásra tudott szánni, most viszont munka mellett napi x órája van csupán, stb... Ennyi ;)

     

    ON:

    ötlettel nem tudok szolgálni, én a lassan tanulók táborába tartozom :( 

    előzmény:
    Vitamanó (9)
    2010-01-02  19:01
  17. 2010. január 2. 19:0810.

    Csatlakozok reganhoz.

    Én utolsó éves vagyok, viszonylag lassan tanulok,

    és lassú a felfogásom is, és ezt úgy lehet kompenzálni ha hamarabb kezdtem el a tanulást, mint ahogy átlagban mondják h x idő elég lesz.

    Rövid távú memóriám nekem nagyon rossz, viszont a hosszú meg jó. Én mindig globálisan tanulom az anyagot, átolvasom elejétől végéig figyelmesen aprólékosan lassan, kihúzom, kiírkálás amit nehezen értek meg.Mindig az elejétől a végéig haladok, újra és újra, ha vmi nem annyira marad meg, nem görcsölök haladok tovább és majd köv ismétléskor újra átveszem: "ismétlés a tudás atyja"nekem ez vált be. Magolni én nem nagyon tudok, és ez annyira rengeteg h nem is lehet, sokszor kell ismételgetni.

     

    SZóval ehhez sok türelem kell, és vasakarat, eleinte nekem nem sok volt, de így a végére lett:D

     

    Jah igen én inkább nappal tanulós vagyok,kb reggel 10kor elkezdem ,és kisebb szünetekkel este 8/10körül fejezem be.De a vizsga előtti 4-5 napban nyomom meg jobban a tanulást, és kevesebbet pihenek. De nem élek kávén meg energi italon, max napi 1 kávé, délután. vizsgaidőszakon kívül nem iszok.

    előzmény:
    regan (7)
    2010-01-02  18:36
  18. 2010. január 2. 19:019.

    A piszkálódásra nem vagyok kíváncsi!!!

     

    Ezt elhagythattad volna...

     

    Hogy NEKED hogy jó tanulni, azt TE tudod. A saját módszered neked kell megtalálnod. Az első diplománál mit csináltál másként? És most miért nem tudod úgy csinálni?

     

    Én hangosan tanultam, mások előadásjegyzeteiből, egyedül. Használtam színest, tollat, ceruzát, írtam a szöveg mellé jegyzeteket és mindenféle figurákkal demonstráltam magamnak pl. a 30 éves háború csatáit. 

     

    Csoptársaim együtt tanulnak, tanulócsoportban, hangosan. Másik csoptársam egyedül, szó nélkül. A saját tanulási típusod neked kéne ismerni. Vannak tesztek a neten, keress rá. 

     

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  19. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2010. január 2. 18:398.
    Én is ceruzáztam a lapszélekre. És én is hálát adok, hogy nincs benne már részem, főleg a szakvizsga óta...
    előzmény:
    regan (7)
    2010-01-02  18:36
  20. 2010. január 2. 18:367.

    a joghoz jó nagy fenék kell... ez igaz...

    de kell még más is: jó lényegkiemelő képesség, gyors felfogás, gyors olvasási (és megértési) tempó, kiváló memória

     

    nekem bevált a kiemelőfilc, a vázlatírás - cetlizés, lapszélre firkálás, hangos felmondás egyszer - ha volt rá idő, ha nem, akkor csak "motyogás" , dünnyögés magam elé - mindig cerkával a kézben

     

    soha nem tanultam szorgalmi időszakban (volt olyan is, h dec elején jelent meg a tankönyv v május végén jött ki az új törvény...)

    vizsgaidőszakban viszont napi 10-12 órát átlagban

     

    azóta is minden decemberben és májusban hálát adok a Magasságosnak, h már nincs részem a vizsgaidőszak gyönyöreiben 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2010. január 2. 18:336.

    Teljesen változó, volt, hogy könyvből, volt, hogy kidolgozott tételből, ennél viszont egyértelmű, hogy a más által kidolgozottból jóval nehezebben ment. Ha magam dolgoztam ki, több dolog már annak során megmaradt.

     

    Különböző színű szövegkiemelőt használtam én is, nekem nem jelent olyan sokat, de van, aki enélkül nem tud tanulni. 

     

    A tanulási időt úgy osztottam be, hogy legalább 24 órám maradjon arra, hogy újra átnézzek, átfussak mindent. Sajnos nem mindig sikerült.De a stresszhelyzet egy csomó mindent előhozott a fejemből.

    előzmény:
    Rilli (4)
    2010-01-02  18:28
  22. 2010. január 2. 18:295.
    Jaj!
    Kár = pár
    Még valamit, munka mellett FŐLEG jó, ha már a szorgalmi időszak minden szabad percében tanulsz. Nincs hajrá és nem kell a rövid távú memória, ami jó, de ugye ...
    előzmény:
    sziszi70 (3)
    2010-01-02  18:26
  23. 2010. január 2. 18:284.

    Köszi a tanácsokat, a korábbi tanulásból mennyire emlékeztél dolgokra?

    Saját kidolgozás volt vagy csak tisztán a könyvből tanultál?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468834 (2)
    2010-01-02  18:25
  24. 2010. január 2. 18:263.

    Szia!
    Csak kár ötlet.
    Az pl., hogy hangosan tanulsz v. sem Tőled függ. Kérdés melyik Neked a jobb? Elnyomni a külső tényezőket és csak arra koncentrálni, ami van v. sem. - ezt Neked kell tudnod, kitapasztalnod.
    Néhány módszer:
    Kidolgozott tételek jók, de valóban a SAJÁT kiegészítéseid szükségesek.
    Szövegkiemlők használata esetleg. Klb. színek, hangsúlyosabb és jelentősebb részeknél más-más szín.
    Vázlat írása a tételekből, amely egyre rövidebb és később a legrövidebbet rögzíteni tételnél.


    Nem mondom, hogy felnőttként és munka mellett könnyű tanulni, de annak is megvannak a jó oldalai. Egyrészt hozod a saját tapasztalataidat, másrészt tudod hogy valóban lényegretörően (is) kell tudni, ill. praktikusan dolgokat.
    Jogot tanulni nem tudom milyen. Ezt remélhetőleg utána hsz.-t írók majd megmondják.

    Kitartás! (Azt mondják sokan, hogy míg az egyetemet elvégzed nagy s...gg kell. Lehet.)

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08
  25. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2010. január 2. 18:252.

    Szia!

     

    Nem egyszerű a feladat, tudom. Pláne munka mellett.

     

    A joghoz fenék kell, méghozzá jóóóó nagy.  Én az első 2 évben még hangosan tanultam, azt szoktam meg a gimiben, ezen nem változtattam. Utána a körülményeim átalakultak, így áttértem a magamban történő tanulásra. Nem volt kevésbé hatékony, de kétségkívül valamelyest hosszabb időt vett igénybe ugyanakkora mennyiség elsajátítása, legalábbis számomra. Mert hangosan tanulva hamarabb éreztem biztos(abb)nak a tudásomat, mint amikor csak magamban tanultam. Azóta is ezt a módszert alkalmazom, ha kicsit pörgetni akarok a tempón és nem zavarok vele senkit, akkor hangosan olvasom fel.

     

    Nem volt jellemző, hogy a szorgalmi időszakban nagy tanulás folyt volna, de mivel munka mellett csinálod,m én biztos már akkor is tanulnék. Amikor munka és gyerekek mellett szakvizsgáztam, 2-3 hónappal az időpont előtt elkezdtem a tanulást, másként nem ment volna.

     

    Sok sikert és kérdezz bátran!

    előzmény:
    Rilli (1)
    2010-01-02  18:08

Címlap

top